Tartós és talán visszafordíthatatlan válságba süllyedhet az USA, ha nem sikerül összehozni a gazdaságélénkítő csomagot - figyelmeztetett Barack Obama a The Washington Post tegnapi számában megjelent írásában. Az USA elnöke szerint minden nappal, amellyel tovább késik a most 900 milliárd dollár körül járó csomag, egyre több állás, megtakarítás, illetve otthon megy veszendőbe, a munkanélküliség két számjegyűre is nőhet. Obama ugyanakkor elutasította azt az álláspontot, hogy még több adócsökkentésre volna szükség - amit a kisebbségben levő republikánusok szorgalmaznak a törvényhozásban -, mint ahogy azt is, hogy külön-külön meghozott intézkedésekkel elegendő eredményt lehet elérni.
A múlt heti képviselőházi jóváhagyás után most a szenátus előtt levő intézkedéscsomag napról napra hízik, legutóbb a szerda éjszakába nyúló szavazáson tettek hozzá mintegy 18 milliárd dollárt: az egyhangúan támogatott republikánus javaslat szerint átmeneti időre a lakásvásárlók adókedvezményt kaphatnak a lakás árának 10 százaléka erejéig, maximum 15 ezer dollárig (most 7500 dollárnyi kedvezményt lehet igénybe venni, de csak az első lakásra). A módosítást benyújtó szenátor, Johnny Isakson a Bloomberg szerint azzal indokolta a kedvezményt: "ha először nem hozzuk rendbe a lakásszektort, akkor teljesen mindegy, hogy mi mást hozunk rendbe". A javaslat elfogadása komoly győzelem a republikánusoknak - vélik a kommentárok -, ami megkönnyítheti, hogy ne nyújtsák el a szenátusi folyamatot (az obstrukcióhoz ugyanis elegen vannak a szenátusban).
A demokrata szenátusi többség vezetője, Harry Reid tegnap reményét fejezte ki, hogy még aznap véglegesíthetik az ösztönző intézkedéseket: tudjuk, a törvény nem tökéletes - mondta Reid -, de akkor is előbbre kell lépnünk. Egy akadályon addigra már túljutottak a szenátorok: módosították a protekcionizmus vádjával illetett "vásárolj amerikait" kitételt. A törvényjavaslat eredetileg azt írta elő, hogy az ösztönző csomagból finanszírozott infrastrukturális beruházásoknál amerikai vasat és acélt kell használni, ami nagy nemzetközi tiltakozást váltott ki, az EU illetékese azt is kilátásba helyezte, hogy a Kereskedelmi Világszervezethez fordul az ügyben (Napi, 2009. február 4.) Az újrafogalmazott javaslatba az a kiegészítés került be, hogy ezt az előírást csak az USA nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeinek megfelelően lehet alkalmazni.
