A szeptember 30-án záruló pénzügyi évben 45 százalékkal csökkent az EasyJet, Európa második legnagyobb diszkont-légitársaságának éves profitja. A lutoni székhelyű vállalat jelentése szerint a nettó nyereség a tavalyi 152,3 millió fontról 83,2 millió fontra (125 millió dollár) esett, miközben az árbevétel 31 százalékkal, 2,36 milliárd fontra emelkedett. A Bloomberg elemzői konszenzusa 82,5 millió fontos nyereséget és 2,31 milliárd fontos árbevételt prognosztizált. A nagymértékű visszaesést az üzemanyagköltség drasztikus emelkedésével magyarázzák a szakértők, amit még az utasok számának 17,3 százalékos, 43,7 millió főre történő emelkedése sem tudott ellensúlyozni. A gépek kihasználtsága 0,4 százalékkal, 84,1 százalékra javult. Andy Harrison, az EasyJet vezérigazgatója a visszaesés ellenére is elégedett, hiszen a társaság jó kereskedelmi eredményeket produkált és a 2009 első negyedéves foglalások is meghaladják az egy évvel azelőtti szintet.
A pénzpiaci válság következtében visszaeső kereslet és a magas üzemanyagárak az összes légitársaság eredményeit lefelé módosították. Kiadásai csökkentésére Európa második legnagyobb légitársasága, a német Lufthansa AG a Cityline leányvállalatánál 20 százalékos alkalmazotti és flottát is érintő leépítésre készül. A leányvállalat sztrájkjai az utóbbi időben komoly gondokat okoztak a társaságnak. A repülőgépek számát 72-ről 58-ra tervezik csökkenteni, a mostani 2522 fős személyzetet pedig 2010 végéig fokozatosan racionalizálják. A társaság október végén bejelentette: visszafogja terjeszkedését és 250 millió euróval csökkenti kiadásait.
