A harmadik negyedévben nettó 101 millió euró eredményt jelentett a német Henkel AG, ez 58 százalékkal kevesebb a tavalyi 238 milliónál. A visszaesést a kereslet mérséklődése mellett a nyersanyagok árának jelentős növekedésével magyarázza a vezetés, ehhez járult a brit National Starch megvásárlása, valamint a cég takarékossági programjának előzetes költségei is. A düsseldorfi székhelyű vállalat 2011-ig összesen 150 millió eurót akar megspórolni, így - több más intézkedés mellett - december végéig háromezer munkahelyet szüntet meg. A negyedéves adatok nyilvánosságra kerülése után az idei évre vonatkozó profit-előrejelzést is módosították, 3-5 százalékos bevételnövekedés mellett a korábbi 15 után már csak 10 százalékos üzemieredmény-emelkedést várnak. A vállalat a jövőben a feltörekvő piacokra koncentrál, 2012 végéig 45 százalékos részesedést remél az ágazat innen származó globális bevételeiből. Ennek érdekében ezekben a térségekben nagyarányú befektetéseket tervez, nyugat-európai és észak-amerikai egységeit pedig felszámolja. A döntések érinthetik a vállalat magyarországi dolgozóit is, a Henkel Magyarország tavaly év végén 671 főt foglalkoztatott.
