Két új kiskocsi közös kifejlesztéséről és gyártásáról állapodott meg tegnap a FIAT SpA és a Ford Motor Co. Az autók, amelyek a FIAT lengyelországi üzemében, Tychyben készülnek majd, ahol éveken át a „kis Polskikat” gyártották, a FIAT 500-ast és a Ford Ka típust fogják leváltani 2007–2008-ban. A két cég évi 120–120 ezret tervez gyártani a két modellből. Az alvázat a FIAT Panda adja, és számos alkatrész lesz közös a két típusban. A kifejezetten az európai piacra szánt autóknak az együttműködésnek köszönhetően kisebb lesz a tervezési és gyártási költsége. Bár egyesek arra gyanakszanak, hogy a Ford az amerikai piacon is próbát fog tenni az értékesítéssel, a szakértők szerint erre nincs sok esély, hiszen az Egyesült Államokban minden eddigi miniautó-kísérlet elbukott.
A megállapodásra háromnegyed évvel azután került sor, hogy összeomlott a legnagyobb olasz autógyártó egyezsége a legnagyobb amerikai autógyártóval, a General Motorsszal, amely egyben a Ford fő vetélytársa. A GM-nek kétmilliárd dollárjába került, hogy visszatáncolt a megállapodástól, s a FIAT azóta is együttműködő partnereket keres – különösen a 2002-es, rekordnagyságú vesztesége óta. A személyautók terén ezt most a Fordban találta meg. Kisteherautó-, furgongyártásban a francia PSA Peugeot–Citroënnel kötött szerződést, ennek alapján Törökországban a Tofas autógyárral hoznak létre vegyesvállalatot. A kínálatából hiányzó sportos szabadidő-autót (SUV) a Suzukival fejleszti ki, és további együttműködési tárgyalásokat folytat az indiai Tata Motorsszal.
