Új országos napilapot indít a legnagyobb lengyel lapkiadó vállalat, az Agora SA, amelynek már most is két napilapja van, a Gazeta Wyborcza és a Metro. Az előbbi volt a legnagyobb példányszámú lengyel lap, amíg az Axel Springer feleakkora áron kihozott bulvárlapja, a Fakt (a Bild lengyel változata) 2003-ban meg nem előzte. Idén az első félévben a Faktból átlagosan napi 519 ezer, a Gazetából 467 ezer fogyott. Az új nagy példányszámú országos lap a csoport szerint nem lesz bulvárlap és nem lesz közvetlen konkurenciája egyetlen jelenlegi újságnak sem – a két komoly és a két bulvárlap közötti sávot célozzák meg. Az Agora bízik a vállalkozás üzleti sikerében – mondta Wanda Rapaczynska, a társaság igazgatótanácsának elnöke, hangsúlyozva, hogy az nem másol semmilyen külföldi példát.
Az új lap megjelenését intenzív reklámkampány előzi meg, amire a szakértők szerint szükség is lesz a telítettnek minősített lappiacon. A szakmailag magasabb rendűnek tartott Gazeta anyagilag is sikeres: a lapreklámpiac 43 százalékát birtokolja, míg a Fakt csak 6,5 százalékot. Az Agora vezetése figyelmeztetett, hogy a lapindítás költségei lényegesen lerontják a negyedik negyedévi eredményt. Az idei második negyedévben a csoport árbevétele 325,3 millió zloty (82,8 millió euró) volt az egy évvel korábbi 264,8 millió után, a nettó nyereség 21,1 millióról 49,1 millió zlotyra emelkedett.
