Az orosz légügyi felügyelő hatóság megtiltotta a repülést az Iljusin–96-300-as típusú utasszállító repülőgépekkel azok gyártási hibái és amiatt, hogy a gyártó ezeket nem javította ki. Az országban tizenhárom ilyen gép van szolgálatban, közülük hat az Aeroflotnál, hét pedig kisebb légitársaságok flottájában. Az igen nagy hatótávolságú, leszállás nélkül 11 ezer kilométeres út megtételére alkalmas, 300 utast szállító repülők adták az Aeroflot távolsági flottájának 40 százalékát, ezért a légitársaság most válságstábot hozott létre, és partnerei segítségével átszervezi járatait. Az Il–96-300-as típust 1978-ban fejlesztették ki és 1993 óta van szolgálatban. A moszkvai közlemény nem utalt arra, mi indokolta, hogy éppen most állítsák le ezeket a gépeket.
