A világ vezető üzletiszoftver-gyártója, a német SAP AG a második negyedévben 16 százalékkal, 576 millió euróra emelte licenceladásait. Ezen belül az Egyesült Államokban 27 százalékos volt a növekedés, Európában 8 százalékos, ugyanakkor Németországban 13 százalékkal zuhant a forgalom. A teljes árbevétel az elemzői várakozásokat meghaladva 13 százalékkal, 2,02 milliárd euróra emelkedett, a nettó nyereség 249 millióról 289 millió euróra nőtt. A cég termékeinek világpiaci részesedése az első negyedévi 57-ről 58 százalékra emelkedett. A 120 országban, köztük Magyarországon is jelen levő SAP – legtöbb vetélytársával ellentétben – nem csökkenti, hanem növeli alkalmazottai számát, mégpedig, mint tegnap közölték, az eredetileg erre az évre tervezett 3000 helyett 4500-zal. A cég nemrég jelentette be, hogy Budapesten hozza létre új fejlesztési központját.
