Csaknem hét százalékkal, 41,53 milliárd euróról 44,34 milliárd euróra nőtt tavaly a német BMW AG nettó árbevétele, de miután az elemzők még dinamikusabb bővülést vártak, így a társaság részvényárfolyama több mint egy százalékot esett. A tavalyi esztendőben 1,209 millió gépkocsit adott el a vállalat, és ebből több mint egymilliót a névadó márkából, ami azt jelenti, hogy a BMW 1993 után újra a Mercedes Car Group előtt végzett az eladási listán. A vállalat vezetői ezúttal is megerősítették, hogy az idei év további növekedést hozhat, és a várakozások szerint a bővülésből a vállalat mindhárom márkája – azaz a BMW, a Mini és a Rolls-Royce is – kiveszi majd a részét. Az iparági szakértők nem ilyen optimisták, elsősorban az amerikai piacoktól való nagymértékű függés és a gyenge dollárárfolyam miatt.
