A Henkel KGaA német vegyipari cég a harmadik negyedévben a várakozásokat meghaladó mértékben, 11 százalékkal, 131 millió euróra növelte nettó nyereségét. Az Európában leginkább a Fa szappan, a Persil mosópor és a Loctite ragasztó gyártójaként ismert cég sikerében meghatározó szerepe volt az Egyesült Államokban felvásárolt Dial Corp.-nak, amely jelentősen hozzájárult az árbevétel 20,8 százalékos és az üzemi nyereség 20,4 százalékos emelkedéséhez. Kelet-Európában két számjegyű volt az árbevétel növekedése, Európa egészében azonban mindössze 4 százalékos, ami elemzők szerint újabb árcsökkentési versenyt kényszeríthet ki. Az észak-amerikai árbevétel ugyanakkor az egy évvel korábbi több mint a kétszeresére, 584 millió euróra emelkedett, s ezzel már a csoport forgalmának mintegy 20 százalékát teszi ki. Ugyancsak két számjegyű növekedést értek el Latin-Amerikában és Ázsiában.
A jelentés közzététele után több mint 2 százalékkal emelkedett a részvény árfolyama. Az eredmények igazolják Ulrich Lehner vezérigazgató stratégiáját, aki szemmel láthatóan az Egyesült Államokat vette célba. A cég a Dial tavalyi felvásárlása után a múlt hónapban megvette a Cloroxtól a Soft Scrubot és a chicagói székhelyű Sovereign Specialty Chemicals Inc.-t, ez utóbbiért 575 millió dollárt fizetett. Várhatóan még ebben a hónapban megveszik az Orbaseal LLC céget is, amely autóipari vállalatoknak szállít.
