Az egy évvel korábbihoz képest több mint 100 millió euróval, 491,5 millió euróra csökkentette nettó veszteségét az első negyedévben a United Pan-Europe Communications NV (UPC) kábeltévé-szolgáltató. Az amerikai Liberty Media Corp. ellenőrzése alatt álló, hollandiai központú vállalat üzemi vesztesége 58 százalékkal, 128,6 millió euróra zsugorodott, árbevétele 4 százalékkal, 346,3 millió euróra nőtt. Figyelemre méltó, hogy az EBITDA-eredmény 55 millió euróra javult a 2001. első negyedévi mínusz 61 millióról.
A UPC inkább a szolgáltatások nyereségessé tételére, mint a terjeszkedésre kíván összpontosítani - áll a társaság közleményében -, ennek jegyében tőkeráfordításai már az első negyedévben 102 millió euróra csökkentek az egy évvel korábbi 212 millióról. Európa második legnagyobb kábelszolgáltatója az 1999-ben megkezdett expanzió során több mint húsz céget vásárolt fel, a stratégia azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Adósságállománya tavaly december 31-én 11,6 milliárd euró volt, miközben saját tőkéjét csak 8,5 milliárd euróra becsülte. Teljes múlt évi mérlege 4,4 milliárd euró veszteséget mutatott, amiből 2,05 milliárd a negyedik negyedévre esett.
A társaság eddig soha nem volt nyereséges, 1998-tól 2001-ig a Bloomberg szerint összesen 7,4 milliárd euró veszteséget produkált. Miután idén március elején nem tudott megfizetni egy 113 millió eurós kamattartozást, a UPC tárgyalásokat kezdett hitelezőivel 7,5 milliárd euró értékű adósság részvényekre történő átváltásáról. A tegnapi közlemény ezzel kapcsolatban annyit tartalmaz, hogy a tárgyalások folynak.
P. Z.
