A kontinentális Európa legnagyobb bankja, a Deutsche Bank csaknem 60 százalékkal, 597 millió euróra növelte nettó nyereségét az idei első negyedévben, de ez csak annak tudható be, hogy a Münich Re AG és az Allianz AG Holdingban birtokolt tulajdonrészeinek eladása 1 milliárd euró rendkívüli bevétellel járt. Az 1,27 milliárd euró adózás előtti eredmény megfelel a Reuters elemzői konszenzusának, de a hírügynökség számításai szerint a fenti bevételek nélkül az eredmény 70 százalékkal rosszabb lenne a tavalyi első negyedévinél. A többi mutató közül csak a működési költségekben látszik javulás, ezeket - részint a 9200 főt érintő létszámleépítés révén - sikerült 13,5 százalékkal csökkenteni. A kamatjövedelmek, a jutalékok és a saját számlás kereskedés bevételei romlottak, s emiatt a DB Európa egyik legkevésbé hatékony bankja: minden 1000 euró bevételből 905-öt felemésztenek a költségek. A bank az egy évvel korábbi 112 millió helyett 270 millió eurót volt kénytelen félretenni a kétes kintlevőségek fedezésére, és egyéb kockázatokra is elkülönített 114 milliót.
A frankfurti tőzsdén tegnap a bejelentés után 1,25 százalékkal, 70,85 euróra csökkent a Deutsche árfolyama, ami a menedzsment számára azért kínos, mert egyre többet hallani arról, hogy a tőzsdei érték zsugorodása miatt a bank ellenséges felvásárlási ajánlat célpontjává válhat. Legutóbb a Citigroup Inc. került szóba, habár Rolf Breuer, a DB elnök-vezérigazgatója tagadta, hogy az amerikai pénzügyi óriás már ajánlatot tett volna. Breuer tisztségét május 22-én Josef Ackermann veszi át, aki új célokat tűzött ki: a 90,5 százalékos költség/bevétel mutatónak 65 százalékra kell javulnia, a tőzsdei kapitalizációnak pedig legalább 100 milliárd euróra kell felmennie. A DB el kíván adni több vagyonelemet - köztük a DaimlerChrysler AG autógyárban meglévő, mintegy 6,5 milliárd eurót érő 12,5 százalékos tulajdonrészét -, hogy a befolyt pénzből részvény-visszavásárlásokat finanszírozzon.
P. Z.
