Tegnap 4 százalékkal, 15 euróra emelkedett az Alcatel SA-részvény árfolyama a párizsi tőzsdén, miután a cég bejelentette, hogy első negyedévi eredményei nagyjából a terveknek megfelelően alakultak. A hivatalos adatokat csak a hónap végén teszik közzé, a távközlési eszközöket gyártó francia vállalat azonban a csütörtöki közgyűlés előtt fontosnak tartotta tájékoztatni részvényeseit. Az árbevétel a január-márciusi időszakban 32 százalékkal visszaesett a tavalyi utolsó negyedévi 6,77 milliárd euróról, ami rosszabb ugyan a januárban prognosztizált 30 százalékos romlásnál, viszont az üzemi veszteség a várt stagnálás helyett valamivel kisebb az október-decemberi mínusz 368 millió eurónál. A rendkívüli tételeket is magában foglaló nettó veszteség 850 millió euróra mérséklődött az előző negyedévi 1,498 milliárd euróról. A tőzsde nagyra értékelte a prognózisok teljesítését, mindazonáltal az elemzők többsége szkeptikus a tekintetben, hogy az Alcatel képes lesz valóra váltani előirányzatát, mely szerint idén az év egészében 109 milliós üzemi nyereséget ér el a tavalyi 361 millió euró veszteség után.
(NAPI)
