A tavalyi csonka - július-decemberi - üzleti évében az RWE 21 százalékkal növelte üzemi eredményét, mert a gáz-, az áram-, a vízszolgáltatásban és a szennyvízkezelés terén egyaránt erősíteni tudott. Az EBITDA-eredmény a csoport 25 százalékos növekedést valószínűsítő előrejelzésével szemben 33 százalékkal ugrott meg, a nettó nyereség pedig 26 százalékkal bővült. Az RWE a 2001. júniussal zárult üzleti évvel megegyezően 1 euró osztalék kifizetését javasolja a részvényeseknek a fél évre, ami a tegnap 43 euró körül alig változó tőzsdei árfolyamot alapul véve 4,8 százalékos osztalékhozamnak felel meg.
Az E.ON AG mögött a második legnagyobb német közüzemi csoport, riválisával ellentétben, kevésbé függött az alaptevékenységéhez nem kapcsolódó üzletágaktól: az áramtermelés és -szolgáltatás 960 millió euróval, a vízszolgáltatás és szennyvízkezelés 415 millió euróval járult hozzá a 2,03 milliárd eurós üzemi nyereséghez. A gázüzletág 258 millió eurós nyeresége ezzel szemben 38 milliós visszaesést jelent az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest. A csonka üzleti évben, amely után idén már a naptári év szolgál a mérlegkészítés alapjául, éves összehasonlításban 12,8 százalékkal nőtt az árbevétel, így ugyancsak meghaladta a januárban adott prognózisban szereplő 32 milliárd eurót.
Idén az RWE legalább 4 milliárd euró üzemi eredményt vár. Ezen belül az áramüzletágban az árak emelkedésében, de minimum stabilitásában bízva az eredmény legalább 10 százalékos növekedésére számít és arra, hogy a vízszolgáltatás az üzemi nyereség 20 százalékát, a gázüzletág pedig 25 százalékát adja. A két utóbbi prognózis azt jelzi, hogy az utóbbi két évben végrehajtott mintegy 23 milliárd euró értékű - már lezárt - akvizíciók sora még nem érezteti hatását, és a csoport az olajár esését valószínűsíti, hiszen nem bízik a gázüzletág eredményének javulásában. Az alaptevékenységeken kívüli területeken viszont az RWE nem számít a nyereségesség növekedésére.
B. P. A.
