A svájci székhelyű ABB Ltd., Európa legnagyobb villamos-gép-ipari csoportja tegnap bejelentette, hogy üzemi nyeresége az idén várhatóan 10 százalékkal csökken, miután a globális gazdasági lefékeződés következtében a harmadik negyedévben a megrendelések összértéke az egy évvel korábbi szinthez képest 11 százalékkal, 5,22 milliárd dollárra olvadt, adózott eredménye pedig 132 millióról 23 millió dollárra esett. Az ABB a nyár derekán, a féléves eredmények birtokában ez évre még az üzemi eredmény legalább 10 százalékos növekedését valószínűsítette. Az erőművi berendezések és ipari robotok egyik legnagyobb gyártójának árbevétele az év első 9 hónapjában ugyan 4 százalékkal, 16,87 milliárd dollárra bővült, ám az üzemi eredmény (EBIT) 1,038 milliárdról 766 millió dollárra, az adózott nyereség pedig 76 százalékkal, 289 millió dollárra csökkent. Ugyanakkor rámutattak arra, hogy a rendkívüli tőkejövedelmekkel együtt az EBIT 9 százalékkal - helyi valutákban 15 százalékkal -, 763 millió dollárra emelkedett. Jürgen Centerman, az ABB ez év elején beiktatott vezérigazgatója kijelentette, hogy felgyorsítják az alkalmazotti létszám 8 százalékát, azaz közel 12 ezer főt érintő, eredetileg jövő év végéig tervezett - mintegy 500 millió dollár rendkívüli kiadással járó - leépítést. Hozzátette: a világgazdaság várható alakulása annyira bizonytalanná vált, hogy a cég egyelőre képtelen kialakítani a jövő évi üzleti előirányzatait. Megerősítette, hogy a forgalomarányos üzeminyereség-mutatót 2005-ig a jelenlegi 4,5 százalék duplájára, 9-10 százalékra kívánják növelni.
G. S.
