A finn Nokia tegnap figyelmeztetett, hogy a második negyedévben részvényenkénti nyeresége csak 0,15-0,17 euró lesz, szemben a 0,20 euróra vonatkozó korábbi előrejelzéssel, és az árbevétel éves összehasonlításban kevesebb mint 10 százalékkal nő a várt 20 százalék helyett. A világ legnagyobb mobilkészülék-gyártójának részvényei a bejelentés nyomán 20 százalékkal, 27,51 euróra (23,31 dollár) zuhantak a helsinki tőzsdén. A finn cég, amely eddig sikeresebben látszott átvészelni a szektor visszaesését, mint vetélytársai, a Motorola, az Ericsson és a Siemens, a kedvezőtlen eredményt az amerikai gazdaság növekedésének lassulásával és az egész távközlési ágazatot sújtó piacszűküléssel magyarázta.
(NAPI)
