Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
- Miben más ez a válság, mint az eddigiek? Mennyire mély vagy bonyolult?
- Az emberiség permanens válságban él - írta Hamvas Béla, és fejtegette előtte sok más filozófus. Más szóval: a válság az emberiség természetes állapota. Folyamatosan nehéz problémákat kell megoldania, és ez hol sikerül, hol nem. Ha sikerül, akkor az adott társadalom előtt új lehetőségek nyílnak meg, ha nem sikerül, ha egy kultúra vagy egy társadalom sorozatosan rosszul dönt, akkor a válság már veszélyes, romboló csapdává mélyülhet. Ez történt Magyarországgal, Magyarországon az elmúlt években.
- Mi működik most rosszul?
- Szinte minden. Rosszul működik az államgépezet, a gazdasági, politikai és társadalmi rendszer, rosszul működik a társadalmi tudat, az emberi mentalitás, a mindennapi magatartáskultúra. Ezek a részválságok egymás mellett futnak, egymással összegabalyodnak, egymást erősítik; bajt bajra halmoznak. Manapság Magyarországon elsősorban a gazdasági válságról folynak a viták. Méltán, mert egyrészt itt a legégetőbbek a teendők, másrészt mert ezen a téren lehet (remélhetőleg) viszonylag gyorsan eredményeket elérni. Ám a társadalmi,tudatbeli, magatartásbeli válság ennél sokkal bonyolultabb; itt sokkal több tényezőt kell kezelni, és a gyógyulási folyamat, ha egyáltalán elindul, sokkal tovább tart. Nem utolsósorban azért, mert az egész világ is súlyos problémákkal küszködik.
- A világban mi a baj?
- A világban egyszerre két válság találkozik és erősíti egymást. Az egyik a gazdasági válság, a világháború utáni kapitalizmus két modelljének válsága, a másik a magatartásbeli, mentális válság. Európában a háború után az úgynevezett jóléti állam modellje alakult ki, amelyben a piac dominál, de fontos az állam szabályozó szerepe is. Az államé, amely igyekszik biztosítani, hogy a társadalom különböző rétegei-csoportjai közül egyik se járjon túl jól vagy túl rosszul. Az elmúlt években azonban az államok egyre kevésbé voltak képesek finanszírozni ezt a magas szintű társadalmi biztonságot és békét. Évek óta folyik a vita a „jóléti állam" válságáról.
Amerikában ezzel szemben a háború után a liberális, önszabályozó, szabad piaci modell erősödött meg. Igaz, a Franklin Roosevelt nevéhez fűződő New Deal óta ott is szabályozták a piacot, de sokkal lazábban, mint Európában.
Ennek megvoltak a maga előnyei: az elmúlt ötven évben az Egyesült Államok fejlődött a leggyorsabban. Ezzel azonban együtt járt, hogy Amerikában a társadalmi egyenlőtlenségek jóval nagyobbak maradtak, mint a fejlett európai országokban. Európai szemmel nézve döbbenetes látni, hogy Amerika számos városá ban egy utcasarok választja el a milliomosok palotáit a nyomorúságos szegénynegyedektől.
Nyugat-Európában erre alig volt példa az elmúlt ötven évben. Ez az angolszász modell az európainál jóval mélyebb válságba futott bele az elmúlt években.
Kiderült, hogy a szabad és szabados piac képtelen szabályozni önmagát. A Federal Reserve, a bankok, a brókercégek, a hitelminősítő intézetek óriási adósságválságot idéztek elő, az elsődleges és másodlagos papírokkal játszva felelőtlenül több ezer milliárd dollárnyi virtuális pénzt teremtettek. Amikor kiderült, hogy ez a tengernyi pénz gyakorlatilag nem létezik, az amerikai pénzügyi rendszer megbicsaklott és magával rántotta az egész világot.
- Egyértelműen Amerika tehető felelőssé a mostani válság kialakulásáért?
- Közgazdász kollégáim többsége szerint igen. A piac főszereplői elképesztően felelőtlenül viselkedtek. Persze felelős az amerikai társadalom is, mert évtizedek óta „túlfogyaszt", vagyis többet költ házra, autóra, a jó életre, mint amennyit megtermel.
- De nem az az amerikai álom lényege, hogy a semmiből hitellel bármit fel lehet építeni?
- A hitel nem más, mint előrehozott fogyasztás, amit később ki kell fizetni. A jelen fogyasztás és a jövőbeli fizetés közti lyukat Amerika előbb japán, arab, európai pénzzel tömte be, majd kínai pénzekkel, de ezt csak egy darabig lehet csinálni. Előbb-utóbb fizetni kell.
- Lehet, hogy ez most meg fog változni? Vége van a túlfeszített fogyasztói társadalomnak?
- A válságra az emberek és társadalmak kényszerűen a fogyasztás csökkentésével válaszolnak. Különböző mértékben. Németországra például nem annyira jellemző a hitelválság, mint Amerikára. A német családok jobban vigyáztak a pénzükre. A német polgár fegyelmezettebb volt, mint az amerikai. Lehet, hogy nem olyan vállalkozó, lehet, hogy nem annyira bátor vagy kreatív, de igyekszik csak annyit költeni, amit biztosan vissza tud fizetni. Ők most inkább attól szenvednek, hogy a hitelválság miatt a piacaik beszűkültek.
A magyar társadalom rosszabbul reagált. A polgári felelősségtudat nálunk még gyengébb. Háztartások tíz-, ha nem százezrei adósodtak el felelőtlenül az elmúlt években. Arról nem is szólva, hogy a családoknak már tavaly szeptemberben vissza kellett volna fogniuk a fogyasztásukat, de ennek csak januárban mutatkoztak az első jelei. A válságra való reagálásnak megvannak tehát a maguk mentalitásbeli, magatartásbeli összetevői.
- Akkor a túlfogyasztás csak a felszín?
- Igen. A túlfogyasztásnak megvannak a maguk mélyebb kulturális gyökerei. A hagyományos európai civilizáció az elmúlt kétezer évben változó, de meglehetősen stabil egyensúlyra épült. Arra a hitre, meggyőződésre, hogy az ember egy Isten által teremtett univerzumban él. Ezen a kereten belül megvan a maga helye, feladata, hivatása a papnak, a lovagnak, a katonának, a kereskedőnek, a polgárnak, a jobbágynak, a szolgának.
Mindenkinek a saját helye, státusa szerint kell viselkednie. Komoly fegyelemmel, önmérséklettel, hivatástudattal. És tekintettel arra, hogy a hagyományos európai gazdaság termelékenysége alacsony volt, mindenképpen korlátozni kellett a fogyasztást. Korlátozták ezt fizikai erőszakkal is, de fontosabb volt az erkölcsi, ideológiai korlátozás. A szegénység dicsérete, a mohóság, feslettség ostorozása, a földi javak leértékelése, a vasárnapi prédikációk intelmeinek nagy része mind-mind önmérsékletre buzdította a hívőket.
A XVI. században a tőkefelhalmozással és polgárosodással beindult az újkori Európa gazdasági fejlődése, és csakhamar nagy vagyonok halmozódtak föl. De ezzel egy időben egy új és rendkívül erős korlátozó szellemiség is fölépült: a puritán hit és ideológia. Ha holland vagy angol kereskedőként hajóid hasznot hoztak, akkor is tudnod kellett, hogy a haszon nem a tiéd, hanem Istené. Vállalkozz, dolgozz serényen, gyarapítsd vagyonodat, de ne költsd magadra, ne fogyassz túl sokat. Élj puritán módon, már-már aszkétaként. Mert a vagyonodnak az a szerepe, hogy - legyőzve a pápista erőket - Isten országát építse, Isten számára hódítsa meg a világot. Vagyis: újra egyensúly alakult ki a termelés és a fogyasztás között. Évszázadokon át többé-kevésbé ez a szemlélet és magatartás jellemezte az európai polgárságot.
A XX. század derekán azonban átszakadtak a gátak. Elszabadult a pokol és a mennyország gyönyörűséges és veszélyes keveréke: a fogyasztói civilizáció. Vagyis a visszafogó, mérsékletre intő normákat elsöpörte a fogyasztói társadalom. S következésképpen megbillent az évszázados egyensúly. Beindult a túlfogyasztás folyamata, ami előbb-utóbb szükségszerűen válságba torkollott.
- Hogyan fogja és tudja a világ kezelni ezt a válságot? És milyen gyorsan fogja leküzdeni?
- Szakértő kollégáimtól úgy hallom, komoly remény van arra, hogy a pénzügyi válságot három-öt év alatt meg lehet oldani De a magatartásbeli, mentális válság megoldása sokkal bonyolultabb kérdés. Engedjen meg itt egy kis kitérőt. Az emberek még akkor is, ha nem igazán gondolkoznak el ezen, szeretik azt hinni, hogy az életüknek van valami értelme. A hagyományos társadalomban élők hittek, hihettek abban, hogy egy az Isten által megteremtett világban minden embernek megvan a maga helye, feladata, következésképpen az életének megvan a maga célja, értelme.
A XVIII-XIX. században kezdett meggyengülni ez a hit. De ezzel egy időben fokozatosan kirajzolódott egy új keret, az emberiség haladásának eszméje, amelyen belül az emberi életnek újra megfogalmazódott az értelme. Ha az emberiség mélyről jön, de egyre magasabbra tör, ha diadalmasan halad egy igazságosabb és boldogabb lét felé, akkor érdemes és értelmes dolog ezt a fejlődési folyamatot szolgálni. A XX. században azonban összeomlott ez az utópia. Egy olyan század után, amelyben két világháború pusztított, amelyben megöltek 50 millió embert, Auschwitz és a Gulag százada után, Ruanda, Kongó, Kambodzsa népirtásai után lehet-e még hinni abban, hogy az emberiség diadalmasan halad előre egy bölcsebb szeretettel teljesebb állapot felé? Az emberi élet értelme és értelmessége újra kérdésessé vált.
Utolsó menedékként maradt maga az ember, azemberi személyiség. Kiteljesedett az európai individualizmus gondolata, az a hit, remény, meggyőződés, hogy az ember önmagában abszolút érték. És önmagában kell megtalálnia, találhatja meg léte, élete értelmét. Szabadon és gazdagon ki kell bontakoztatnia képességeit, meg kell valósítania önmagát.
- Ha jól értem, többek között az individualizmus térnyerése okozta az elmúlt évtizedek túlfogyasztását. Hogy maradhat minden a régiben, ha ez válsághoz vezetett?
- Feltehetőleg nem marad minden a régiben. Többféle változás képzelhető el. Egyet említek közülük. Fokozatosan kialakulhat egy olyan posztfogyasztói civilizáció, amelyben többé-kevésbé helyreáll az egyensúly a fogyasztás és a mértékletesség között. Két görög fogalommal érzékeltetem, mire gondolok. Az egyik a hedonizmus, a gyönyöralapú élet.
Nincs más cél, mint elkerülni minden szenvedést, és élvezni vagy akár habzsolni az életet. A másik fogalom az epikureizmus, amit sokan összekevernek a hedonizmussal. Ez is az élet élvezetét hirdeti, de a fizikai gyönyörnél fontosabbnak tartja a szellemi élvezeteket, illetve a mértékletességet és a személyiség harmóniáját.
Ma úgy mondanánk: lehet, hogy a következő korszak ideálja a személyiségét gazdagon kibontakoztató reneszánsz ember. Nem az életet habzsoló nagyúr, hanem az élet nagyszerűségét és törékenységét egyaránt átélő ember, harmonikus személyiség.
- Hogyan lesz tele a világ epikureus emberekkel? Vagy reneszánsz személyiségekkel?
- A divatok jönnek, mennek. És divatot csinálni is lehet. Tegyük fel például, hogy néhány amerikai bestsellerszerzőnek szenzációs könyve jelenik meg az új életformáról, az élet bölcs, mértékletes és gazdag alakításáról. Aztán a sajtó egy-két amerikai sztárban megtalálja ennek az embertípusnak és életformának az ideálját, szimbólumát. Filmek, képes magazinok kezdik sugározni ugyanezt a szellemiséget. Kialakul a divat, egyre többen kezdik építeni a maguk „reneszánsz" személyiségét.
Mindez persze önmagában még nem elég ahhoz, hogy egy társadalom szemléletmódja, magatartáskultúrája átalakuljon. A szó szoros értelmében meg kell tanulni az új magatartáskultúrát. Tanítani s tanulni kell, az óvodától kezdve a középiskolán át az egyetemig, a televízióban, klubokban és mindenütt. Magyarországon manapság a személyiségfejlesztés befejeződik az óvodában. Később szinte semmi sem történik e téren. Pedig a szó szoros értelmében tanítani kellene a demokratikus magatartást, kreativitást, vállalkozást, pénzzel való bánást, a problémamegoldást, az életvezetés módozatait, személyiségünk kiteljesítésének lehetőségeit és így tovább. De sajnos viszonylag kevés az olyan nagyszerű tanár, aki nemcsak azt tanítja meg, mondjuk, hogy kétszer kettő az néha öt, hanem a személyiségének is van valami varázsa, mély kisugárzása.
Nekem nagy szerencsém volt. Négy nagyszerű tanárom volt a középiskolában, a mai napig ebből élek.
- Milyen mély lesz ez a válság a világban és Magyarországon? Hány évig fog tartani?
- Ami a legrosszabb a válságban - hogy rombolja az emberek, családok életét, az emberi kapcsolatokat, rombolja öntudatukat, hitünket önmagukban és a jövőben -, az már akkor enyhülni kezdhet, amikor az ország felfedezi a kiút lehetőségeit és elkezd komolyan dolgozni azon, hogy kijusson a válságból. A válság végső legyőzéséhez azután bizonyára kell majd jó néhány év.
Egyébként hadd jegyezzem meg, hogy nem lenne szerencsés, ha azok, akik viszonylag jó helyzetben vannak, túlságosan is könnyen megúsznák ezt a válságot. Előbb alaposan meg kellene tanulniuk a leckét. Rá kell jönniük arra, hogy a jövőben másképp (fegyelmezettebben, mértékletesebben, másokkal szolidárisabban) kell, kellene élniük. Meg kellene szívlelniük Rilke híres szavait: Változtasd meg életed! Ami a nehezebb helyzetben lévőket illeti, mindent el kellene követni annak érdekében, hogy ők is fölépíthessék a maguk fegyelmezett, kiegyensúlyozott polgári létét. Sokat mondogatjuk mostanában, joggal, hogy Magyarország különösen nehéz helyzetben van. Nálunk a mentalitás és a magatartáskultúra válsága különösen aggasztó; mélyebb, mint máshol, mélyebb annál is, mint ami a térség többi országában, Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban tapasztalható. A magyar társadalomra az élet értelmetlenné válása, a céltalanság, az elvadultság, az agresszió, a keserűség, a normák figyelmen kívül hagyása, a teljes közéleti közöny különösen jellemző. S ha már Szlovákiát említettem: sok probléma van ott is, de egy céltudatos elit és az erős nemzeti érzés mégis dinamikus fejlődési pályára tudta állítani az országot. Nálunk mindkét tényező hiányzik. Vezetőink kapkodnak, tehetetlenkednek, bennünk, állampolgárokban pedig nincs meg a közös cél, az összetartozás érzése, tudata. Ha ebben nem lesz változás, sokáig gázolhatunk még ebben a zsombékos mocsárban.
- Ezért született az Új reformkor mozgalom?
- Valamit mindenkinek tennie kell azért, hogy az ország kilábaljon a jelenlegi kritikus helyzetből. Mi a magunk szerény lehetőségein belül arra próbálunk serkenteni minél többeket, hogy tegyenek valamit önmagukért, másokért, a falujukért, a városukért vagy akár az országért. Honlapot indítunk, kistérségekben kerekasztal-beszélgetéseket szervezünk, konferenciákat tartunk, könyveket adunk ki, televíziós műsort indítunk.
Megpróbáljuk feléleszteni a polgári kaszinók hagyományát, hogy legyen minél több olyan hely, ahol lehet találkozni és beszélgetni, együtt gondolkodni másokkal. Az én falum címmel ötperces videók készítésére írunk ki pályázatot; olyan filmeket, klippeket várunk, amelyek fontos kezdeményeseket, megoldásokat, sikereket és kudarcokat mutatnak be.
Kezdeményezzük Magyarország „tehetségtérképének" elkészítését, vagyis azoknak a tekonferenhetséges és elkötelezett embereknek a felkutatását az országban, akik valami fontosat tettek, alkottak a saját területükön (kiváló tanárok, közösségszervezők, polgármesterek, társadalmi menedzserek, művészek, moderátorok, sikeres vállalkozók, üzletemberek, iparosok stb.), és akik motorjai lehetnek a változásoknak. Honlapunk segítségével megpróbáljuk hálózatszerűen összekapcsolni őket, lehetővé téve közöttük az információcserét, együttműködést, közös munkát, közös kezdeményezéseket.
Mindez nem sok. De ha mindenki tesz akár csak egy lépést is, országos szinten az már tízmillió lépés. Igaz, ebbe már beleszámítottam azokat az ifjú honfitársainkat is, akik még bölcsőben ringanak.
