Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Igazi királynak érezhette magát, akinek nyugati autója volt a rendszerváltás előtt. Aztán az 1980-as évek végétől hirtelen elérhető közelségbe került Nyugat és az áhított négykerekűek. Használt Fiatok, Fordok, Volkswagenek és Citroënek özönlötték el az országot - kezdetben ezeket az autókat Belgiumból „lábon" hozták haza tulajdonosaik. Az igazi nagy álom, vagyis az álmok álma azonban a Mercedes - akkori köznyelven Merdzsó - volt és sokáig az is maradt.
Az álló lámpás használt Mercikkel a rendszerváltás táján csak az akkor induló cégek vezetői furikáztak, igazi irigységet váltva ki a Trabant- és Skoda-tulajdonosokból. A Merdzsóhoz tekintélyes aranylánc, makkos cipő és suhogó tréning is járult - főleg vidéken. A fővárosban viszont a könyékig feltűrt zakó és a menedzserkalkulátor divatja járta. A következő nagy ugrás már a kilencvenes évek közepén a Jeep Grand Cherokee volt. Az amerikai menedzsercirkáló főleg magánimportból származott, többnyire Floridából.
Mivel a szuperkényelmes városi dzsipeket terepre valónak is gondolták, keserű csalódás érte az „importőröket" - a „cseroki" ugyanis inkább csak városi aszfaltszaggatónak bizonyult. A váltás kézenfekvő volt, a Mitsubishi Pajero ugyanis már legálisan érkezett az országba. A „micu" olyannyira sikeres lett, hogy aki tíz évvel ezelőtt valamit is adott magára, annak legalább egy ilyen kocsija volt. Ez terepen, vadászaton is bizonyított és a városban is jól mutatott.
Mellé már akkor is egy elegáns országúti cirkáló járt, például az Audi A8-as, amely ma is őrzi kivételezett pozícióját a drága autók között. Igazán nagy előnye, hogy nem kihívó, nem csicsás és állítólag megbízható. Hátránya, hogy gyorsan veszít az értékéből - egy hároméves típus az új kocsi árának már a feléért is elvihető.
A „kijózanodás autója" szuperfelszereltségével és német precizitásával hódított és hódít ma is. Az igazán nagy divathullámot nálunk a luxuskocsik kategóriájában a Lexus indította el hat-hét évvel ezelőtt. Az ezredforduló járgánya voltaképpen Toyota, csak annál sokkal drágább. Ezért is meglepő, hogy viszonylag hamar sikert aratott, és sokkal nagyobb számban adták és adják el, mint mondjuk a gazdagok körében most roppant népszerű Bentley-t vagy Maseratit. A brit csodaautó főleg a jól szituált üzletemberek körében népszerű, az olasz pedig a kissé különc, de szépérzékkel megáldott - ráadásul sportos - tehetősek kedvelt márkája.
Nem kevésbé divatos a Ferrari, amelyből természetesen a piros-fekete szín-összeállítású az igazán menő.
Kütyüvilág és bunkofón-társadalom
Az idősebben még emlékeznek a telefonpótló CB rádióra. Vezetékes és persze mobilkészülék híján ezt „magánimportálta" boldog-boldogtalan, hogy végre elérhető legyen a telefonálás. A taxisoknak kifejlesztett ultrarövidhullámon működő készülék sípolt, sistergett - de működött. Aztán fordult a kocka, és jött a mobiltelefon.
A világ első kézi mobiltelefonja 1987-ben mutatkozott be a piacon. A Mobira Cityman azonban nem jött be Magyarországra. Az első „igazi" mobil az Ericsson Hotline volt. A 450-es hálózaton a Westel üzemeltetésében befutott készülékért egy kisebb vagyont kellett fizetni. A több száz ezer forintos ár mellett külön pikantéria - fiatalok, figyelem! -, hogy a beérkező hívásokért is fizetni kellett, mégpedig sokat. Ha tehát valaki igazán ki akart tolni az ellenségével, akkor felhívta és jó hosszan társalgott vele. A vasalótelefonnak is nevezett Hotline szinte nélkülözhetetlen volt, ma már azt kell mondanunk, szinte semmit sem tudott. Talán csak azt lehetett a javára írni, hogy óriási antennájának köszönhetően szinte bárhol működött.
A kilencvenes évek közepétől már nem csak a nagymenőknek lehetett mobiljuk, ugyanis a készülék és a beszélgetés is egyre olcsóbb lett. A bunkofón - ahogy akkor becézték - ennek ellenére státusszimbólum maradt. Főleg a drága készülékeket irigyelte mindenki. Ilyen volt hosszú éveken át a Nokia 2110-es típusa, amely technikailag is fejlett volt, de sokan azért emlékeznek rá, mert ezen szólt először a Nokia mára már klasszikussá vált csengőhangja, a Grand Valse.
A mobiltechnika fejlődésével egyre inkább a tudás vált meghatározóvá az akkor már több száz ezer előfizetőnek. Nagy port vert fel az ezredfordulón megjelenő Nokia 7110, mert ez volt az első wapos készülék. Tülekedtek is érte a tehetősek a boltokban. Akinek nem jutott, az a Nokia 9000-sel vigasztalódott. Ez volt az első kommunikátor, még kilógó antennával, potom negyedmillióért. Internetezni még nem, faxolni viszont már tudott. Igaz, ma már lassan azt is el kell magyarázni, hogy mi az a fax...
Erő, egészség - sport?
Bár 1990 táján még tömött lelátók előtt játszották a focimeccseket, de a rendszerváltást követő években a legmenőbb sport a tenisz volt. Nagy keletjük volt a kellően empatikus és türelmes edzőknek, akik végtelen kitartással próbálták megtanítani legalább az alapokra a többnyire túlsúlyos topmenedzsereket. Volt olyan vállalattulajdonos, aki egyenesen előírta a felső vezetőknek a heti háromszori teniszt, és ennek betartását ellenőrizte is. Egymás érték a házi teniszbajnokságok, ahol persze a nagyfőnöknek illett nyernie. A teniszdömpingnek csak a - hazai viszonylatban - menő játékosok örültek igazán, páros partnerként ugyanis belefolyhattak az igazi üzleti nagymenők társalgásába...
Körülbelül ezzel együtt indult „másodvirágzásnak" a balatoni vitorlázás is. Aki akkor adott - és ma is ad - magára, annak Balatonfüreden vagy Balatonalmádiban, legrosszabb esetben pedig a balatonvilágosi egykori pártüdülőben ring a hajója. A nyári jet set, vagyis a divatos üdülőhelyeket látogató nagyvilágiak megfelelő mennyiségű hölggyel „kiegészítve" azóta is öszszetartanak, és ez a toleráns vízi világ nem veti ki magából a bukott bankvezéreket és - a legalábbis látszólag - tönkrement üzletembereket.
A kilencvenes évek közepétől vezető állásba kerülő fiatal menedzsereknek nem volt annyi idejük, mint az előző nagy generációnak - az idővel való spórolás és a felesleges energia levezetésének eszköze a fallabda lett. A modernkori „kínzókamra" népszerűségének csúcsát az ezredfordulón érte el, ám azóta folyamatosan hanyatlik. Egyfolytában nő viszont a golf népszerűsége. Bár az országban csak háromezer igazolt klubtagot tartanak nyilván, az egyre- másra nyíló golfpályákon sok külföldi is „kergeti" a labdát. A több száz ezer forintos felszerelés és a drága klubtagsági díj hatékony szűrőnek bizonyult. A pazar klubokba tényleg csak a tehetősek - és a hozzájuk hasonlítani akarók - léptek be az elmúlt években. Nem is vitás, hogy a zöld tárgyalóasztalnak is nevezett játék a jövőben még inkább fontos lesz - bár demokratizálódásával elveszítheti privilegizált helyzetét és presztízsét is.
Ugyanez nem fenyegeti a lovaspóló művelőit Nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy kijelentsük: ebből sohasem lesz népsort. A hazai versenyeken a hazai üzleti élet és az egykori arisztokrácia képviselői vesznek részt nézőként és játékosként. Az előbbieknek csak egy kellően márkás öltöny vagy nyári kosztüm - természetesen kalappal - szükséges, az utóbbiaknak viszont nem kevesebb, mint három „váltás" ló. Ez a minimum ugyanis ahhoz, hogy a nehezen követhető, de bizonyára élvezetes sportot valaki művelhesse. Ezek ára pedig nem gazdálkodható ki a havi kosztpénzből...
Arról nem is beszélve, hogy a tartás, a tréning és az egyéb felszerelés sem olcsó mulatság. Annak viszont, aki ebbe a körbe tartozik, nem igazán kell bizonyítani anyagi helyzetét...
Távolban több fehér vitorla
A leggazdagabb magyarok többsége az átkosban is vásárolgatott, nyaralgatott, sőt 1988-tól a világútlevéllel ezt már igazán szabadon tehette. A kilencvenes évek legelején a magyar utazási irodák még egyáltalán nem voltak felkészülve arra, hogy luxusigényeket kielégítő egyéni utakat szervezzenek. A nagyon gazdagok pedig már méltóságon alulinak tartották a csoportos utazásokon való részvételt. A luxusutazások egy része a hetvenes-nyolcvanas években még a kellően fel nem fedezett nyugat-európai nagyvárosokba irányult. Bécs, München, Róma már lerágott csont volt, annál érdekesebb London, Amszterdam és Párizs. Innen eredetibb, egyedibb holmikat lehetett hozni - és e nevek presztízsértéke is nagyobb volt.
Az egyhetesnél valamivel hosszabb mediterrán nyaralás élményével is elkezdődött a kacérkodás. Akkortájt a horvát tengerparthoz, az olasz Jesolóhoz, a görög Halkidikihez képest nagyon menőnek számító vakációt jelentett a bécsi utazási irodáknál befizetett nyaralás a Kanári-szigeteken, Mallorcán vagy valamelyik kevésbé felkapott görög szigeten. Fejenként 70-90 ezer forintból már szuperluxusnak mondható utazást lehetett szervezni.
Azonban a leggazdagabbak sem voltak mai mércével mérve igazán ínyencek a hotelek, a célhelyek, a költekezés elegáns módjait illetően. Aki még nem szokott hozzá a nagy gazdagsághoz, külföldön a pénz elköltésében nemigen lehetett stílusos és rutinos. A luxusutazások is tele voltak csetlés-botlással.
A kilencvenes évek közepén a már milliárdosoknak nevezhetők utazási célpontjaiban Amerika lett a vitathatatlan sláger. A tágabb felső osztály, sőt a felső középosztály is habzsolta a Delta amerikai légitársaság által a magyar piacon zseniálisan népszerűsített repülési lehetőségeket. A leggazdagabbak többnyire New Yorkot, Floridát és a Niagara-vízesést választották, hiszen még sohasem jártak arrafelé. De ők igazi nagy amerikai batárokat béreltek, Orlandóban szuper üdülőtelepeket (resortokat) választottak és megengedhették maguknak a távolabbi Kaliforniát, Las Vegast és akár Hawait is. Fejenként így sem költöttek el többet 200-300 ezer forintnál - persze nem számítva a ruha- és ékszervásárlásokat. Az egyéni amerikai utazások divatját magyarázza az is, hogy a gazdagok angolnyelvtudása jelentősen javult.
A kilencvenes évek közepétől a legmódosabb magyarok már Thaiföld és Malajzia luxushoteljeivel is elkezdtek ismerkedni. Az ezredforduló táján a társadalom krémje rákapott a téli nyaralásra, mégpedig távoli, igazán egzotikusnak mondható helyekre. A presztízsút már arról szólt, hogy legyen vakítóan fehér tengerparti homok, pálmafák, méregdrága hotelek (300-400 dollár feletti szobaárakkal). És az úti cél? Kuba, a mexikói Cancún, Mauritius, esetleg az ugyancsak karibi Aruba-sziget és a St. Maarten-sziget. Ezekben az években már jóval kifinomultabbak lettek az elvárások. Egyre több utazási iroda rendelkezett azzal a professzionális tudással, amellyel a legigényesebb elképzelések alapján tudott megfelelő helyet, hotelt és repülőutat találni. A leggazdagabbaknál már kialakult az évente ismétlődő luxusutazások tapasztalataiból leszűrt árnyalt szempontrend szer is.
Alaposabb lett tehát a felkészülés. Kuba vonatkozásában külön pikantériát jelentett, hogy a nyugati luxust egy még mindig komcsi országban lehetett megtapasztalni. A mexikói Yucatán-félszigeten, Cancúnban és Playa del Carmenen az egészen exkluzív és a divatos all inclusive rendszerben működő szállodai komplexumokat választották nyaralási helyszínül.
Mivel e hotelekben az Egyesült Államokból is a gazdagok szálltak meg, az elithez tartozás érzése teljessé vált. Mauritius vonzerejét az adta, hogy az indiai-óceáni szigeten a legtöbb hotel, étterem eleve nagyon drága, így ez kellően reprezentálta a főleg Nyugat-Európából ideutazók társadalmi hovatartozását. Az ezredforduló környékén az említett célpontokra utazó milliárdosok már fejenként 400-600 ezer forint körül költhettek az utazás alapkiadásaira (repülés, szállás).
És ma? Talán meglepő, de a luxusutazások az eddigi tendenciát követve nem feltétlenül irányulnak a Föld még távolabbi pontjaira. A milliárdosok körében a téli nyaralás még mindig vonzó, és fejenként egy-két millió forintért elkelnek utak a Maldív-szigetekre, Balira vagy a polinéziai Bora Bora szigetére. De érdekes módon - úgy tűnik - a leggazdagabbak már nem ambicionálják annyira a fárasztó és hosszú repüléseket. Jellemzőbbek a néhány napos sítúrák Svájc, Franciaország, Ausztria legmenőbb terepeire, nyáron Horvátországba egy-egy ismerős villájába vagy jachtjára. A milliárdosok utazási kalandvágya valamelyest kifáradóban van. Rájöttek, hogy kényelmesebb és ésszerűbb az év folyamán több, rövidebb idejű utazgatással kikapcsolódni az állandó üzleti hajszából. Igaz, az utazás, nyaralás során manapság már szinte senki sem kapcsolja ki a mobiltelefonját. Főként most, a válság idején szóba sem jöhet egy igazi, felhőtlen nyaralás.
