Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Vagyis: csak magyar állampolgárságú, tiszta eredetű és transzparens vagyont és milliárdost veszünk tekintetbe. Hogy miért? Mert a megbízhatóságot és átláthatóságot akkor és most is elsőrendű szempontnak tekintjük. Egy itt élő külföldi vagy egy másutt megtollasodott magyar vagyonának becslése roppant bizonytalan és esetleges.
Sem erőnk, sem apparátusunk nincs a külföldi házak, cégek tulajdonviszonyainak felderítésére, hogy azok értékbecsléséről ne is beszéljünk. Ehhez minimum egy FBI nagyságú és létszámú, valamint felkészültségű szakembergárdára lett volna szükség. Maradtak a magyarok és itthoni vagyonuk, és be kellett látnunk, hogy a becslésben nem számíthatunk az adóhivatal segítségére, statisztikáira.
Rögtön érdemes megjegyezni, hogy az APEH segítségével sem lenne pontosabb és hihetőbb a lista, hiszen adózni nem éppen divatos viselkedés... A vagyonok kiszámításánál vannak olyanok, akikkel könnyű számolni. Bojár Gábor vagy Várszegi Gábor ugyanis tőzsdén jegyzett cégek tulajdonosai, az ő vagyonuk jó részben teljesen transzparens. Nem is tiltakoztak a listára vétel ellen... Üzletrészük értékét a részvények árfolyama adta, és ehhez adtuk hozzá az addig osztalékként kivett összegeket. De mi legyen a többiekkel – vetődött fel a kérdés. Plauzibilis megoldásnak tűnt, hogy a cégtulajdont legjobban tükröző saját tőkét vettük - és vesszük - alapul, hiszen ez adja vissza leghívebben egy vállalkozás értékét. Mert nem készpénzről van szó!
Ezt kellett megérteniük az első 100-as lista olvasóinak. A vagyonok döntő többsége ma és akkor is cégtulajdonban és ingatlanban testesült meg - ezt kellett felmérni és rangsorolni. Hogyan reagáltak az érintettek? Rendkívül változatos módon. Voltak, akik élénken tiltakoztak, sőt fenyegetőztek, mások a kibújás lehetőségeit kutatták, s nagy örömünkre voltak, akik ha nem is boldogan, de némi elégedettséggel vették tudomásul: a magyar társadalom is megérett egy ilyen lista közzétételére. És nekik lett igazuk! Sem az első, sem az azt követő listák résztvevőinek nem kellett félniük inzultustól - egyszerűen azért, mert ilyenek nem voltak. Nem rablótámadás, sem zsarolás nem fenyegette őket. A legnagyobb inzultus egyikőjük gyermekét érte az iskolában - csúfolás formájában...
