Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az Andrássy úton pazar villában laktak, szülei élénk társasági életet éltek, vagyis „nagy házat vittek". Irigyelték önt az osztálytársai?
Biztos, hogy nem, hiszen látható jele nem volt annak, hogy gazdag családból származom. Sokáig én sem tudtam, hogy milyen kivételezett helyzetben vagyunk. Akkor nem éltek olyan fényűző életet a gazdagok, mint ma, nem állt a garázsban két Rolls Royce.
Az Angolkisasszonyok, ahová gimnáziumba járt, nem a szegény családok iskolája volt!
Ez igaz, ennek ellenére semmiben nem tűntem ki a többiek közül. Öcsémmel és nővéremmel együtt szigorú nevelésben részesültünk. Hetente öt pengő zsebpénzt kaptam édesapámtól, de még ezzel is részletesen el kellett számolnom. Egy noteszbe írtam minden költést, például azt is, ha vettem egy perecet a jégpályán tíz fillérért. A ruháimat is a nővéremtől, Erzsébettől örököltem. Mérges is voltam ezért, mert neki más alakja volt, és a levetett kinőtt ruhái nem passzoltak rám...
Nagyobb összeget, esetleg jutalmat jó előmeneteléért nem kapott?
De, a sikeres érettségi után apám egy ezerpengős betétkönyvvel lepett meg. Sajnos ezzel nem sokat értem, hiszen a német megszállás után mindenünk odaveszett, így ez is. Apám egy verset is mellékelt a betétkönyvhöz, még ma is tudom: Könyvet küld ma a bankárod, /Hozzáfűz két jó tanácsot. / A pénzt, mit mások kerestek, / Híjával költsd és ne vesd meg. / Ha pedig a könyv nevét kiejted, / Félre ne csúszszon a nyelved.
Édesapja a magyar ipar és gazdaság legjelentősebb alakja volt, a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke, a parlament felsőházi tagja. Kiket hívott meg vacsorára? Kikkel barátkozott?
Nagy társasági élet folyt nálunk, rengeteg vendég jött vacsorára. Jól emlékszem azokra a pompás fogadásokra is, amelyeken politikusok, gyárosok és papok jelentek meg, vasárnaponként pedig nagy ebédeken láttuk vendégül a családtagokat és a közeli barátokat. Közéjük tartozott gróf Bethlen István, Hóman Bálint, Kőnig Jenő, édesapám egykori ügyvédtársa, Nádor Henrik, a család orvosa, Pallavicini György és Ede és sokan mások. Az ebédet vidám beszélgetések zárták, ezeken én is részt vethettem. Többet tanultam belőlük, mint az iskolában. Rengeteg külföldi is járt nálunk, egyszer például Rabindranath Tagore is a vendégünk volt. A nagy indiai költő váratlanul érkezett, és ezzel kisebbfajta galibát okozott. Anyámhoz ugyanis épp abban az időben jött a pedikűrös, bizonyos Müller úr, és nem akarta lemondani. Mama gyorsan feltalálta magát, és felajánlotta Tagore feleségének, hogy őt is kezelésbe veszi Müller úr. Örömmel el is fogadta, és később egy visszaemlékezésében olvastam, hogy a magyar vendégszeretet csúcsának nevezte, hogy a vendéget Budapesten még pedikűrre is meghívják.
Mit csináltak szünidőben? Nyilván nem jelentett gondot a külföldi nyaralás sem.
A nyarakat Derekegyházon, a család kastélyában töltöttük. Ez igazi gyermekparadicsom volt, hatalmas kerttel és medencével. Ott játszottunk többek közt a Zwack család gyermekeivel, így Zwack Péterrel is. Külföldre ritkán jártunk, pedig édesapám bankjának, a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknak - ahol alelnök volt - erős nemzetközi kapcsolatai voltak. Ha mégis mentünk, Svájcba és Ausztriába utaztunk nyaralni, általában néhány hétre.
A háború gyászos vége 1944-ben már látható volt, és édesapja bizonyára érezte a német megszállás veszélyét is. Miért nem menekültek külföldre?
Megtehettük volna, hiszen érvényes svájci vízuma volt az egész családnak. Apám azonban azt mondta, hogy a kapitány nem hagyhatja el a hajót.
Aztán mégis menniük kellett, hiszen a németekkel kötött egyezség révén minden vagyonukat feláldozták azért, hogy a haláltáborok elől külföldre menekülhessenek. Hol folytatták az életet?
A család 41 tagja hagyhatta el az országot. Egy részük Svájcba ment, a többség pedig Portugáliába. A repülőgépen német katonák kísértek minket, később pedig nem hagyhattuk el a számunkra kijelölt házat. Semmink sem volt, hiszen mindent Pesten kellett hagynunk. Szabályosan egy szál ruhában menekültünk.
A papája biztosan előrelátó volt, és külföldön is volt bankszámlája.
Sajnos nem volt vagyonunk másutt, csak Magyarországon. Néhány holmit ugyan utánunk küldtek Portugáliába, de ezekkel sem értünk semmit. Emlékszem, az egyik dobozban nagyapán díszmagyarjának csizmáját postázták a németek. Képzelheti, mennyire örültünk neki.
Semmilyen tárgyi emlék nem maradt az Andrássy úti villából?
De, egy ezüst hamutartó, amelyet egykori házvezetőnőnk velem egykorú kislánya őrzött meg, és adott át nekem évtizedekkel később egy budapesti látogatásomkor.
Ez maradt meg az ország legnagyobb vagyonából, a Weiss Manfréd Művekből, a kőszénbányából és a bankból?
Igen, ennyi. Meg néhány kép és szép emlékek.
Portugáliából Amerikába mentek tovább. Miből éltek ott?
Egy kevés pénzünk volt ott, és néhány ismerős is segített nekünk az újraindulásban. Édesapám pedig 68 évesen különféle üzletekbe fogott, és szép sikereket ért el.
Ott is milliomos lett?
Az azért nem, de jól ment az üzlet, és kényelmesen, jólétben éltünk. Többek közt egy hajózási céget és egy gyógyszergyárat alapított.
Jól tudom, hogy havi négyszáz dolláros életjáradékot utaltak a Portugáliában élő Horthy Miklósnak?
Igen, de ezt a pénz többen adtuk össze.
És önnel mi lett? Tudott továbbtanulni?
Nem. Budapesten a jogi egyetemre akartam beiratkozni, amikor az egyik velem egy időben beiratkozó megjegyezte: nem tudtam, hogy ide zsidók is járhatnak. Hazamentem, és letettem a továbbtanulásról, mert nem akartam elvenni a helyet azoktól a társaimtól, akiknek szükségük volt a diplomára. A numerus clausus miatt ugyanis csak meghatározott számú zsidó származású fiatalt vettek fel az egyetemre. Amerikában, bár megtehettem volna, nem tanultam, hanem dolgozni kezdtem. A Szabad Európa Rádió New York-i szerkesztőségében lettem titkárnő.
Csak átmenetinek tartották az emigráns létet?
Igen. Apám mindvégig abban reménykedett, hogy egyszer hazatérhetünk, és ha nem is mindent, de a vagyon egy részét is visszakapjuk.
A sors fintora, hogy ön helyett férje kapott igazi kárpótlást.
De nem Magyarországtól, hanem a szlovák kormánytól. Néhány évvel ezelőtt a Pozsony környéki kastélyt, parkot és mezőgazdasági földeket is visszakapta. A kastélyt a parkkal épp most adtuk el, a földeket pedig bérbe adtuk.
