Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az Európai Unió Bizottságának szeptember 20-án közzétett, az úgynevezett csekély összegű támogatásokra vonatkozó legújabb rendelettervezetének gazdaságfilozófiai jelentősége is van. A márciusban közzétett tervezet még az adomány (grant) jellegű támogatások mellett kötelezte el magát, az új, s vélhetően elfogadásra kerülő rendelettervezet a visszatérítendő jellegű ösztönzőket az átlátható támogatások körébe sorolja, s ezzel leteszi a voksot ezek mellett. Ennek révén a külön engedélyezést nem igénylő állami támogatástartalmú úgynevezett csekély összegű ösztönzések esetében csak a valós támogatástartalmat, a piaci és a támogatott kamatszint közötti különbség révén elnyert támogatást tekintik állami rásegítésnek. Ezzel a bizottság elfogadta az MFB több fórumon hangoztatott érvelését. E szerint éppen a globalizált gazdasági körülmények miatt kialakult gazdasági környezet logikájának, illetve az Európai Unió szabadpiaci elveinek mondana ellent, ha az új szabályozásban az adomány jellegű támogatások kedvezőbb megítélés alá esnének, mint a hitelek. A nem visszatérítendő, adomány jellegű támogatásokat a vállalkozások rendszerint nem túl hatékonyan használják fel, hiszen „ingyenpénzként” kezelik, ráadásul az ellenőrzési mechanizmusok elégtelensége miatt az elszámoltatás is általában hiányos. Számos példa mutatja, hogy a vissza nem térítendő támogatásokat a vállalkozások rövid távú túlélésükre fordítják, vagyis a támogatás épp a legfőbb célját, a fejlesztést nem segíti, és az ilyen jellegű pénzekkel számos esetben az adott vállalkozás csak versenyképtelen működését hosszabbítja meg. Idézhető az a közelmúltbeli példa, amikor egy támogatást elnyert cég vezetője büszkélkedett fizetett hirdetésben azzal, hogy a továbbiakban is pályázni fognak ilyen típusú támogatásokra, és ezzel biztosítható a cég további működése. Ha komolyan vesszük az Európai Unió azon elhatározását, amely szerint folyamatosan csökkenteni kell a támogatások szintjét, miközben növelni a támogatások hatékonyságát, a granttípusú támogatások a hatékonysági próbán bizonyosan megbuknak.
A visszatérítendő támogatások mellett síkra szállók – és ide sorolható hangsúlyosan a Magyar Fejlesztési Bank, amely a kapcsolódó érvelés egyik kezdeményezője volt – arra hívták fel a figyelmet, hogy ebben az esetben a vállalkozók olyan támogatott eszközökhöz jutnak (például hitelekhez), amelyek a támogatás révén a piacinál olcsóbb feltételek mellett vehetők igénybe, ugyanakkor a hatékonyságot már önmagában biztosítja az a feltétel, hogy a vállalkozásnak számolnia kell azzal, hogy a fejlesztési hitelt vissza kell fizetnie. A pénzfelhasználás transzparenciáját emellett az is biztosítja, hogy a támogatott kölcsönöket pénzintézetek nyújtják, amelyek – tekintve hogy a hitelkihelyezés kockázatát nekik kell felmérniük – az odaítéléskor és a felhasználás alatt is folyamatosan figyelemmel kísérik a pénzfelhasználást.
Fontos érv – és ez főleg hazánk esetében megszívlelendő –, hogy a visszatérítendő támogatások jóvoltából jóval szélesebb körnek lehet gazdaságfejlesztő támogatást nyújtani, mint a granttípusúak alkalmazásával. Az EU bizottságának mostani javaslata szerint a támogatások abszolút nagysága is növekedhet a támogatástartalom kiszámításának logikája következtében. Ennek köszönhetően a de minimis alapon nyújtott támogatások keretében akár félmilliárd forintos kedvezményes kamatozású, hosszú távú kölcsönt is fel tud venni egy-egy hazai vállalkozás, míg ha a grant-elv érvényesül, az állami támogatás maximuma 200 ezer euró, vagyis nagyjából 55 millió forint egyszeri forráshoz juthatna az érintett cég.
