Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A felperes parkolási díjat követelt az elsőrendű alperestől, ám később ki kellett terjesztenie keresetét egy másodrendű alperesre is. Az történt ugyanis, hogy a parkolási cég által megbízott követeléskezelő a jogszabályi előírásnak megfelelően keresetét a BM járműnyilvántartásában bejegyzett tulajdonos üzemben tartó ellen indította meg, tekintettel arra, hogy a nyilvántartásba a tulajdonostól eltérő üzemben tartót nem jegyeztek be. Ugyanakkor üzemben tartó mégis volt, ezért történt a változás "alpereséknél".
A felperes cég tehát elengedte a perből az elsőrendű alperest, a lízingbe adót, utóbbi azonban kérte felfogadott ügyvédjének a díját, amelyet az elsőfokú bíróság meg is ítélt a javára. A felperes ezt másképp látja, szerinte az elsőrendű alperes viselje csak a saját költségét, és a bíróság jogszabályt sértett, mivel nem állapítható meg a felperesnek a Pp. 80. § (2) bekezdése szerinti pervesztessége. Ennek következtében az alperesnek a Pp. 81. § (1) bekezdése alapján saját költségét viselnie kell.
Ráadásul a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény alapján megállapítható - mutatott rá a felperes -, hogy a lízingbe adó elsőrendű alperes elmulasztotta jogszabályba foglalt tulajdonosi kötelezettségét az üzemben tartó bejegyeztetése kapcsán. A járműtulajdonosnak a perből történő elbocsátására ugyanakkor szerinte is szükség volt, hiszen a jogszabály szerint a hitelt érdemlően szerződéssel igazolt, de be nem jegyeztetett üzemben tartó felelős a parkolási és pótdíjazások esetében.
Mondanunk sem kell, az elsőrendű alperes a döntés helybenhagyását kérte. Kifejtette: a gépjárművek nem állnak a használatában, azokat tartós bérlet keretében lízingbe adta, így szerinte a felperes nem a megfelelő alperessel szemben terjesztette elő kereseti kérelmét, holott tisztában volt azzal, hogy a területhasználati szerződéseket nem az elsőrendű alperes, hanem a gépjárművek használói kötötték meg. Utalt a Pp. 160. §-ára, amely úgy rendelkezik, hogy amennyiben a per a felperes elállása miatt szűnik meg, a felperes köteles viselni az alperesnek a keresetindítással kapcsolatban felmerült költségeit.
A Fővárosi Bíróság részben alaposnak ítélte a fellebbezést. Szerinte az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy amennyiben a felperes eláll a keresetétől, köteles a keresetindítás folytán az alperes számára felmerült költségeket megtéríteni. A jogszabály rendelkezéséből következően nincs jelentősége annak, hogy a felperes elállására miért kerül sor - kivéve amennyiben annak oka az alperes per alatti teljesítése -, így nem megalapozott a felperes azon hivatkozása, hogy az elsőrendű alperes mulasztása miatt nem tudott a megfelelő alperesekkel szemben keresetet indítani.
Ami döntő: a perindítás, illetőleg az addigi pervitel miatt az elsőrendű alperesnek milyen összegű indokolt költségei merültek fel. Mivel az alperes becsatolta a közte és a jogi képviselője között létrejött megbízási szerződést, az igazságszolgáltató fórum azt vizsgálta, hogy egyrészt a jogi képviselő által kifejtett per vitelével kapcsolatos tevékenység, másrészt a megállapítani kért költség a pertárgy értékével arányban áll-e.
Arra a következtetésre jutott, hogy az eljárás nem húzódott el és az ügy megítélése sem volt bonyolult, továbbá az eljárás nem a pernyertességével fejeződött be. Ezért a Fővárosi Bíróság a Pp. 206. §-a szerinti mérlegelési jogköréből eredően az elsőfokú bíróság által megállapított perköltséget a felére mérsékelte.
