Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az elsőfokú ítéletet meghozó bíróság a következőképp látta az ügyet: felperes és alperes között helyiségbérleti szerződés volt érvényben, amelynek alapján az épület egyik helyiségét a felperes albérletbe adta ki az alperesnek. Utóbbi erre a helyiségre már albérleti díjat fizetett, amelyet területarányosan számoltak ki az összes helyiséghez képest. Ám a felek között később vita bontakozott ki – kapcsolatuk megromlott –, hogy létezik-e vajon ezen ominózus albérleti szerződés. Az elsőfokú bíróság szerint a szerződés érvényes volt, annak megszűnéséig fizetni kell az elmaradt díjakat.
A másodfok mást mondott. Szerinte nincs arra bizonyíték, hogy az eredeti bérbeadó, egy központi költségvetési szerv, a felperes részére az alperes befogadásához szükséges írásbeli hozzájárulást megadta volna. A bérbeadó írásbeli hozzájárulása nélkül szóban megkötött albérleti szerződés a Polgári törvénykönyv (Ptk.) 217. § (1) bekezdése értelmében semmis, arra az érvénytelenség jogkövetkezményeit akkor is alkalmazni kell, ha a felek az albérletbe adás jogszerűségét egymás közti viszonyukban egyébként vitássá nem tették.
Érvénytelen helyiségbérlet esetén az eredeti állapot helyreállítása nem lehetséges, minthogy a megvalósult használatot nem lehet utóbb meg nem történtnek tekinteni. A Ptk. 237. § (2) bekezdésében foglaltak alkalmazásával a bíróságnak az ellenszolgáltatás nélkül maradó szolgáltatás visszatérítéséről kell rendelkeznie.
Így érvényes szerződés hiányában immár nem az alperesnek kellett bizonyítania az albérleti szerződés megszűnését, hanem a felperesnek azt, hogy létezett ez a kontraktus. Erre az elsőfokú eljárásban felvett bizonyítás anyagából a felperes önmagának is ellentmondó nyilatkozataira is figyelemmel megalapozott következtetést levonni nem lehetett, tényállításának bizonyítatlansága így a felperes terhére esett – mutatott rá a Fővárosi Bíróság.
