Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A felperes azért kért kártérítést, mert a vele vállalkozási kapcsolatban lévő személy gépkocsijának csomagtartójából elloptak különböző értékes elektronikus berendezéseket és eszközöket. A felperes és a későbbi alperes biztosító között létezett vagyonbiztosítási szerződés, ám az alperes nem fizetett. Utóbbi szerint ő mentesült a fizetési kötelezettség alól, hiszen nem is történt biztosítási esemény.
Az elsőfokú bíróság a következőket állapította meg: a felperes – nevezzük így – operatőre a forgatási napot követően még beugrott egy élelmiszerboltba, ott hallotta meg az autója riasztójának hangját, majd az utcára szaladt, ám ekkorra az ismeretlen tettes a csomagtartót már megrongálta és ellopta a monitort, valamint az állványt. Ám a kálvária még nem ért véget: amikor az operatőr a feljelentést követően távozott a rendőrségről, összekoccant egy másik autóval – a balesetet egyébként nem ő okozta. A bíróság azt is megállapította, hogy az autójavítók megerősítették az operatőr tanúvallomását, miszerint az ismeretlen elkövető (egyébként nem is lett meg) kihúzta a csomagtartó zárdugóját. A biztosító nem tudta bizonyítani, hogy partnere megszegte volna kármegelőzési vagy kárenyhítési kötelezettségét, miként azt sem, hogy a kocsi ne lett volna lezárva. Az elsőfokú fórum tehát megállapította a biztosító fizetési kötelezettségét. A fellebbezésben a biztosító azzal érvelt, hogy az operatőr különféle módon adta elő a káreseményt, a riasztó megszólalását nem is említette a rendőrségen, sőt még a gépkocsi kulcsait sem tudta leadni, ami valóban kétségessé teszi az autó megfelelő, biztonságos zárását. Nem perdöntő bizonyíték a rendőrségi jegyzőkönyv – állította –, hiszen az nem nyomozati cselekmények eredményeképpen született, csak rögzítette az operatőr által elmondottakat. Továbbá a nagy értékű berendezések átadása más személy őrizetébe, súlyos felperesi gondatlanságnak minősül, ami a biztosító mentesülését vonja maga után.
Másodfokon fordult a kocka: a bírói tanács arra mutatott rá, a Polgári perrendtartás (Pp.) 206. § (1) bekezdése szerint az eljáró fórumok mérlegelési jogkörükben a bizonyítékokat a maguk összességében és egymással egybevetve értékelik, azokat meggyőződésük szerint bírálják el. Az eset kapcsán annyi bizonyos, hogy a károsultakkal szemben a tényfeltárási, bizonyítási kötelezettségek tekintetében nem támaszthatók túlzott követelmények, hiszen így a biztosított gyakran védtelenül maradna a többnyire nyomok hátrahagyása nélkül elkövetett lopásoknál. Ugyanakkor mindez feltételezi a tanú vitathatatlan szavahihetőségét, az operatőr perbeli vallomásai, a biztosítónak tett korábbi nyilatkozatai közt azonban ellentmondások vannak, amelyek miatt kétségei támadtak – mondta a másodfokú tanács. Ilyen volt a „riasztóügy”, nevezetesen: most akkor megszólalt, vagy sem, és az is, hogy a nappali időpont ellenére a forgalmas bolt, parkoló környékén nem volt más szem- vagy fültanú. Ráadásul arra sincs bizonyíték, hogy a kérdéses berendezéseket valóban beletették a csomagtartóba, az pedig furcsa, hogy az operatőr nem keresett a helyszínen tanúkat.
A Pp. 3. § (5) és 4. § (1) bekezdése pedig azt mondja ki, hogy a bíróságot határozatának meghozatalában más hatóság döntése, illetve az abban megállapított tényállás nem köti. És az is igaz, hogy ebben az esetben nem érdemi határozatról, hanem „járművel kapcsolatos bűncselekmény feljelentéséről, helyszíni szemléjéről” készült jegyzőkönyvről volt szó – utasította el a keresetet a jogerős döntés.
