BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Magyarországon jobb a Nokiának

A világtendenciával szemben Magyarországon nem veszített piaci részesedéséből az év első negyedévében a Nokia - mondta Imfred de Jong a Nokia Magyarország ügyvezető igazgatója a cég mai sajtótájékoztatóján.

2004. június 14. hétfő, 12:41

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A cégvezető azt ugyan nem árulta el, hogy a cégnek mekkora piaci részesedése van itthon, de azt elmondta, hogy a globális szintű 32 százaléknál jóval nagyobb. Magyarországon is tetten érhető az a világtendencia, miszerint a kamerával szerelt és az úgynevezett intelligens készülékek iránt igen nagy a kereslet. Az ügyvezető igazgató szerint a tavalyi 10 százalékpontos mobilpenetráció-növekedés után idén már nem számítanak jelentős gyarapodásra a magyar piacon. A készülékek piacán a bővülést így a régi mobilok mellé beszerzett új telefonok, illetve az öregebb készülékek lecserélése hajthatja, ami a fogyasztók márkahűsége okán kedvező a Nokiának.

Imfred de Jong elmondta még, hogy világviszonylatban 10 év alatt lett egymilliárd mobiltelefon-előfizető, 2003 végén 1,3 milliárd ügyfelet tartottak nyilván, s 2007-re pedig már kétmilliárdos kört prognosztizálnak szakértők.

A Nokia ma Helsinkiben és Budapesten is prezentálta legújabb telefonjait. A cég először rukkolt elő az összecsukható készüléktípussal, ami mellett háromnormás és 3G rendszerben is működő készüléket is bemutattak.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet