Az ügyben a Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnokság Kiemelt Ügyek Vizsgálati Osztályának munkatársai folytattak nyomozást; gyanúja szerint hamis számlák benyújtásával próbálták megúszni a vám kifizetését. A hazai székhelyű cég notebook-okat, azok alkatrészeit és egyéb számítástechnikai berendezéseket importált éveken át egy off-shore vállalkozáson keresztül. A pénzügyőrök gyanúja szerint az elkövetők a berendezések vámkezeléséhez hamis adattartalmú számlákat nyújtottak be, és így a tényleges érték töredékéért vámkezeltették azokat.
A Portocom által kiadott sajtóközlemény kiemeli, hogy egy tajvani vállalat magyarországi képviseletének feljelentése alapján a Portocom Rt. három vezetője ellen évek óta VPOP vizsgálat folyik, egy notebook alkatrész vásárlási tranzakció miatt. A feljelentés szerint, olyan beszállító vállalattól vásároltak noteszgép alkatrészeket, amely beszállító csökkentett értéken vámkezeltette azokat. A Portocom Rt. megvádolt dolgozói a cég szerint semmilyen formában nem kötődnek a beszállító vállalathoz. A VPOP a feljelentést követően hivatalból vizsgálatot rendelt el, amely immáron három éve folyik a Portocom Rt. munkatársai ellen. A három év alatt többször megismételt vizsgálatok eddig nem tártak fel szabálytalanságot a részvénytársaság gazdálkodásával kapcsolatban, ezzel szemben az ügyészség jogosulatlanul igénybe vett vámkedvezmények gyanúja miatt vizsgálatot indított, és elrendelte a tranzakció kapcsán érintettek őrizetbe vételét.
A Portocom meggyőződése, hogy az ügy hátterében a minőségi notebook piacon kialakult háború áll, ahol egy jóval gyengébb piaci pozíciókkal rendelkező vállalat ilyen eszközzel próbál meg nagyobb piaci pozícióhoz jutni. A vizsgálat a vállalat napi működését nem befolyásolja.
A céget 1995-ben alapították, 1997-ben alakult részvénytársasággá, 2001-es bruttó forgalmuk elérte a másfélmilliárd forintot.
