Százhúsz társasházi lakást és egy családi házas övezetet alakítanak ki Polgárdiban, az egykori szovjet laktanya területén – tájékoztatták lapunkat a helyhatóságnál. Az önkormányzat idén vehette birtokba a többhektáros, rendkívül elhanyagolt állapotban lévő területet, amelyet már a nyáron közmunkásokkal kitisztíttattak. Az ingatlanfejlesztés első üteme még az ősszel, vállalkozói tőke bevonásával kezdődik. A panelházak közül kettőt teljesen felújítanak: az épületeket a falakig visszabontják és azokban háromféle méretű, 34, 54 és 64 négyzetméteres, egy-, két-, illetve háromszobás, központi fűtéses lakásokat alakítanak ki, amelyeket a közelmúltban elkészült tervek szerint 97 ezer forintos négyzetméteráron, elsősorban helyi lakosoknak értékesítenek. A több száz millió forint értékű rekonstrukciós program első üteme várhatóan a jövő év őszére fejeződik be. Már elkészült a rendezési terve annak az ugyancsak a laktanya területén található területnek, amelyet családi házas övezetnek szánt a helyhatóság. A telekalakítás várhatóan még az idén elkezdődik. A polgárdi önkormányzatnál elmondták: a laktanya teljes területét parkosítják, játszótereket építenek, s ugyancsak vállalkozói tőke bevonásával garázsokat, üzleteket, illetve egy szolgáltató sort is kialakítanak.
