Több mint 2 milliárd forintos beruházással úgynevezett ökoélményparkot alakítanak ki a Pécs közelében lévő egykori Karolina külfejtés területén – tájékoztatták lapunkat a döntést követően a helyhatóságnál. A közelmúltban elkészült tervek szerint a többhektáros területen helyet kap egy a város történetét és természeti értékeit bemutató kiállítás, akvárium-terrárium, valamint egy nagy alapterületű üvegház is. Mindemellett felépül egy nyári bobpálya, egy közösségi rendezvények megtartására alkalmas, ezerszemélyes amfiteátrum és több vendéglátóhely. A területen sportpályákat és sétautakat, sőt úgynevezett ismeretterjesztő sétányokat is kialakítanak. A látványterv szerint a különböző funkciójú épületek – amelyek egymástól függetlenül is működnek majd – egy két és fél kilométeres kígyót formáznak a Karolina körül. A program azt követően kapott zöld utat, hogy központi források segítségével a jövő év tavaszán elkezdődik a Pécsi Hőerőmű egykori külfejtésének mintegy 5 milliárd forint értékű rekultivációja. Az ingatlanfejlesztést ezzel párhuzamosan – ugyancsak három év alatt –, pályázati forrásokból és vállalkozói tőkéből kívánják megvalósítani.
