A könnyűszerkezetes technológiák a nyugat-európai országokban ígéretes jövő előtt állnak, Magyarországon viszont még mindig csupán 300-400 ilyen típusú ház épül évente – derül ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) könnyűszerkezet-építő tagozatának elemzéséből. A skandináv országokban 95 százalék, Ausztriában 33–34 százalék, Németországban és Svájcban 13–15 százalék, Angliában és Írországban pedig – ahol hozzánk hasonlóan szintén nincs hagyománya ezeknek az építési módoknak – napjainkra szinte a nulláról növekedett közel 15 százalékra az építkezésekből való részesedésük. A hazai alacsony arány egyik oka, hogy az elmúlt években számos cég engedély és minősítés s gyakran hozzáértés és a technológiai fegyelem betartása nélkül alkalmazta e technológiák valamelyikét, aminek eredményeként érvényesíthető garancia nélkül, rossz minőségben sorra épültek a könnyűszerkezetes lakóházak – mondta lapunknak Fazekas Péter, az ÉVOSZ könnyűszerkezet-építő tagozatának elnöke, a TrendHaus Hungária Kft. ügyvezetője. Ezek a cégek gyakran irreálisan alacsonyabb áron kínálják hasonló kivitelezési szolgáltatásaikat, mint az évek óta a piacon lévő, kellő referenciával rendelkező társaságok. Ez utóbbi, megbízható vállalkozások komoly üzemi háttérrel, készletekkel, fix beszállítói partnerekkel dolgoznak, s nem utolsósorban megfelelő hatósági minősítéssel rendelkeznek.
Magyarországon ugyanis – mint bárhol az Európai Unióban – a könnyűszerkezetes házaknak is szigorú minőségi követelményeknek kell megfelelniük, mint ahogy az építő cégeknek is MAKÉSZ (Magyar Könnyűszerkezetes-ház Gyártó Szövetség)- és ÉMI (Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Kht.)-minősítéssel kell rendelkezniük. A tavaly – az uniós jogharmonizáció jegyében – bevezetett jogszabályi szigorítások törvényileg nálunk is rendezték az építési célú termékek, így a könnyűszerkezetes házak forgalomba hozatalát. Ennek megfelelően építőanyagokat és építési rendszereket egyedül az ÉMI minősíthet, amely a könnyűszerkezetes lakóépületeknél nemcsak a beépítendő anyagokat, hanem a faszerkezeteket is – beleértve az épület statikáját, tűzállóságát, mechanikai ellenállását és stabilitását, a higiéniai, egészség- és környezetvédelmi, zaj és rezgés elleni védelmi, valamint használati biztonsági, életvédelmi, energiatakarékossági és hővédelmi szempontokat – vizsgálja. Egy jogszabály azt is előírja: a megfelelőségigazolás akkor állítható ki, ha az építési célú termék vagy műszaki megoldás megfelel a rá vonatkozó műszaki specifikációnak. A műszaki specifikáció lehet nemzeti szabványként átvett harmonizált európai szabvány, vagy építőipari műszaki engedély (ÉME-engedély). Várhatóan ezen szabályozás rövid időn belül elejét veszi az eddigi visszaéléseknek, melyek során gyakorta a megfelelő ÉME-engedély hiányában is épültek könnyűszerkezetes lakóépületek.
Ugyanakkor rövid időn belül az építmények használatbavételi eljárása során a felelős műszaki vezetői nyilatkozaton kívül a beépített anyagok megfelelőségigazolását, az alkalmazott szerkezetek ÉME-engedélyét, valamint a gyártói nyilatkozatokat is mellékelni kell a használatbavételi engedély kérelméhez. Az uniós tagság kapcsán felvetődött az egységes műszaki követelményrendszer felállításának igénye is, s a Készházépítő Szövetség ki is tűzte feladatul az egységes, európai készházszabvány kidolgozását – tette hozzá Fazekas.
Kárpáti József, a Bien-Zenker építési tanácsadója kifejtette: Magyarországon a szerelt technológiával épült házakat egységesen könnyűszerkezetes épületnek nevezik, pedig az egyes technológiák között jelentősek a különbségek. A hazai piacon jelenleg három építési móddal találkozhatunk, ezek: az üzemi körülmények között előre gyártott falelemekből, kis- és nagypanelekből épült készházak; a helyszínen ácsolt vázszerkezetből készülő, amerikai rendszerű lakóépületek; a rönk-, gerenda- vagy boronafalas házak. A készház közülük egyszerűen: ház a gyárból. Vagyis előre elkészített, teljes magasságú falelemekből, saroktól sarokig legyártott, nyílászárókkal ellátott külső falakból, válaszfalakból és tetőelemekből álló épület, melynek elemeit a cég üzemcsarnokában készítik el, s az építkezés helyszínére szállítva, egy előre elkészített sík alapon állítják össze. Ennél a technológiánál a gyárban elkészült falakba beépítik a redőnytokkal rendelkező nyílászárókat, vakolják a falak külső hőszigetelését, s az elektromos vezetékek, valamint a gépészeti szerelvények is beépítésre kerülnek. Kárpáti a készházas technológia előnyei közé sorolja a gyártási méretpontosságot, az állandó, ellenőrzött minőséget, valamint az elemek reprodukálhatóságát és a rövid kivitelezési időt.
A rönk- és a gerendaházas technológia – bár anyagfelhasználásuk látszólag hasonló – különbsége a laikus számára is egyértelmű. A tömör szerkezetű fenyő rönkjei, illetve gerendái különböző átmérőjű keresztmetszettel készülnek, melyeket megfelelőképpen kezelnek. A fenyő alapanyag az Erdélyben, Szibériában vagy Finnországban lassan növő, tömör szerkezetű, az időjárásnak ellenálló luc- és borovi fenyő, melyet szakszerű előkészítés után méretre szabva szállítanak a helyszínre, ahol az elkészített pinceszintre vagy sávalapra a cég szakemberei szerkezetkész, félkész és kulcsrakész készültségi fokban, egyszintes vagy egy szint plusz tetőteres kivitelben felépítenek. A vételárat – ami függ a gerendák vastagságától – többnyire két részletben, a szerződéskötéskor, valamint a ház átvételekor, néhány cég esetében pedig a készültségi foknak megfelelően, több ütemben kell kiegyenlíteni.
Külön szegmensét képezik a piacnak a helyszínen szerelt épületek. A faanyagvédelemmel ellátott és részben megmunkált, legtöbb esetben fenyő-, illetve rozsdamentes acél szerelvényekből az építési telken összeszerelt épületváz mérete megfelel egy-egy falrész méretének. A vázelemek közé általában úgynevezett szendvicsszerkezet, vagyis többrétegű, vízálló forgácslap és gipszkarton kerül, amely a helyszínen kap külső-belső vakolatot. A technológiai előírások betartatása, illetve ellenőrzése – a szakember szerint – ebben az esetben kétségtelenül nehezebb, nagy múltú cégek esetében azonban ez nem jelent problémát.
