Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A minta az amerikai, kanadai és nyugat-európai nagyvárosi zöldövezetekben hagyományos lakóparki, lakókerti településforma volt, ennek magyarországi elterjedése a kilencvenes évek elejétől - a csendes, jó levegőjű területek felfedezésével - indult el, majd az évtized közepén felerősödött.
E településmodell klasszikus típusainak jellemzője, hogy a körbezárt területen belül a nagyobb főutcákból zsákutcákat nyitnak, melyekben megfelelő mértékben izolálva, többnyire hasonló méretű és stílusú lakóépületeket alakítanak ki. Ezek lehetnek önálló, külön-külön megközelíthető családi házak, villák, mint a tengerentúlon, vagy a beépíthető területekben szűkösebb Nyugat-Európában elterjedtebb modell szerint kialakított, lépcsőházakkal épített sor- és társasházas otthonok. Az egyedi tervek alapján készült lakóépületek általában egy, maximum két szint plusz tetőtér magasságúak, melyeket többnyire közös zöldterület vesz körül. A lakókertek pavilonszerűen szétszórt házaira viszont inkább az élő sövénnyel, úttal elválasztott kis kertrész jellemző. Közös vonásuk, hogy a házaktól távolabb, azoktól elkülönülve kiszolgáló létesítményeket (üzletek, posta, óvoda, iskola, sporttermek, sportpályák) alakítanak ki. Általában mindkét típus lakóövezetet kerítéssel, korszerű beléptetőrendszerrel felszerelt kapuval, esetleg állandó portaszolgálattal védik, a területre csak a lakók engedélyével lehet bejutni. A nívósabb minitelepüléseknél gondnok végzi a közös területek karbantartását, gondoskodik a tisztaságról, fogja össze a sportlétesítmények működését.
Nálunk a hasonló építkezések fő célpontjává kezdetben elsősorban a főváros presztízsértékű budai oldala vált, majd a szabad területek fogyásával a budai oldal mentén lévő szép fekvésű, viszonylag jó infrastruktúrájú és ellátottságú agglomerációs települések - például Budajenő, Budakeszi, Telki, Törökbálint, Veresegyháza -, később pedig a pesti zöldövezeti kerületek, valamint a főváros északi, déli oldalán található kisvárosok (Dunaharaszti, Érd, Szigetszentmiklós) kerültek fel a listára.
Az elmúlt évtizedben a fővárosban megvalósított lakóparki minitelepülések általában különböznek az agglomerációban építettektől: jellemzőjük - főleg a budai oldalon -, hogy a kisméretű, legtöbbször foghíjtelkek csak korlátozott mértékű beépítést, így kisebb számú lakás kialakítását teszik lehetővé, míg az említett falvak, szomszédos kisvárosok önkormányzati parcellázásainak eredményeként gyakran többhektárnyi beépíthető terület került piacra. Mindez, illetve a megcélzott vásárlói kör jövedelmi helyzete kihatott és jelenleg is kihat a lakóparkokban, lakókertekben tető alá hozott lakások minőségére, felszereltségére, méretére, a közös szolgáltatásokra, s így a négyzetméterárakra is. Budán például a gyakorta csillagászati árú parcellákra általában nívós polgári és luxusotthonok épülnek, melyeknél - főleg a luxuskategóriában - szinte minden klasszikus lakóparki kellék (zártkertes tér, állandó portaszolgálat, korszerű beléptetőrendszer, közös úszómedence, szauna és egyéb szolgáltatások) megtalálható, melynek folytán itt az árak is meglehetősen magasak: 400-450 ezer forint körül kezdődnek és akár 800-850 ezer forintra is felszöknek, míg a szerényebb, úgynevezett polgári kialakítású és szolgáltatású társasházi lakóparki lakások már 260-360 ezer forint/négyzetméter áron megszerezhetők. Hasonló, többnyire 250-320 ezer forintos négyzetméteráron kínálják a főváros környéki és vidéki lakóparki ingatlanokat, azonban minél jobb helyen, vagyis jól megközelíthető, fejlett infrastruktúrájú településen, panorámásabb területen, minőségibb anyagok felhasználásával épülnek a lakótömbök vagy önálló családi házak, annál feljebb araszolnak az árak.
Előfordul, hogy az ingatlanfejlesztő cég nem építi fel a lakóingatlanokat, csak az adott területet készíti elő: közművesít, kialakítja a beépíthető telekméreteket, a közbülső utakat, közös területeket, majd piacra dobja a parcellákat, a tulajdonosok pedig - a helyi építési szabályok (beépíthetőségi arány, párkánymagasság) figyelembevételével - a saját elképzelésük szerint hozhatják tető alá otthonaikat.
A beruházó társaságok többsége számos kedvezményt kínál a vásárlóknak. Ilyen például a jövendő otthon vételárának a lakás készültségi fokához igazodó, részletekben történő fizethetősége, valamint néhány esetben a vevő régi, piacképes lakóingatlanának a beszámítása a vételárba és a beruházó általi értékesítése, az esetleges lakáshitelek felvételének segítése, banki ügyintézése. Mindemellett a legtöbb építő-beruházó társaság felajánlja azt a lehetőséget is, hogy amennyiben a vevő már az építkezés korai stádiumában „belép", vagyis szerződéssel leköti a kívánt lakást, részt vállalhat annak belső kialakításában.
Sz. E.
Nálunk a hasonló építkezések fő célpontjává kezdetben elsősorban a főváros presztízsértékű budai oldala vált, majd a szabad területek fogyásával a budai oldal mentén lévő szép fekvésű, viszonylag jó infrastruktúrájú és ellátottságú agglomerációs települések - például Budajenő, Budakeszi, Telki, Törökbálint, Veresegyháza -, később pedig a pesti zöldövezeti kerületek, valamint a főváros északi, déli oldalán található kisvárosok (Dunaharaszti, Érd, Szigetszentmiklós) kerültek fel a listára.
Az elmúlt évtizedben a fővárosban megvalósított lakóparki minitelepülések általában különböznek az agglomerációban építettektől: jellemzőjük - főleg a budai oldalon -, hogy a kisméretű, legtöbbször foghíjtelkek csak korlátozott mértékű beépítést, így kisebb számú lakás kialakítását teszik lehetővé, míg az említett falvak, szomszédos kisvárosok önkormányzati parcellázásainak eredményeként gyakran többhektárnyi beépíthető terület került piacra. Mindez, illetve a megcélzott vásárlói kör jövedelmi helyzete kihatott és jelenleg is kihat a lakóparkokban, lakókertekben tető alá hozott lakások minőségére, felszereltségére, méretére, a közös szolgáltatásokra, s így a négyzetméterárakra is. Budán például a gyakorta csillagászati árú parcellákra általában nívós polgári és luxusotthonok épülnek, melyeknél - főleg a luxuskategóriában - szinte minden klasszikus lakóparki kellék (zártkertes tér, állandó portaszolgálat, korszerű beléptetőrendszer, közös úszómedence, szauna és egyéb szolgáltatások) megtalálható, melynek folytán itt az árak is meglehetősen magasak: 400-450 ezer forint körül kezdődnek és akár 800-850 ezer forintra is felszöknek, míg a szerényebb, úgynevezett polgári kialakítású és szolgáltatású társasházi lakóparki lakások már 260-360 ezer forint/négyzetméter áron megszerezhetők. Hasonló, többnyire 250-320 ezer forintos négyzetméteráron kínálják a főváros környéki és vidéki lakóparki ingatlanokat, azonban minél jobb helyen, vagyis jól megközelíthető, fejlett infrastruktúrájú településen, panorámásabb területen, minőségibb anyagok felhasználásával épülnek a lakótömbök vagy önálló családi házak, annál feljebb araszolnak az árak.
Előfordul, hogy az ingatlanfejlesztő cég nem építi fel a lakóingatlanokat, csak az adott területet készíti elő: közművesít, kialakítja a beépíthető telekméreteket, a közbülső utakat, közös területeket, majd piacra dobja a parcellákat, a tulajdonosok pedig - a helyi építési szabályok (beépíthetőségi arány, párkánymagasság) figyelembevételével - a saját elképzelésük szerint hozhatják tető alá otthonaikat.
A beruházó társaságok többsége számos kedvezményt kínál a vásárlóknak. Ilyen például a jövendő otthon vételárának a lakás készültségi fokához igazodó, részletekben történő fizethetősége, valamint néhány esetben a vevő régi, piacképes lakóingatlanának a beszámítása a vételárba és a beruházó általi értékesítése, az esetleges lakáshitelek felvételének segítése, banki ügyintézése. Mindemellett a legtöbb építő-beruházó társaság felajánlja azt a lehetőséget is, hogy amennyiben a vevő már az építkezés korai stádiumában „belép”, vagyis szerződéssel leköti a kívánt lakást, részt vállalhat annak belső kialakításában.
Sz. E.
