Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Húszmilliárd dollárt kapott nemrégiben befektetőktől a kaliforniai Aperto Networks vállalkozás, amely egyike a nagy távolságú, nagy sebességű vezeték nélküli adatátvitel új szabványával, a WiMaxszal foglalkozó cégeknek. Az Aperto már az idén WiMax-termékkel akar piacra lépni. Az induló vállalkozások mellett olyan óriások álltak a szabvány mellé, mint a Nokia, az AT&T és az Intel. Az utóbbi távközlési divíziójának vezetője, Sean Maloney azt találta nyilatkozni, hogy az újdonság fogja az iparágnak meghozni „a következő ötmilliárd internetfelhasználót” (mivel segítségével el lehet juttatni a szolgáltatást a világ legeldugottabb, a drótos vagy mobiltelefont alig ismerő zugaiba is). Ugyanakkor a Pyramid Resaerch piackutató elemzője, John Yunker úgy véli, a technológia ugyan ígéretes, de sok még körülötte a bizonytalanság és talán eltúlzott a lelkesedés, amivel beszélnek róla – derül ki a The Economist cikkéből.
A WiMaxot fogadó eufória valóban nagyon hasonlít ahhoz, amit egy-két éve kis testvére, a rövid távon, átlagosan ötvenméteres körzetben nagy sebességű adatátvitelt biztosító Wi-Fi keltett. Akkor minden újság arról cikkezett, hogy az olyan nyilvános vagy részben nyilvános helyek, mint a repterek, a pályaudvarok, a kávézók, a sportcsarnokok, a szállodák stb. semmi perc alatt be lesznek hálózva Wi-Fi-végpontokkal, amelyeken keresztül a laptopos felhasználók lelkesen fognak szörfözni a világhálón. A találgatás odáig ment, hogy a technológia kiválthatja a harmadik generációs mobilkommunikációs szabványra épülő hálózatokat, hiszen olcsóbb azoknál, és ha a városokat elég sűrűn teleszórják Wi-Fi-csatlakozási lehetőségekkel, akkor feleslegessé válik a további nagy sebességű mobilátvitel kiépítése. Mindezekből a jóslatokból semmi sem lett: a Wi-Fi kétségtelenül hasznosnak bizonyult az amerikai háztartások kilenc százalékában, ezeken túl irodákban és iskolában telepítették sikerrel, ám a nyilvános helyeken, például éttermekben működő ilyen adatátvitel senkit sem érdekel annyira, hogy fizetni is hajlandó lenne érte.
A WiMax azonban alapvetően mást nyújt, mint rokona: szemben annak rövid hatótávjával ezzel ötven kilométeres körzetben lehet nagy sebességű vezeték nélküli adatátvitelt biztosítani. A megoldást eredendően a végfelhasználói hasznosításnál jóval szerényebb cél elérése érdekében hozták létre. Bizonyos távoli, elszigetelt helyekre nincs értelme kiépíteni a vezetékes telefonkapcsolatot, ezért ezeket a vezetékes szolgáltatók is rádiós összeköttetéssel kapcsolják be hálózatukba. A WiMax eredendő célja az volt, hogy egységes, a telefoncégektől független, következésképpen az azok rendszerei közti átjárást megkönnyítő szabványul szolgáljon az ilyen átvitelhez. Ettől a szinttől azonban könnyű eljutni közvetlenül a fogyasztóhoz – ez csak megfelelő készülékek függvénye (ilyenek kifejlesztéshez kapott tőkét a cikk elején említett kaliforniai vállalkozás).
További ígérete a WiMaxnak, hogy kézenfekvő megoldást nyújt az úgynevezett utolsó kilométer problémájára, nevezetesen arra: hogyan biztosítsuk, hogy az előfizetőt elérő utolsó drótszakaszon az általa választott operátor szolgáltathasson. A nyílt szabványú vezeték nélküli összeköttetés egy csapásra megoldja ezt a problémát – nem merül fel a drót tulajdonjogának és karbantartásának kérdése –, ráadásul a WiMax a jövő csomagkapcsolt beszédátviteli technológiáját a VoIP (Voice over Internet Protocol) alkalmazza és egyből alkalmas internetszolgáltatás nyújtására is. Nem meglepő, hogy Maloney szerint a fejlett országok 20-30 nagy távközlési cége érdeklődik a technológia iránt.
Egyelőre a WiMax fix vezeték nélküli megoldás, ám mobilszolgáltatássá válhat. Ez Yunker szerint óriási lehetőségeket hordoz. Az Intel például azt tervezi, hogy 2006–2007-től standard WiMax-csatlakozót kínál a laptopokhoz, de ilyen alapú mobiltelefonokat is piacra lehet dobni, ami érdekelheti például a taxitársaságokat stb., egyszóval segítségével a vezetékes cégek mobiloperátorokká formálhatják magukat. Persze nem mindenki olyan lelkes, mint például az Intel fejlesztői. Egyes szakértők felhívják a figyelmet például arra, hogy a hálózatieszköz-gyártók nem szívesen fognak WiMax-berendezéseket szállítani, mert ez a technológia elveszi a piacot a 3G-s rendszerek – számukra is – sokkal több bevételt ígérő fejlesztésétől. Ami pedig az operátorokat illeti, azok bizonyára várakozó álláspontra helyezkednek, csak akkor nyúlnak a zsebükbe, ha a technológia már valamilyen alkalmazásban bizonyított.
