Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Normális, mindennapi életképnek számít a fekete afrikai Kongóban, hogy reggelente az utak mentén egyetemi hallgatók várakoznak valamilyen járműre. Az európai nézelődő csak azon lepődhet meg, hogy a fiatalok nem buszmegállókban állnak, hanem eldugott kanyarokban. Utóbbiak azért ideálisak a számukra, mert a járművek lassítanak, alkalmat adva egyfajta sajátos, helyi autóstopra. A diákok ugyanis nem valamilyen tömegközlekedési eszközzel szándékoznak eljutni „munkahelyükre”, hanem megállítanak egy megfelelő nagyságú teherautót, és arra kényszerítik a sofőrt, hogy - akár 15 kilométeres kerülőt téve - ingyen és bérmentve elvigye őket iskolájukba. Előfordul, hogy némelyik vezető ellenkezik, ezzel azonban csak annyit ér el, hogy az egyetemisták kiadós verésben részesítik, járművét pedig módszeresen összetörik.
Más diákok (főként hölgyek) más módszerrel spórolják meg az utazási költségeket - bent alszanak az egyetemen. Ez azzal az előnnyel is jár, hogy szinte biztosan jó helyet szerezhetnek maguknak az első órákon az előadótermekben. Bár a kongói főváros egyetemének diákjai az ország viszonylag jómódú családjaiból kerülnek ki, még ők sem engedhetik meg maguknak az iskola minibuszának napi 300 kongói frankos (0,75 dolláros) viteldíját - derül ki a The Economist összeállításából.
Az említettek azonban csak ízelítőt adnak a tanítás-tanulás európai szemmel hihetetlen körülményeiből. Az Afrikát sújtó folyamatos gazdasági válság és politikai anarchia közvetlen nyomokat is hagyott a felsőoktatáson. A kongói fővárosi egyetem könyvtára például mindössze 300 könyvből áll, ráadásul - mint a gyűjteményt kezelő önkéntesek elmondják - ezek mindegyike idejét múlt, továbbá a teljes állomány fele olyan nyelven íródott, amelyen senki sem beszél az intézményben. A végzettséget igazoló papír megszerzéséig elvileg öt évet kell tanulnia az afrikai diáknak, ám a tanítási időt sokszor megszakítják az elmaradt fizetésüket hiányoló tanárok sztrájkjai, valamint a legkülönfélébb okok miatt rendszeresen kirobbanó diákzavargások. A féléves szemeszterek ezért gyakran késve kezdődnek és a csúszások időnként elérik a féléves időtartamot is.
Ennek ellenére megéri dacolni a brutális körülményekkel. Ha valaki élni akar és a papája nem miniszter, akkor olyan helyzetbe kell hoznia magát, hogy fel tudjon mutatni valamilyen szakképesítést. Az egyik legkeresettebb kurzus az ENSZ és a Cisco Systems (a hálózati eszközök világelső gyártója) által támogatott informatikai stúdium, amelyen a hálózatépítés, az internetkapcsolat-létesítés rejtelmeivel ismerkedhetnek meg a hallgatók. A Cisco Akadémia néven futó program óriási előnye, hogy távoktatási rendszerben folyik, így nincs szükség arra a két dologra, amiből nagy hiány van az afrikai it-oktatásban: tanárra és tankönyvekre. A feladatok, a tesztek és azok ellenőrzése online módon történik az afrikai kontinenstől több ezer kilométerre lévő oktatási központ közreműködésével. Persze mindennek van még egy aprócska, ám Afrikában korántsem természetes feltétele: a dolog akkor működik, amikor éppen van áram.
Ha már tanul a diák, akkor viszont érdemes informatikával foglalkoznia. A több évtizedes polgárháborúk ugyanis porig rombolták a vezetékes távközlést és a postaszolgáltatást az afrikai kontinens nagy részén, következésképpen hódít a mobiltelefónia és az e-mail. Az ezekkel foglalkozó vállalkozásoknak rendkívül nagy szükségük van jól képzett szakemberekre. Annak tehát, aki kibírta a felsőoktatásban tapasztalható megpróbáltatásokat, valószínűleg egy ideig nem lesz gondja az elhelyezkedéssel.
