Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Egymás után jelentek meg a hírek az utóbbi időben arról, hogy hódít a Wi-Fi. Ez az általában otthonokban, iskolákban, egyetemeken és irodákban használt, de éttermekben, pályaudvarokon, repülőtereken és más nyilvános helyeken is telepíthető technológia vezeték nélküli internetelérést tesz lehetővé körülbelül 50 méteres távolságig. A Gartner Dataquest piackutató becslése szerint tavaly 15 millió Wi-Fi-komputeradaptert és 4,4 millió hozzáférési pontot adtak el világszerte - derül ki a The Economist cikkéből.
A magánfelhasználás egyelőre elterjedtebb, mint a nyilvános hozzáférés, de az utóbbi gyorsan fejlődik: idén 70 ezer új közösségi területen elérhető Wi-Fi-pont telepítésével számolnak a szakértők. Amerikában, Európában és Ázsiában számos konzorcium alakult arra, hogy teleszórja a szórakozóhelyeket és a sok embert vonzó csomópontokat Wi-Fi-fogadó állomásokkal, miközben semmi sem bizonyítja, hogy az emberek legfőbb vágya az lenne, hogy kávézás, biliárdozás, italozás vagy a vonatra, repülőre való várakozás közben megszállottan internetezzenek. A San Franciscó-i Rajeev Chand of Rutberg & Company befektetési bank szerint 2000 óta több mint 1,5 milliárd dollárt öltek bele ilyen vállalkozásokba az invesztorok, aminek nyomán a Forrester Research piackutató legutóbbi jelentésében egyértelműen arra utal, hogy Wi-Fi-buborék van kialakulóban: „mintha a .com-boom meg se történt volna” - jellemzi a helyzetet.
Az egyik legismertebb Wi-Fi-hálózat a T-Mobile szolgáltatóé, amely több mint 2000 Starbucks kávézóban üzemeltet fogadóállomásokat az USA-ban. Körülbelül 25 ezer ember él minden héten az ezek által nyújtott lehetőséggel, ami azt jelenti, hogy csatlakozási pontonként két felhasználóval számolhatunk naponta. Eközben azonban minden egyes ilyen eszköz működtetése havi több száz dollárba kerül. Az amszterdami repülőtér Wi-Fi-pontjait naponta csak tucatnyian használják. A vállalkozók előre menekülnek, mint az internetbuborék idején: azt gondolják, ha több hozzáférési lehetőséget létesítenek, ezzel ösztönzik irántuk a keresletet.
További viharfelhő e biznisz felett, hogy igen magasak az előfizetői díjak. A T-Mobile-nál egy óra Wi-Fi-hozzáférés 6 dollárba kerül, egy hónap 40-be, egy év 360-ba. Más amerikai operátorok 40-60 dollárt kérnek havonta és Európában még rosszabb a helyzet: itt 130 euró az előfizetői díj. A ForceNine Consulting tanácsadó felmérése szerint a Wi-Fi-elérés iránti kereslet igen árérzékeny. Még a technikamániásoknak is csak 3 százaléka lenne hajlandó havi 2 dollárt fizetni ezért és mindössze 20 százalékuknak érne meg 1 dollárt. Ráadásul nincs átjárási lehetőség a szolgáltatók között, azaz külön kell előfizetni a kávéházi, a repülőtéri stb. operátornál, ha valaki mindezeken a helyeken élvezni akarja a Wi-Fi előnyeit. Végül a legnagyobb csapást az mérheti e technológiára és a vele üzletelőkre, hogy a laptoppal járkáló üzletemberek száma jóval kisebb, mint amennyit korábban feltételeztek. Így hiányzik az a felhasználói tömeg, amely igényelné a Wi-Fit.
Előrejelzések szerint először a kávéházakban, mozikban felszerelt hozzáférési pontok csődölnek majd be. A Gartner úgy véli, 2005-ig nő az ilyen helyeken telepített Wi-Fi-eszközök száma, onnantól kikapcsolják a gazdaságtalannak bizonyuló berendezéseket. A hotelek, repterek, kongresszusi központok Wi-Fijei már szebb jövő elé néznek. Várakozások szerint ezeket a rendszereket távközlési szolgáltatók üzemeltetik majd a létesítmények gazdáinak megrendelésére.
