Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Japánban már mindennapos dolog, hogy valaki jártában-keltében, mobiltelefonján fogadja aktuális e-mailjeit, ugyanakkor sok nagyvállalati vezető még mindig kinyomtattatja elektronikus leveleit, papíron olvassa el azok tartalmát, majd lediktálja a választ titkárnőjének. Hiába létezik az a technológia, amely lehetővé teszi, hogy az elektronikus körlevekben a személyes észrevételek mellé minden menedzser odategye személyes - virtuális - pecsétjét (hanko), a japánok ragaszkodnak ahhoz, hogy papíron értekezzenek egymással, kézzel fogható hankójuk stemplizésével. A japán vállalatok irodáinak asztalain is ott surrognak a személyi számítógépek, ám - szemben a nyugat-európai modellel - ezek sokszor puszta munkaállomások, amelyek a cég kivénhedt nagyszámítógépéhez csatlakoznak. E gépeken olyan szoftverek futnak, amelyeket korábban fejlesztettek ki a vállalat egyedi igényeinek megfelelően (azaz korszerűsítésük - szemben az egyszerűen frissíthető, dobozos programcsomagokéval - csak igen borsos programozói díjak kifizetése ellenében lenne lehetséges) - derül ki a The Economist összefoglalójából.
Igaz ugyan, hogy sok japán vállalat ma már igénybe veszi IT-tanácsadók segítségét, ám nem feltétlenül jellemző rájuk, hogy hallgatnának is a jó szóra. Sokszor úgy vélik, meg tudják oldani problémáikat anélkül, hogy radikálisan szakítanának régi szokásaikkal, cégkultúrájukkal. Amikor európai, illetve egyesült államokbeli cégek hasonló próbálkozásokba fogtak, az általában katasztrofális következményekkel járt - emlékeztetnek szakértők.
A helyzet hajmeresztő voltát jellemzi három japán bank nemrégiben lezajlott egyesülése. Mivel mindegyikük egyedi házi rendszerrel rendelkezett, amelyekhez csak saját informatikai partnereik értettek, mind a három IT-szállító benyújtotta saját megoldását a fuzionált pénzintézet informatikai hálózatára vonatkozóan. Az eredmény, ahogy az várható volt, totális káosz lett.
A pénzkiadó automaták nem voltak működőképesek az arra megszabott határidőre, a közüzemi és egyéb átutalásokat nem teljesítette a rendszer és lehetne még sorolni a hibákat. Hónapokba telt a kusza IT-hálózat rendberakása. További sajátossága a japán cégek életének, hogy aki internetezni akar, annak keresnie kell egy bekötött terminált. Mivel sokan megunták ezt, igénybe veszik egy tőzsdén jegyzett ottani cég, a Cybozu szoftverét, amely képes áttörni a vállalatok - általában könnyen átjárható - tűzfalait, s így közvetlenül eljuttatni a felhasználók gépeire az internet áldásait. Végül hozzájárul a nehézségekhez a hagyományos bizalmatlanság is: a japán vállalatok például nem szívesen adják ki outsourcing-partnereiknek folyamataik egy részének kezelését, rákényszerítve ezzel sok erőforrás-kihelyezéssel foglalkozó szolgáltatót, hogy 50-50 százalékos tulajdonban lévő köztes vállalkozásokat hozzon létre (bonyolítva a helyzetet és növelve a költségeket), ha üzletet akar szerezni egy japán megrendelőtől.
A kilencvenes években, amikor a nyugati világ nagyobb részén tombolt a konjunktúra és az üzleti szféra szereplői vadul fejlesztették informatikai képességeiket, a japán gazdaság stagnált, így az ottani vállalatok részben ezért költöttek kevesebbet informatikára. A stagnálás és a kisebb IT-kiadások azóta is jellemzik a helyzetet: míg 2001-ben a szigetországban az IT-kiadások a GDP 4,4 százalékát tették ki, addig az EU-ban 5,2, az USA-ban 5,3 volt ez az arányszám. Ráadásul a japán vállalatok esetében az IT-büdzsék jelentős részét a régi rendszerek reszelgetése emésztette fel.
Egy olyan nyitott gazdaságban persze, mint amilyen a szigetországé, elkerülhetetlen, hogy az exportáló vállalatok partnereikéhez hasonlóan fejlett IT-rendszerrel rendelkezzenek. Elsősorban az autógyártókra és az elektronikai cégekre igaz ez. Ha valaki levelet kap például a Sony elnökétől, az biztos lehet abban, hogy azt személyesen Idei Nobujuki írta.
