Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Komócsin Sándor
Egy nemrégiben tartott konferencián Jay Berman, az International Federation of the Phonographic Industry (IFPI) elnöke a zeneanyagokkal való online „kalózkodást” okolta azért, hogy az elmúlt két évben csak egy album (az Eminem Show című korongja) kelt el több mint 10 millió példányban a világon. Ugyanakkor örömmel jelentette be, hogy az IFPI keresetének helyt adva egy egyesült államokbeli szövetségi bíróság kötelezte a Verizon távközlési szolgáltatót: adja ki annak az előfizetőjének a nevét, akit azzal vádolnak, hogy zenei fájlokkal csencselt az interneten.
Szakértők nem osztják az IFPI álláspontját. Véleményük szerint az online hozzáférés nyomán egyesek kevesebb, mások viszont (kedvet kapva bizonyos zenékhez) több CD-t vesznek. További oka lehet visszaesésnek a médián belüli verseny erősödése: a zeneforgalom rovására mehetett a DVD-eladások bővülése és a videojátékok, illetve a tévés valóság show-k népszerűségének növekedése is. Emellett a gazdasági visszaesés, a vevők bukszájának soványodása szintén árthatott a zenei CD-k iránti keresletnek.
A zenekiadók nyomására korábban törvénytervezet készült az USA-ban, ami arra kötelezte volna a digitálisan rögzített anyagok lejátszására képes eszközök (köztük az asztali komputerek) gyártóit, hogy a kalózkodást ellenőrizhetővé tevő megoldást építsenek termékeikbe. Miután az ezzel járó költségek és jogi aggályok miatt a hardvergyártók erősen ellenezték az ötletet, a zeneipar képviselői a csencselők támogatóinak minősítették az IT-cégeket. Ezek után meglepetésként hatott, hogy a világ legnagyobb zenekiadóit reprezentáló Recording Industry Association of America, a szoftverkalózkodás ellen küzdő Business Software Alliance és a vezető hardvergyártókat képviselő Compter Systems Policy Project együtt állt a nyilvánosság elé. Kompromisszumuk lényege, hogy a zeneipar lemond a kalózkodás hardverszintű ellenőrzésének támogatásáról, míg az informatikai vállalatok nem állnak a digitálisan rögzített anyagok szabad felhasználását szorgalmazó kezdeményezések mögé.
Mint Steve Kleynhans, a Meta Group tanácsadó elemzője a The Economist idézete szerint megállapítja, a dolog szépséghibája egyrészt, hogy sem az egyik, sem a másik törekvés képviselői nem tudták volna törvénnyé emeltetni álláspontjukat, másrészt, hogy a közös fellépésből kihagyták a filmipart, illetve a szórakoztatóelektronikai berendezések gyártóit. (Előbbiek továbbra is követelik az amerikai törvényhozástól, hogy hardverszintű másolásvédelem beépítését írja elő DVD-lejátszók gyártóinak.) Lee Black, a Jupiter Research piackutató munkatársa szerint a kezdeményezés csak megismétli a biztonságos online zenetovábbítás standardjának megalkotását célzó 2001-es felvetést, ami azóta csendben kimúlt.
Az alapkérdés tehát megválaszolatlan: mit jelent az, hogy a fogyasztónak fair módon kell felhasználnia a birtokába került CD-t. A lemezbirtokosnak joga van bármely lejátszóján meghallgatni kedvenceit, továbbá kölcsönadni CD-jét vagy kazettáját bárkinek. Ha azonban a kölcsönzést úgy teszi, hogy az interneten továbbítja a zenéket, azzal már a kalózkodás küszöbére lép. Az eddigi egyetlen hatékony módszer ezzel szemben az úgynevezett digital rights-management (DRM) technológia, ami csak bizonyos eszközökön tenné lehetővé egy-egy zeneszám lejátszását. A kettő közötti középút az érdekeltek egy részének közös fellépése után sem vált láthatóvá.
