Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Sokszor bebizonyosodott már, hogy az okmányokkal történő személyazonosítás nem működik megfelelően. Az okmányokat a bűnözők hamisítják, adják-veszik egymás között, a fényképekről csak annyi állapítható meg, nagyjából hasonló korú és formájú illető van-e rajta, mint aki felmutatja. A személyazonosításra megfelelőbb eszközök is rendelkezésünkre állnak már, csak nem használjuk őket. Ezek a biometrikus azonosítóeszközök, amelyek valamely testrész vagy egyéb jellegzetesség alapján végeznek összehasonlítást. Többnyire számítástechnikai berendezésekről van szó, amelyeknek a következő technológiái váltak mára elérhetővé: ujjlenyomat-azonosító, arcfelismerő, aláírás-azonosító, tenyérfelismerő, hangazonosító, retina- és íriszfelismerő rendszerek.
Az ujjlenyomat esetén a számítástechnikai eljárás képet készít az ujjhegy bőrének jellegzetes redőiről, valamint 30 azonosítópontot rögzít. Az eljárás gyors, de ki lehet játszani, ha az ujjfelületre másvalakinek a bőrét ragasztják fel. Hátránya a viszonylag nagy számítástechnikai memóriaigény, előnye, hogy sokféle és olcsó berendezés áll már rendelkezésre, emellett a rendőrség által régóta használt azonosító megoldás, igaz, nem kérik lépten-nyomon az embertől, csak ha már elkövetett valamit. Így a bűncselekményeknél talált ujjlenyomatokat csak a nyilvántartásba vettekkel lehet összehasonlítani. Ha az országban minden ember ujjlenyomata tárolva lenne a központi nyilvántartónál, az elkövető azonosítása gyerekjátékká válna. Az igazoltatás során a rendőr igazolványunk helyett ujjunknak a nála lévő készülék érzékelőjére helyezését kérhetné, és személyi adataink máris megjelenhetnek a kijelzőn.
Az arcazonosítás nagy memóriaigényű, általában több oldalkamerát igényel és nem 100 százalékos biztonsággal mutatja ki az azonosságot, főként ha változik a szőrzet, a hajszín. Ennek ellenére nagyon jól használható a körözött személyek kiszűrésére, mert ha a rendszer nem tökéletesen biztos is benne, de felismeri, ki lehet az előtte álló. Sokfelé használják már, Amerikában például a Visionics cég FaceIT szoftverével szűrik ki a körözött bűnözőket a tampai utcákon. Kétség sem férhet hozzá, mennyivel hatékonyabb módszer ez annál, mint ha egy rendőr állna fényképalbummal a kezében és nézegetné a járókelőket.
Az aláírás-azonosítás és a hangazonosítás olyan jellegzetességeket rögzít, amelyek nem a test egyedi vonásaival függenek össze. Ezek a tulajdonságok változékonyak, tehát e módszerek az arcazonosításhoz hasonlóan nem teljesen megbízhatóak, de átverni sem könnyű őket. Ha valaki utánozni próbálja másvalakinek az aláírását vagy hangját, egyértelműen kimutatható az eltérés. A hangazonosítót mégis ki lehet játszani, ha a behatoló felvételről le tudja játszani az eredeti személy hangját.
A kéz geometriájának azonosítása szintén a viszonylag olcsó technológiák közé tartozik. Az ujjlenyomat és a kézgeometria azonosításának közös hátránya, hogy viszonylag sok memóriát igényel a számítástechnikai háttértől, így lassabb az egyeztetés az adatbázisban már tárolt adatokkal.
A retina- és az íriszfelismerő technológiák a szem adottságait rögzítik. A kettő közül az íriszleolvasó a jobb technológia, mert az azonosítandó személynek nem kell félnie attól, hogy kárt tesznek a szemében, hiszen csak egy hagyományos videokamera veszi filmre az arcát, fókuszál rá a szemre és rögzíti a képet. A rendszer az írisz színeltéréseit képezi le egy kicsi, csupán 512 bájt tárhelyet elfoglaló számsorrá. Az azonosítás egyértelmű, hiba nem lehetséges, gyors és viszonylag olcsó. Ez a legjobb az eddig kialakított módszerek között, de itt is ki kell emelni: e megoldások alkalmazása csak akkor eredményes, ha komplex biztonsági metodika áll a hátterükben.
Nem elég, ha a védendő számítógépterem bejáratánál csak egy íriszleolvasó engedi be az üzemeltetőt, mert az illető cselekedhet kényszer hatása alatt is, azaz vele más, illetéktelen személy is bemehet. Szükséges egy belépőkód is, amelynek egyik változata a titkos riasztókód, amellyel ugyan bebocsátás nyerhető a helyiségbe, de emellett a rendszer a behatoló számára észrevétlenül riasztja a biztonságiakat.
A technika igen sok bűntény megelőzésére áll készen. Egy bűnöző sem járkálhatna nyugodtan az utcán, egy üzletbe sem tudna bemenni anélkül, hogy valamilyen rendszer ne riasztaná a rendőrséget. Ez a bűncselekményektől nemcsak megvédené az üzleteket, de elrettentő erővel is szolgálhat, hiszen megkeserítené a banditák életét, ha még vásárolni sem mehetnének be a boltba. A technikát birtokló cégek, a rendőrség, a kormány és az üzleteket működtető vállalatok összefogásával az egész ország közbiztonságát növelni lehetne. Csak az adatvédőknek kell még kitalálni azokat a szabályokat, amelyekkel visszaélés nélkül működtethetők a rendszerek.
