Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A jogi előfeltétel értelmezése előtt szükséges röviden megvilágítani a jogállam és a piacgazdaság fő kapcsolódási pontjait, illetve címszavakban és fő vonásaiban ismertetni az állam piacgazdasággal összefüggő megnyilvánulási formáit, és kitérni arra, hogy a (jog)állam típus az alkotmányból egyáltalán levezethető-e.
A) A piacgazdaságról általában
I. A piacgazdaság és a jogállam alapvető összefüggései
A piacgazdasággal kapcsolatos vizsgálódást a kérdésfelvetéssel szükséges kezdeni: mi is korszakunkban a jogállam – funkcióiban is megnyilvánuló – szerepfelfogása. A kérdésre adandó válasz döntően meghatározza adott állam gazdaságpolitikájának jellegét. A szakirodalom alapján – amely ezt az állam társadalmi rendeltetésének nevezi – megállapítható, hogy hazánk vonatkozásában az állami funkciók egyik nagy csoportjába a globalizációhoz való alkalmazkodás tartozik, ide értve mind az európai integrációs, mind a gazdasági globalizációs kihívásokra, valamint a szociális integráció minél magasabb fokának elérésére adandó válaszokat. A jogállam és a gazdaság kapcsolatának vizsgálatakor feltétlenül figyelembe kell venni a piacgazdaság konkrét alakzatát is. Az állami szerepvállalás és az ezzel kapcsolatos jogi szabályozás tartalma, mélysége ugyanis a piacgazdaság konkrét – liberális, szociális – formájától függ. A jogállam megvalósítása tehát megköveteli az állam gazdasági szerepvállalása fő irányainak előzetes tisztázását. Azért csak a fő irányok előzetes tisztázása követelhető meg, mert egyrészt a piacgazdasági jelleg megváltozásával összefüggő módosult gazdaság- és társadalompolitika – és így az adott állam jogállami jelzőjének megváltozása – nem eredményezi a jogrendszer jogállami minőségének összeomlását, másrészt bizonyos alapelveket minden jogállam esetében szükséges rögzíteni. Adott jogállam pedig a szerepvállalásának megfelelően alakítja ki a vonatkozó részletszabályokat, amelyek – a választásnak megfelelően – lehetnek a magánviszonyokba jobban, illetve kevésbé beavatkozóak. Ezeknek az elveknek jogokként történő megfogalmazása – akár alkotmányos, akár csak törvényi szinten – a jogállamban mindenképpen indokolt. Ilyenként lehet meghatározni a gazdasági jogok elismerését, a tulajdon védelmét és a vállalkozás szabadsága feltételeinek biztosítását, a lehető legszélesebb társadalmi rétegek szociális biztonságának megteremtését és védelmét. A piacgazdaság területére lefordítva ezek azt jelentik, hogy a gazdasági érdekek biztosítottak és védettek, a beruházási hajlam – az előreláthatóság és a kiszámíthatóság miatt – erősödhet, és az állam szociális feladatvállalásai teljesülnek.
II. Állam a piacgazdaságban
A piacgazdaság körülményei között érdemes az állam szerepét több szempontból is vizsgálni. A versenyszférában – a piacgazdaság egyik lényeges szektorában – következetesen el kell határolni egymástól az állam közhatalmi és tulajdonosi minőségét, illetve az állami (államigazgatási) és a vállalkozói-gazdálkodási szférát. A piacgazdaság alapjai a gazdaságilag hatékonyan működő köztulajdon mellett a – döntően vagy teljes egészében – magántulajdonban lévő gazdasági társaságok. A társasági jog alapvetően szektorsemleges, így e vonatkozásban az államot a gazdaság egyik szereplőjeként, és nem a közhatalmi funkciót gyakorló szervezetként kell értékelni. Egyúttal el kell különíteni az államnak mint a gazdálkodás alanyának jogait és kötelességeit a gazdálkodás állami befolyásolásának eszközeit jelentő (közhatalmi) jogosítványoktól.
B) A piacgazdaság alkotmányi szabályozása
I. A piacgazdaság és az alkotmányi rendelkezések
Az alkotmány preambuluma a szociális piacgazdaságba való átmenetről beszél, és magát a piacgazdaságot a 9. §-ában említi kifejezetten. Az (1) bekezdés deklarálja, hogy Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. A (2) bekezdés szerint a Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy ezek az alkotmánynak a gazdasági életre irányadó rendelkezései. Az állam gazdaságpolitikájára vonatkozó közvetlen alkotmányi rendelkezés az alkotmány 10. §-a, amelynek (1) bekezdése deklarálja, hogy a magyar állam tulajdona nemzeti vagyon, és a (2) bekezdése szerint az állam kizárólagos gazdasági tevékenységének körét törvény határozza meg. Az állam gazdaságpolitikájának megállapítása terén – az alkotmány 9. §-ának korlátai között – a jogalkotó szabadsága igen széles.
A piacgazdaság alkotmányi jellegével, szerepével, más alapjoggal vagy alkotmányos joggal, illetve intézménnyel való kapcsolatát az Alkotmánybíróság számos határozatban vizsgálta és kibontotta.
II. Az alkotmányi rendelkezések értelmezése
Az alkotmány a piacgazdaság deklarálásán túl gazdaságpolitikailag semleges, ami azt jelenti, hogy az alaptörvény nem kötelezi el magát a piacgazdaság egyetlen modellje mellett sem. A preambulumban megfogalmazott szociális piacgazdaság a Magyar Köztársaságban csak államcél. A piacgazdaság hazánkban plurálisan tagolt tulajdoni szerkezetű gazdaság, amely a különböző tulajdonformák egyenrangúságának, valamint a vállalkozás és verseny szabadságának alkotmányosan elismert elve alapján működik. E meghatározás adja a piacgazdaság alkotmányi fogalmát. A köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúságát deklaráló alkotmányi tételben nem a szociális piacgazdaság konkretizálását kell látni, hanem azt a piacgazdaság legfőbb biztosítékaként kell felfogni. A szociális piacgazdaságba való átmenet elősegítésének a szándéka nem jelenti a szociális jogállam elvének kimondását, és ezt erősíti meg az is, hogy az alkotmány 2. §-ának (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. Ez a deklaráció nem hivatkozik a szociális jogokra. A jogállamiságnak nem feltétele a szociális biztonság, és a szociális piacgazdaságra való alkotmányi utalásból a szociális jogokat közvetlenül nem lehet levezetni.
Az Alkotmánybíróság által így kimunkált imént idézett tételeket célszerű konkrét esetekkel is megvilágítani. Az állam a preambulumban célként megfogalmazott piacgazdaság megteremtésével összefüggő feladatát valósítja meg például akkor, amikor az állami tulajdont magántulajdonba adja. További példaként említhető az Országgyűlés és a kormányzat mérlegelésen alapuló alkotmányos felelőssége, amely szerint az ország teherbíró képességének függvényében szociális kihatású normákat kell alkotnia. Az ilyen alapú megállapítás természetesen ma már nem vonatkozik azokra a szociális jogokra, amelyeknek az alanyi jogi oldalát az Alkotmánybíróság – hosszas vívódás után – maga is elismerte.
III. A piacgazdaság jellege és tartalma
1. A piacgazdaság alkotmányjogi értelemben vett jellege
A piacgazdaság alkotmányos tétele alkotmányjogi tény és program, ennek fenntartása és védelme tehát alkotmányos feladat, amely a gazdasági verseny elismerésében és támogatásában [9. § (2) bek.] és az alapjogok, illetve egyes alkotmányi értékek érvényesítésében fejeződik ki. A piacgazdaság e keretek – a versenyszabadság biztosítása, és az alapjogok érvényesítése – között tehát gazdaságpolitikaként fogható fel.
a) E meghatározások egyrészt azt jelentik, hogy az alkotmány hatálybalépésével a piacgazdaság alkotmányjogilag ténnyé vált és program maradt. Ténnyé vált, amennyiben az alkotmány erejénél fogva hatályosultak mindazok a jogok és intézmények, amelyek a piacgazdaság működéséhez szükségesek: az (egyenlően védett) tulajdon, a vállalkozás joga stb.
b) Ezekből következik másrészt az, hogy a piacgazdaság nem számít alapjognak, csak az alkotmány által védett jog minősítésére tarthat igényt, így a 8. § (2) bekezdése nem alkalmazható rá: a piacgazdaság sérelmére hivatkozva semmilyen alapjog sérelmének alkotmányellenessége nem dönthető el. A piacgazdaság tehát – a jogállamiság alapintézményeivel való összefüggést kivéve – minden alkotmányossági vizsgálatnál irreleváns. A piacgazdaság ezért az alapjogoknál lényegesen jobban korlátozható, de ez nem eredményezheti az abszolút korlát átlépését, ami a piacgazdaság létének megszüntetését jelentené.
c) Harmadrészt e jellegből következik az állam intézményvédelmi kötelezettsége, azaz a releváns alapjogok objektív, intézményes oldalának a kiépítése. Ilyen alapjognak, illetve alkotmányi értéknek minősül a tulajdonhoz való jog, a köztulajdon és a magántulajdon egyenlősége, a vállalkozás joga, a versenyszabadság, az állami tulajdon, az állami vállalatok és a szövetkezetek, illetve az önkormányzatok tulajdoni önállósága, a munkához és a foglalkozáshoz való jog, az érdekvédelmi szervezkedés joga, a szabad mozgáshoz és a letelepedéshez való jog, a diszkrimináció tilalma, az emberi méltóságból levezetett általános személyiségi jog, illetőleg a környezetvédelmi, egészségügyi okok. Követelményként lehet felállítani azt is, hogy az állam az alkotmány 9. § (1) bekezdése alapján köteles a gazdasági élet valamennyi alanyának gazdasági autonómiát biztosítani.
2. A piacgazdaság alkotmányjogi értelemben vett tartalma
a) Meghatározási kísérletek
A piacgazdaság alkotmányjogi értelemben vett meghatározására a szakirodalomban is születtek már kísérletek, ezért ezeket figyelembe véve érdemes megkísérelni a tartalmi összetevők megállapítását.
aa) Vörös Imre a piacgazdaság jellemzőit, jellegét két oldalról közelíti meg. Egyrészt felbontja azt statikus és dinamikus oldalra, másrészt a piacgazdaság alapjairól beszél. A piacgazdaság statikáját az alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való jog adja, míg a dinamikáját a 9. § (2) bekezdésében elismert vállalkozás és a verseny szabadsága képezi. A dinamikus oldal feltételezi a statikus oldalt, mivel tulajdon nélkül nem lehet vállalkozni, illetve így a verseny szabadsága sem valósulhat meg. Ha tehát a vállalkozás céljára szolgáló tulajdon megszerzését korlátozzák, ez nem csak a tulajdonhoz való jogot, hanem a vállalkozás jogát is sérti. Fordítva viszont e feltételezési viszony nem érvényesül, mivel a tulajdon létezik verseny és vállalkozás nélkül is. Eszerint a piacgazdasági rend alapját a tulajdonhoz való jog, az ebből következő vállalkozás joga és a gazdasági verseny szabadsága, valamint a diszkrimináció tilalma képezik. Az esetleges egyéni jogsérelem esetén a diszkrimináció tilalma nyújt végső soron védelmet.
ab) Az alkotmány struktúrája és az alkotmánybírósági határozatok alapján azt lehet mondani, hogy alkotmányjogi értelemben a piacgazdaság tartalma meghatározható szűkebb és tágabb kategóriaként is. A piacgazdaság szűkebb megfogalmazásában lényeges tartalmi elemnek minősül a köz- és magántulajdon egyenjogúsága és egyenlő védelme, a vállalkozás és a verseny szabadsága, illetve a szerződés szabadsága, mert ezek nélkül a piacgazdaság nem létezne. A szűkebb értelemben vett fogalmat azonban – a tényleges megvalósulás elősegítése érdekében – bizonyos garanciális elemekkel szükséges körülbástyázni. A lényegi elemekhez tehát a diszkrimináció tilalma és a tulajdonhoz való jog is kapcsolódik, és ezek együtt adják a piacgazdaság tágabb értelemben vett fogalmát.
E megállapításokat egymásra vetítve meghatározhatók a piacgazdaság tartalmi elemei, amelyek körülírása során különös figyelmet indokolt fordítani a köz- és a magántulajdonról, illetve a tulajdonhoz való jogról szóló alkotmányi rendelkezésekre is.
b) A piacgazdaság tartalmi összetevői
ba) A köz- és magántulajdon egyenjogúsága és egyenlő védelme nem értelmezhető önállóan, annak valós tartalmát az alkotmány tulajdonjogra, mint alapjogra vonatkozó rendelkezései (13. §) adják. A 9. § (1) bekezdésének e második tétele nem a tulajdoni formák megkülönböztetését jelenti, hanem a tulajdonnak bármely formától független védelmét, azaz az alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének jogegyenlőségi tételét fogalmazza meg. A köz- és a magántulajdon 9. §-ban való megkülönböztetése tehát nem tekinthető a tulajdoni formák olyan felsorolásának, amelybe bármely tulajdoni formának az alkotmányi védelem elérése érdekében be kell tagozódnia. A 9. § (1) bekezdésének idézett része a 13. §-sal feltételezési viszonyban áll. Ha ugyanis a Magyar Köztársaság nem biztosítaná a tulajdonhoz való jogot, nem lenne értelme a köz- és magántulajdon egyenlőségéről beszélni. E rendelkezés nélkül pedig a diszkriminációmentességre nem lenne tényleges garancia, mivel a 70/A. § csak a személyek közti megkülönböztetést tilalmazza, míg a 9. § (1) bekezdés a tulajdoni formákra vonatkozóan mondja ki a hátrányos megkülönböztetés tilalmát. Ezt alapozza meg az a már említett alkotmánybírósági álláspont is, amely szerint az alkotmány 9. § (1) bekezdése (piacgazdaság és a magán-, illetve a köztulajdon egyenjogúsága) az alkotmány 70/A. §-a jogegyenlőségi tételének a tulajdonhoz való jogra megfogalmazott és vonatkoztatott kifejtése. A piacgazdasághoz kötődő alkotmányi rendelkezések tehát a gazdasági élettel összefüggő diszkrimináció tilalmát is – a különös szintjén – megfogalmazzák. Az ezzel kapcsolatos problémák az alkotmány 70/A. §-ánál alkalmazott módszer alapján kerülnek elbírálásra. Az alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való jog tehát a magántulajdonon nyugvó piacgazdaság statikájaként fogható fel, és mint ilyen az egyik legfontosabb gazdasági alapjognak minősül. Ez az alkotmányi rendelkezés a tulajdonhoz való jogot minden megkülönböztetés nélkül biztosítja, amihez másik alkotmányi rendelkezés is járul: a 9. § (1) bekezdésében megfogalmazott sui generis diszkriminációtilalom. E rendelkezés jelentősége abban áll, hogy nem zárja ki a köztulajdon és a magántulajdon különbségének megfelelően az eltérő szabályozást, viszont tilalmazza az olyan szabályozást, amely az állami tulajdon egyoldalú privilegizálását valósítaná meg. A rendszerváltás során módosított alkotmányunkban a gazdasági jogok, illetve a piacgazdaságra vonatkozó alapelvek vagy lényegi elemek két részletben jelentek meg, illetve kerültek módosításra. Ebből – a tárgyalt vonatkozásban – lényeges momentum, hogy a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúsága és egyenlő védelme 1989-ben fogalmazódott meg. Az új alkotmányi rendelkezés indokolása e tekintetben azt emelte ki, hogy a gazdaság szerkezetváltásához hozzátartozik a tulajdonformák megítélésének, illetőleg alkotmányos megjelenítésének, védelemben részesítésének megváltoztatása is. Ebből az látszik, hogy az alkotmánymódosító hatalom leginkább a magántulajdonon alapuló piacgazdaság egyik garanciális feltételének megteremtését tartotta szem előtt, azaz annak biztosítását, hogy ne valósulhasson meg újra az állami tulajdon egyoldalú privilegizálása. Ekkor azonban még szó sincs a tulajdonhoz való jog alkotmányi biztosításáról, mivel ezt csak az 1990-es alkotmánymódosítás állapítja meg. Indokolása annyiban merül ki, hogy régóta hiányzó rendelkezést pótol az a szabály, amely a tulajdonhoz való jogot deklarálja.
bb) A vállalkozás és a verseny szabadságának egyik közös jellemzője, hogy alkotmányos elveknek minősülnek. A másik hasonlóság, hogy a 9. § (2) bekezdésében szereplő vállalkozási jog és a verseny szabadságának általános tételét ugyancsak a tulajdonhoz való jogra kell vonatkoztatni. A harmadik közös vonásuk, hogy mindkettő a piacgazdaság dinamikus oldalának minősül. A tulajdonhoz való jog és a vállalkozás, illetve a verseny szabadsága között fennálló feltételezési viszony miatt az is megállapítható, hogy az alkotmány 9. § (2) bekezdésének kettős értelme is van, mivel jelenti a vállalkozóvá válás lehetőségének biztosítását és a tulajdonhoz való jog egy részelemén – a tulajdonhoz való hozzájutáson – keresztül az adott vállalkozáshoz szükséges eszközök tulajdonjogának megszerzésére vonatkozó alkotmányos jogot is. Ez utóbbi viszont már a vállalkozás gyakorlásával hozható összefüggésbe.
A vállalkozás szabadsága azonban – a versenyszabadsággal ellentétben – alapjog. A vállalkozáshoz való jog a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog egyik aspektusa, amelynek alapvető jogi – így alanyi jogot is biztosító – oldala a vállalkozóvá válás lehetősége, azaz a vállalkozás szabad megválasztása. Ugyanakkor a nem alapvető jogként, hanem csak alkotmányos jogként elismert oldala az alanyi jognak nem minősülő vállalkozás gyakorlásához való jog. A vállalkozás alapjogának alkotmányos korlátozását maga az alaptörvény [10. § (2) bekezdés] határozza meg. E rendelkezést tehát úgy kell érteni, mint amelyre a vállalkozás alapjoga ki sem terjed, mivel e bekezdés a 9. §. (2) bekezdéséből olyan területet hasít ki, amelyben a vállalkozás joga és a verseny szabadsága fogalmilag értelmezhetetlen. A vállalkozás jogának mint a piacgazdaság dinamikus oldalának sérelme esetén viszont kettős következménnyel kell számolni. Egyrészt korlátozza a gazdasági versenyben részt vevők számát, így ezen keresztül sérti a versenyezni kívánók egyéni versenyzési szabadságát. A vállalkozási verseny szabadságának sérelme másrészt a gazdasági verseny szereplői, illetve résztvevői számának korlátozásával általában is korlátozza a versenyt, ami viszont az alkotmány piacgazdaságot deklaráló tételébe ütközik. Az egyéni jogsérelem esetén a verseny szabadságának alkotmányjogi jellegéből fakadóan arra nem lehet eredményesen hivatkozni, a személyek közötti indokolatlan megkülönböztetésnél végső soron az alkotmány 70/A. §-a – a diszkrimináció tilalma – jöhet számításba. Mindkét említett esetben a vállalkozáshoz való jog alanyi jogi oldalának sérelmekor az alapjogi jogvédelem adott, amit esetlegesen a diszkrimináció tilalma is megerősít. A vállalkozáshoz való alkotmányos jog sérelme – azaz a vállalkozás gyakorlásának korlátozása – esetén azonban a kérdés nem ilyen egyszerű, mivel ekkor a lényeges tartalom is korlátozható. Felmerülhet, hogy az állami beavatkozás határát ebben az esetben mi jelöli ki. A probléma megoldására az Alkotmánybíróság által is kidolgozott lehetőség alkalmazható: mivel a vállalkozás joga adott piacgazdaságban érvényesül, ezért ez utóbbi általánosan elfogadott korlátai képezik a vállalkozás gyakorlásához való alkotmányos jog korlátait is.
bc) A versenyszabadság a piacgazdaság feltételét adó olyan államcélként fogható fel, amely többek között arra hivatott, hogy elősegítse a vállalkozás és a foglalkozás szabad megválasztása alapjogának sokszínű és hatékony érvényesülését. A versenyszabadság állami „elismerése és támogatása” megköveteli továbbá a vállalkozáshoz való jog és a piacgazdasághoz szükséges többi alapjog objektív, intézményvédelmi oldalának kiépítését. Elsősorban ezeknek az alapjogoknak az érvényesítése és védelme által valósul meg a szabad verseny, amelynek – a piacgazdasághoz hasonlóan – külön alkotmányossági mércéje nincs.
bd) A szerződés szabadsága alkotmányos jogként került meghatározásra annak ellenére, hogy expressis verbis nem szerepel az alkotmányban. A szerződési szabadság fogalma általában kettős értelemben fogható fel: klasszikus polgári jogi és alkotmányjogi definícióként. Az alkotmányjogi értelemben meghatározott szerződési szabadság olyan intézmény, amelynek a konkrét megjelenési formája az állami beavatkozás terjedelmétől és intenzitásától függ. A szerződés szabadsága ezért a klasszikus polgári jogi fogalomként nem létezhet.
