Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Azokat, akik a biztosítási társaságok részére ügyletek szerzésére irányuló tevékenységet folytatnak, ügynököknek nevezik. A tevékenységi kört illetően megkülönböztetünk olyan ügynököt, aki biztosítási szerződés kötését közvetíti, és olyat, aki szerződéskötésre is jogosult. A szabályozás figyelemmel van mind a biztosított, mind az alkusz (szerződő) érdekeire. Ezek védelmét szolgálja az írásbeli forma megbízás során való megkövetelése, a díjazás kérdésének rendezése, illetve a megbízás felmondása utáni költségtérítés kérdésének szabályozása.
1.1. A biztosítási ügynökök jogállásának jogszabályhelyei, történeti kialakulásuk tükrében
A régi magyar jogrendszerben és a mai nyugat-európai jogrendszerben is biztosítási törvény vagy külön ügynöki törvény, esetleg rendtartás szabályozza az ügynökök jogállását. Nálunk a főfoglalkozású, megbízás alapján üzletszerűen tevékenykedő ügynököt olyan önálló kereskedőnek tekintették, akire a kereskedelmi törvény rendelkezései az irányadók.
A törvény rendelkezik az ügynökök jognyilatkozatainak és egyéb ténykedéseinek jogi hatásáról, a biztosító és az ügynökök jogviszonyáról, valamint a biztosított szerződő fél és az ügynök jogi kapcsolatáról. A jogszabályok rendelkeznek az ügynökök hatósági felügyeletéről, ellenőrzéséről, és a működési szabályok megszegése esetére szankciókat helyeznek kilátásba, sőt bizonyos esetekben önálló büntetőjogi szankciók is alkalmazhatóak.
A régi magyar ügynöki rendtartás szerint például vétséget követ el az az ügynök, aki engedéllyel nem rendelkező belföldi vagy olyan külföldi vállalat részére közvetít ügyletet, amelynek belföldön képviselt ügynöksége nincs.
A rendszerváltást követően a biztosítási törvényt megelőzően a magyar jogszabályok a monopol biztosító helyzetéből indultak ki, és – hasonlóan más volt szocialista államok jogaihoz – az ügynöki tevékenységet külön nem szabályozták. Kétféle ügynök működött, csakúgy, mint napjainkban: nevezetesen aki munkaviszonyban áll a biztosítóintézettel, illetve aki feladatát megbízási szerződés alapján látja el. A megbízott ügynök és a megbízó intézet jogait és kötelezettségeit a megbízási szerződés tartalmazza. A munkaviszonyban álló üzletkötők fizetést és jutalékot kapnak, s nemcsak közvetítik, hanem meg is kötik a szerződéseket, és azok teljesítésével kapcsolatos feladatokat is ellátnak (beszedik a díjat, kárbejelentési nyilatkozatokat tesznek, továbbítanak). A megbízott ügynök csak üzletszerzésre, biztosítási szerződés közvetítésére és azok teljesítésével kapcsolatos feladatok ellátására jogosult1.
Felvetődött a biztosítási ügynökök tevékenységének és jogállásának részletes, különálló szabályozásának az igénye. Már 1990-ben kirajzolódott az az álláspont, miszerint a majdan születendő biztosítási törvény nem fogja önmagában szabályozni a bróker, az alkusz közvetítő szerepéből fakadó jogállását, hanem szükséges a megfelelő polgári és kereskedelmi jogi szabályozás is. Ezekkel azonban a jogalkotók még adósak.
A biztosítási törvényt megelőzően a biztosítási ügyletek közvetítését a pénzintézeti tevékenységek felsorolásánál találhattuk. Az 1979. évi II. törvény az állami pénzintézetekről (Ápt.) 28. §. (4.) bek. a pénzintézeti feladatok ellátásáról szólva jogszabályi kereteket említ. Talán az Ápt. ezen rendelkezése kapcsolható a 23/1979(VI. 28.) MT sz. rendelet 41. § (1.) bekezdéséhez, amely taxatív felsorolásában pénzintézeti tevékenységként nevesíti a biztosítási ügyletek közvetítését, majd zárójelben, talán magyarázatként szerepel az ügynöki tevékenység. Ezzel a szabályozás ki is merült.
A biztosítási ügynökökről a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. tv. 37. §-a rendelkezik jelenleg.
1.2. A biztosítási ügynök fogalmi jellemzői
A biztosítási ügynök – az alügynök kivételével – a biztosítóval kötött megbízási szerződés alapján vagy a biztosítóval létesített munkaviszony keretében végzi a biztosításközvetítői tevékenységet2. Tehát az ügynökök kizárólag a biztosító megbízottai vagy munkaviszony alapján működő alkalmazottai, s a biztosítóval fennálló jogviszony tartalmi elemeit is a megbízási szerződés vagy a munkaszerződés határozza meg.
A törvény megkülönböztet ügynököt és vezérügynököt, visszahozva ezáltal a régi magyar jogban nem ismeretlen megoldást, miszerint az ügynökök nemcsak a díj átvételére jogosultak, hanem valós jogi értelemben felfogott képviselőként jogosultak megkötni a biztosító nevében a szerződést, kiállítani a kötvényt.
Fontos, hogy a szerződő fél egyértelműen tisztában legyen azzal, mire van feljogosítva az, akivel a biztosítási szerződés megkötése során tárgyal. Nyilvánvalóan ennek érdekében rendelkezik úgy a törvény, hogy a biztosítási ügynök a biztosításközvetítői tevékenységet az általa kiállított igazolvány alapján folytathatja, sőt a vezérügynöki megbízást a biztosító köteles a felügyeletnek is bejelenteni.
A biztosítási ügynökök és vezérügynökök mellett jelentős szerepük van a biztosítási csomagok értékesítésében a biztosítási alkuszoknak is. Fontos elkülöníteni egymástól az ügynöki és alkuszi tevékenységet, még akkor is, ha egyes helyeken nem egészen vehető ki tisztán a köztük lévő határvonal, s ez problémát okoz a joggyakorlat számára.
1.3. Az alkusz mint a biztosítótársaságoktól elkülönült független szakember
Az alkusz intézményére vonatkozóan az Európai Közösség jogi normákat fogadott el, mellyel összhangban a tagállamok belső jogszabályban kötelesek rendezni ezen biztosításközvetítői tevékenységet. Hazánkban az alkuszok működésének törvényi szintű szabályozása az 1995. évi XCVI. törvényben (Bit.) történt meg, mely az ügyfelek és az alkuszok, valamint a biztosítótársaságok és az alkuszok kapcsolatát fogalmazza meg, ellenben sok kérdést megválaszolatlanul hagy.
A biztosítási termékek jelentős részének értékesítése, különösen az ipari biztosítások területén, az alkuszok bevonásával történik, az ügyfelek egyre inkább a biztosítótársaságoktól elkülönült, függetlennek minősített szakember véleménye alapján kívánják kockázataikat fedezetbe vonni, szabadon választva az egyes biztosítók között.
1.4. Az alkuszi ügylet főbb jellemzői
Általában az alkuszi ügylet és tevékenység valamely ügylet megkötésének a közvetítését foglalja magában, s az alkusz ehhez kapcsolódva mindazt a tevékenységet köteles kifejteni, amely az ügylet létrejöttéhez szükséges.
Az ügylet megkötése az alkusz tevékenységén kívül esik, lényegesen különbözik jogi helyzete mind a megbízottól, mind a bizományostól. Annak jogilag nincs akadálya, hogy külön felhatalmazás esetén a szerződést megkösse.
A biztosítási szerződés közvetítésével megbízott alkusz arra sem jogosított, hogy a biztosítási díjat vagy más szolgáltatását átvegye, csak a biztosító ez irányú felhatalmazása esetén, s külön felhatalmazás szükséges ahhoz is, hogy a szerződés teljesítésében és lebonyolításában közreműködjön.
Az alkuszi szerződéssel létrejött jogviszonyban az alkusz a megbízott, a megbízó pedig az a személy, aki a biztosítás létrejötte esetén a biztosított vagy a biztosítóval szerződő fél pozíciójába kerül. Ugyanakkor a biztosító és az alkusz között létrejött sajátos jogviszony keretében jogosult – az általa közvetített szerződések alapján -jutalékra a biztosítótól. Az alkuszi tevékenységet felügyeleti engedéllyel lehet végezni, jogszabályokban meghatározott tárgyi és személyi feltételek esetén.
1.5. Az alkusz piaci helyzete és az általános köztudat
Ama paradoxon igazságát, hogy bárki jogi státusát elsősorban jogon kívüli szempontok határozzák meg, mi sem példázza jobban, mint a biztosítási alkuszok jogállása a magyar jogban. A biztosítási alkuszok piaci helyzetét több metafizikai körülmény is befolyásolja. Elsőként itt azt a negatív beidegződést kell megemlíteni, ami minden közvetítői tevékenységet sommásan a piaci folyamatokba történő felesleges közbeékelődésnek, az eladó és a vevő idillikus kapcsolatát önös érdekből szükségtelenül megzavaró okvetetlenkedésnek minősített.
A közvetítőnek emiatt először magát kell a partnerekkel, ügyfelekkel elismertetnie, ami már csak azért sem könnyű, mert a biztosítási alkuszi szolgáltatás mibenléte, hasznossága a biztosítottak körében kevésbé közismertnek tekinthető.
A biztosított pénzéért folyó versenyben természetesnek tekinthető, hogy az alkusz hatékony bemutatkozását a piacon az őt egyre inkább tévesen konkurensnek tekintő biztosítók számos eszközzel akadályozzák. Így fordulhat elő, hogy egyes biztosítók az alkuszon keresztül ajánlatot tett ügyfelet közvetlenül megkeresik, s az üzletszabályzatuk szerint adható díjkedvezményeket csak arra az esetre helyezik kilátásba, ha az ügyfél a biztosítást nem az alkusz útján köti meg.
A biztosítási alkuszok tevékenységüket általában az egyes biztosítókkal külön-külön megkötött különböző elnevezésű megállapodások alapján végzik. Ezek egyaránt kiterjednek az alkusz feladataira, az általa terjeszthető módozatokra, illetve a jutalékra. E megállapodásokban ugyanakkor rendszerint azt is kikötik, hogy az alkusz az ügyfél írásbeli megbízását előzetesen is be kell hogy mutassa. Enélkül a biztosítók az ajánlatkérést nem fogadják el. Az említett együttműködési megállapodásokból az a látszat keletkezik, mintha az alkusz megbízója a biztosító lenne, különösen hogy az alkuszi szolgáltatás ellenértékét minden esetben a biztosító fizeti ki. Elméleti indoklás nélkül is erre az alapra vezethető vissza az egyik legnagyobb magyar biztosító eljárása, amikor mindazon alkuszok esetében felmondta az együttműködési megállapodást, akik az elmúlt időszakban hozzá az általa elvárhatónál kevesebb biztosítási szerződést közvetítettek, ugyanakkor „felesleges ajánlatkérésekkel” a biztosító apparátusát „dolgoztatták” (a szóban forgó biztosító itt mindössze csupán arról feledkezett meg, hogy az alkusz az ügyfélnek az adott helyzetben optimálisnak tekintett biztosítást kell ajánlja, s itt sem az ajánlattevő biztosító hírneve, sem pedig a biztosító által kilátásba helyezett jutalék mértéke nem lehet önmagában irányadó szempont). Az ügynök tevékenysége mérhető azzal, hogy az őt megbízó biztosítóhoz mennyi biztosítást közvetített, ám ugyanezt a mércét az alkusszal szemben alkalmazni alapvető tévedés3.
1.6. Az alkusz és ügynök szerepe és jogállása élesebb elhatárolásának jelentősége a gyakorlatban
Az előbbi esetből látszik, hogy az avatott szakértők számára is nehézséget okoz a két jogviszony lényegének megértése. Régóta napirenden lévő igény az ügynöki, illetve az alkuszi tevékenység éles elhatárolása.
Az alkuszi tevékenységet a többi közvetítői tevékenységtől az különíti el, hogy az üzletszerzés az alkusznál az ügyfél részére teljesített tanácsadással is párosul: a biztosítás területén járatlan ügyfelet az alkusznak kell eligazítania, pártfogolnia, ügyes-bajos dolgaiban képviselnie. Ez a tevékenység a biztosító megbízottjaként eljáró közvetítő státusába már nem fér bele. Az alkusz megbízójának annak kell lennie, akinek az érdekeit tevékenysége során szem előtt tartja, akinek részére a lehető legkedvezőbb biztosítást keresi. Ez pedig az ügyfél, vagyis az, aki a biztosítás létrejötte esetén a biztosított, illetve a szerződő fél pozíciójába kerül.
Az alkuszi megbízás sajátossága ehhez képest abban áll, hogy az alkuszt nem a megbízója, hanem a biztosító fizeti, aki az általa közvetített szerződésben a kockázatot elvállalja. Ennek azonban így kell lennie, mert az alkusz közreműködése a biztosítót kíméli meg számos, a biztosítási díj vállalkozói részében költségként is kalkulált kiadásától. Az ellenkező megoldás, az ügyfél részéről történő fizetés ugyanakkor a biztosítást drágábbá, az alkuszi szolgáltatást pedig versenyképtelenebbé tenné, miközben a biztosító a díjban kalkulált, ám megtakarított költségekkel jogalap nélkül gazdagodna.
Az a megállapítás, hogy az alkusz az ügyfél megbízásából jár el, korántsem zárja ki, hogy esetenként meghatározott módozatok terjesztésére a biztosító az alkusznak is megbízást adjon. Ekkor azonban ügynöki és nem alkuszi megbízásról beszélünk, hiszen a leendő ügyfelekkel szemben fogalmilag hiányzik a kapcsolat bizalmi, tanácsadást is felölelő jellege. A lényeg az, hogy az alkusz ugyanazon biztosítás megkötésében nem lehet egyszerre az ügyfél és a biztosító megbízottja.
Tehát az alkusz és az ügynök szerepének és jogállásának élesebb elhatárolására lenne szükség. A Bit. hatálybalépését követően ugyanis számos olyan cég kapott alkuszi működési engedélyt, amely valójában több biztosító megbízásából eljáró ügynökként végezte és végzi tevékenységét. Ilyenek tipikusan a rendőrkapitányságokon tevékenykedett biztosításközvetítők, de ide sorolhatók a nagy gépjárműlízinggel foglalkozó társaságok által alapított alkuszcégek is.4 Általában is elmondható, hogy a tömegbiztosítások értékesítését végző, alkusznak nevezett társaságok tényleges tevékenységük tartalmát tekintve nem tekinthetők annak.
Többről van azonban itt szó, mint egy „elegáns” és egy kevésbé jól hangzó név közötti különbségről. Az alkuszi minőség egyik legfontosabb tartalmi eleme a függetlenség, amely lehetővé teszi az alkusz számára azt, hogy szerepéhez híven a biztosító ügyfelének megbízottjaként, a biztosító befolyásától mentesen válasszon a biztosítók által kínált lehetőségek közül. Nem kell részletesebben indokolni, de illuzórikussá válik az említett értelemben vett alkuszi minőség akkor, amikor az alkusz ügyfél felé irányuló tevékenysége lényegében kimerül a biztosítási ajánlat ügyféllel való aláíratásában. Meg kell jegyezni, hogy a Bit. megpróbálta, s nem is sikertelenül, megragadni az alkuszi tevékenység lényeges elemeit, adós maradt azonban ennek következetes érvényesítésével.
2. A biztosítási ügynök és a tartós jogviszony
2.1. A megfelelő jogviszony alkalmazásának szükségessége
A már hivatkozott Bit. 37. §-a alapján az ügynök tevékenységét munkaviszony vagy megbízási szerződés alapján végzi. Téves azonban e rendelkezésnek olyan formában való értelmezése, hogy a biztosító a jogviszony sajátosságaira való tekintet nélkül a saját ízlése és érdekei alapján dönthetné el, hogy milyen szerződést köt az ügynökkel. A megfelelő szerződéstípus alkalmazására azért van szükség, mert a jogviszony tartalmi sajátosságai olyan kapcsolatrendszert hoznak létre a felek között, amely szükségessé teszi valamelyikük jogainak és érdekeiknek a másikkal szembeni jogi védelmét.
A biztosítási üzletkötő (ügynök) a szerződése alapján az ügyfelek felkutatását, a biztosítási szerződések előkészítését végzi, illetve közreműködik azok megkötésében, amely vonatkozhat a tényleges megkötésre vagy pusztán a biztosított szerződési ajánlatának átvételére. Részt vesz a szerződések teljesítéséhez kapcsolódó feladatok ellátásában és a megkötött szerződések gondozásában, ami az ügyfelekkel való kapcsolattartást is magában foglalja. Ez utóbbi tevékenysége arra is irányul, hogy a biztosító ügyfeleit ösztönözze a megkötött szerződések fenntartására.
2.2. Határozatlan időre kötött szerződés
A szerződések legtöbbször határozatlan időre jönnek létre, hiszen mindkét fél a jogviszony minél hosszabb fenntartására törekszik. Az ügynök azért, mert a munkáját rendszeres jövedelemforrásnak tekinti, míg a megbízó számára fontos szempont, hogy olyan tapasztalt alkalmazottak álljanak rendelkezésére, akik akár évekkel korábban is részt vettek az egyes szerződések létrehozásában. A jogviszony fenntartásának ösztönzésére a legtöbb ügynöki szerződés tartalmaz valamilyen „hűségjutalékot”, amely meghatározott időtartam, 3, esetleg 10 év után jár, illetve az eredményesen dolgozó ügynökök különböző vezetői címeket kaphatnak, melyek után a nekik járó jutalékok összege emelkedhet, valamint azok jogcímei is bővülhetnek.
Az eddigiekből látható, hogy a jogviszony a megbízott főkötelezettségek tekintetében nem tekinthető tipikus megbízásnak – hiszen tulajdonképpen minden munkavégzési jogviszony valamely „rábízott ügy ellátását” jelenti -, hanem folyamatos, nem esetileg meghatározott munkavégzést takar. A Ptk. miniszteri indoklása is tartalmazza, hogy a megbízás alapvetően olyan jogviszonyokra alkalmazandó szerződéstípus, amely nem rendelhető valamely speciálisabb munkavégzési szerződéstípus alá. A jelen esetben az ügy ellátásához képest többletelem a folyamatos és tartós munkavégzés.5
2.3. A szabadságra való jogosultság kérdése
A szerződés nem tartalmaz utasítást a megbízott munkaidejére és pihenőidejére, díjazásának mértékére, amely alapvetően az ő közreműködésével megkötött szerződések számához, illetve ezen szerződéseknek az ügyfél általi fenntartásának időtartamához igazodik. Itt rögtön beleütközünk a tartós jogviszonyból fakadó következő problémába, illetve a felek közötti egyik lehetséges konfliktusforrásba. A megbízott egész évben dolgozik a biztosító számára, tehát szükségképpen felmerül a szabadságra való jogosultság kérdése.
Mivel erre vonatkozó szabály sem a szerződésben, sem a Ptk.-ban nincs, az ügynök elvileg bármikor kiveheti a szabadságát, természetesen azzal a következménnyel, hogy a kiesett időre semmiféle díjazás nem illeti meg, sőt a havi jövedelmében csökkenést is fog eredményezni a munka szüneteltetése.
Ezenkívül, mivel a jogviszony számára folyamatos munkavégzést jelent, a szabadság igénybevétele iránti szándékát valamiképpen jeleznie kell a megbízója felé, és annak hosszában, valamint igénybevételének idejében a feleknek szerződésen kívül kell megállapodniuk, aminek kapcsán kidomborulhat a megbízó erőfölénye.
2.4. Az ügynöki jutalék
Az ügynök munkadíját/megbízási díját jutalékként kapja, ami természetesen feltételezi, hogy léteznek az ő tevékenysége eredményeképpen létrejött biztosítási szerződések. A díj mértéke tehát időszakonként hullámázó lehet, amely a megbízó számára a jogviszonnyal járó kockázatot jelenti. E kockázat csökkentésére néhány biztosítótársaság a jogviszony első hónapjára garantált jutalékot biztosít az ügynök számára, de ebből a jogviszony fenntartásának célja is látható. Egyébként alapdíj az ügynök számára nincs megállapítva.
2.5. Díjleszállítás
A díjazáshoz kapcsolódik az ügynöki megbízási szerződések legellentmondásosabb vonása. A biztosító minden esetben fenntartja magának a jogot arra, hogy az ügynök közreműködésével létrejött egyes biztosítási szerződésfajták egy előre meghatározott időn belül történő megszűnésekor – kivéve a biztosítási esemény bekövetkezése miatti megszűnést – az egyes jutalékformák egészét vagy annak arányos részét visszakövetelje (díjleszállítás). A kialakult gyakorlat alapján a kifizetett jutalék egésze visszajár, ha a biztosítási szerződés a kötéstől számított egy-két éven belül szűnik meg, ezt követően pedig időszakonként csökken egy bizonyos hányaddal.
A munkadíj (munkabér) visszakövetelésére a munkaviszonyban álló ügynökök esetében is van lehetőség, hiszen az Mt. 161. § (1) bekezdése lehetővé teszi a munkabérből való levonást a munkavállaló hozzájárulása alapján. Ez a rendelkezés értelmezhető úgy, hogy a felek a munkaszerződésben állapodnak meg az esetleges bérleszállításban. Ezenkívül a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében rámutatott arra, hogy ha a munkavállaló munkájának eredménye csak később mérhető, a részére fizetett munkabér előlegnek minősül, amire nem a levonás szabályai vonatkoznak, ezért akár a munkaviszony megszűnése után is visszakövetelhető. Ezzel szemben a munkaviszonyban nem álló ügynökök jutaléktartalékának fizetésére a jogviszonyuk megszűnése után is csak akkor kerülhet sor, ha a számukra különböző időpontokban kifizetett jutalékok visszakövetelésére nyitva álló utolsó határidő is lejárt. Ha a biztosító nem alkalmaz díjtartalékot, illetve az a követelt összeget nem fedezi, a biztosító a követelését közvetlenül az ügynök „vagyonával szemben” érvényesíti. Ez a megoldás az ügynök számára mindenképpen hátrányos, előnye viszont az, hogy a bizonytalan jutalékot előre, egy összegben megkapja, szemben a másik lehetséges megoldással, ami szerint a teljes jutalékot csak évekkel később, például prémiumként kapná meg.
2.6. A szerződés módosításának problémája
A felek közötti tartós jogviszonyból fakadóan időnként szükségessé válhat a szerződés módosítása, amelyhez való jogát a biztosítók többsége ki is köti. Ez a körülmény azért jelent hátrányt a munkaviszonyban álló ügynökökhöz képest, mert ha a megbízó által kezdeményezett módosítást a megbízott nem fogadja el, az egyetlen amit tehet, hogy a szerződést felmondja. A munkaviszony esetén azonban a munkáltató a munkakörként megfogalmazott feladatain kíván módosítani vagy a szerződésen egyébként változtatni, melynek a munkavállaló részéről történő elutasítása esetén a munkaviszonyt neki kell rendes felmondással megszüntetnie, ami után végkielégítést és a felmondási időre járó díjat kell fizetnie. A megbízási jogviszonyban álló ügynök azonban a szerződésben kikötött fölmondási idő alatt csak a munkájával elért eredmény után jogosult díjazásra.
A biztosítási ügynökökkel kötött megbízási szerződések lehetőséget adnak a biztosító számára a szankciós szerződésmódosításra, aminek oka az ügynök nem megfelelő munkavégzése vagy vétkes kötelezettségszegése. Ez legtöbbször a közvetítési jog határozott időre történő megvonását jelenti, ami természetesen a megbízott számára jelentős keresetkieséssel jár. Ilyen, a jogviszony megszüntetésével nem járó „egyéb következmény” alkalmazására a munkaviszonyban álló ügynökökkel szemben csak vétkes kötelezettségszegés esetén van lehetőség és csak kollektív szerződés felhatalmazása alapján, aminek indoka az, hogy ezen kérdés rendezésében a kollektív szerződést kötő szakszervezet jobb alkupozícióból tárgyalhat, mint az egyes munkavállalók. A nem vétkes, hanem alkalmatlanságon alapuló kötelezettségszegés esetén pedig „büntetés” szóba sem jöhet, csupán a munkaviszony rendes felmondása alkalmatlanság címén.
Az eddig leírtakból látható, hogy a biztosítási ügynökök esetében olyan speciális jogviszonnyal állunk szemben, amely a megbízás és munkaviszony között helyezkedik el. A munkavégzés jóval kötetlenebb és az üzletkötő számára nagyobb önállóságot nyújt, mint a munkaviszony, hiszen annak jellege nem is igényli a szabatosan meghatározott munkarendet, munkaidőt. Továbbá nem szükséges és nehezen megvalósítható a megbízó közvetlen és a feladatok konkrét teljesítésére kiterjedő utasítási és ellenőrzési jogának gyakorlása.
Mind a munkaviszony, mind pedig a tartós megbízásra utaló jegyek körébe tartozik a megbízónak a jogviszonyból eredően mindenképpen fennálló széles körű utasítási és ellenőrzési joga, valamint a havonta, utólag történő díjfizetés.
A munkaviszonyhoz közelíti viszont a jogviszonyt, hogy a felek tartós jogviszonyt létesítenek egymással, melynek legfőbb jegye a munka folyamatos végzése (és nem az eredményhez kötöttség, még akkor sem, ha a díjfizetést egyértelműen a munkával elért eredmény határozza meg), valamint az, hogy a munka kötetlensége ellenére az ügynök azáltal, hogy részt vesz a biztosító által szervezett képzésen, továbbképzéseken, értekezleteken, eligazításokon, valamiképpen mégis beleilleszkedik a munkaszervezetbe, és a megbízóval szoros kapcsolatban áll.
Ennek a problémának a tompítására alkalmasnak látszik a speciális jegyekkel bíró jogviszonyok önálló szerződéstípusként történő elismerése és szabad szolgálati szerződésként a munkaviszonnyal együtt a Polgári Törvénykönyvben történő definiálása. Ennek eredményeképpen megrajzolható volna a határvonal a valóban meghatározott ügy vagy ügyek ellátására irányuló, kisegítő jellegű megbízás, a folyamatos munkavégzésre irányuló „szabad szolgálat”, valamint a feladatoknak a munkáltató által meghatározott munkafeltételek mellett történő végzését szolgáló munkaviszony között.
Szabó Andrea
1 Dr. Benedek Károly: A biztosítási ügynök, Magyar Jog, 1991/2
2 A biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. törvény 37. § (1) bekezdés
3 Dr. Takáts Péter: Alkuszügylet – megbízás – biztosítás, Biztosítási Szemle, 1993/2
4 Dr. Kovács Zsolt : Biztosításközvetítők – hogyan tovább? Biztosítási Szemle, 1998/10.
5 Dr. Prugberger Tamás-Dr. Fabók András: A munkaszerződés, a szolgálati szerződés, a vállalkozás, a megbízás és a díjkitűzés elhatárolásának problémája a biztosítási üzletkötői szerződések tükrében Magyar Jog, 2000/12
