Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Dr. Csiby Andrea Csilla ügyvéd a Napi Jogász 2001. áprilisi számában „Szerződéskötés külföldi partnerekkel” című cikkében vázlatos áttekintést ad a nemzetközi magánjog alapkérdéseiről. Fontos tudnivaló, hogy 2001. május hó 1-jétől gyökeres változáson mennek át a nemzetközi magánjogi kódexnek (1979. évi 13. törvényerejű rendelet) a joghatóságra és a külföldi határozatoknak a Magyarországon történő végrehajthatóságára vonatkozó szabályai. Tekintettel arra, hogy a külföldön magyarországi cégekkel szemben induló bírósági perekben született ítéletek végrehajthatóságának kérdései minden, a gazdaság területén működő szereplőt érinthetnek, ezért érdemes a változások legfontosabb kérdéseit áttekinteni.
A jelenlegi, tehát a 2001. május hó 1-je előtti állapot lényege az, hogy amennyiben gazdasági tárgyú ügyekben külföldön egy magyarországi céggel szemben rendes bíróság előtt peres eljárás indul, úgy a marasztaló külföldi ítélet magyarországi elismerésére és végrehajtására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a külföldi állam és Magyarország között erre nézve nemzetközi egyezmény vagy viszonossági gyakorlat van érvényben. Magyarországnak ilyen irányú egyezménye vagy viszonossági gyakorlata néhány volt szocialista országgal áll fenn, továbbá Németországgal, Franciaországgal, Görögországgal és Ciprussal.
A 2001. május hó 1-jén hatályba lépő 2000. évi CX. törvény újraírta a nemzetközi magánjogi kódexnek a joghatóságra és a külföldi határozatok Magyarországon történő végrehajthatóságára vonatkozó szabályait. A törvénymódosítás más alapvető kérdéseket is érintett (mely ügyekben van lehetőség magyar bíróság számára az eljárásra, illetve mely ügyekben kizárt az stb.), témánk szempontjából azonban csak a leginkább húsbavágó kérdést, a külföldi ítéletek magyarországi végrehajthatóságát érintjük.
Az új szabályozás hatálybalépése után a kódex 72. §-a alapján el kell ismerni (és a 74/A § alapján végre kell hajtani) külföldi bíróságnak vagy más hatóságnak a határozatát, ha:
1. az eljárt külföldi bíróság vagy más hatóság joghatósága a magyar törvényben megállapított szabályok valamelyike alapján megalapozott volt; és
2. a határozat, azon állam joga szerint, amelyben azt meghozták, jogerőre emelkedett; és
3. Magyarország, valamint a határozatot hozó bíróság vagy hatóság állama között viszonosság áll fenn; és
4. nem állnak fenn megtagadási okok (magyar közrendbe ütközés; alperes nem volt szabályszerűen értesítve az eljárásról, vagy a magyar jog szerint más súlyos eljárási hiba történt; magyar bíróság vagy hatóság ugyanabban az ügyben már korábban jogerős határozatot hozott, vagy a külföldi eljárásnál korábban indult ilyen eljárás).
E kritériumok közül a 2. pont értelemszerű, a 4. pontban foglaltak pedig csak az esetek csekély számában jelentenek védekezési okot egy külföldi ítélet végrehajthatóságával szemben.
Az 1. pontban hivatkozott joghatóság fogalmán egyszerűsített formában azt kell érteni, hogy egy adott államnak a bíróságán vagy más hatóságán keresztül van-e jogosítványa arra, hogy valamely ügyben eljárhasson. A joghatóságot megalapozhatja valamely jogszabály ilyen irányú rendelkezése vagy a szerződő felek közös megegyezéssel létesített megállapodása. Témánk szempontjából a szerződő felek megállapodásán alapuló joghatóságnak (kikötött joghatóság) van kiemelkedő szerepe.
A kódex korábbi szabályozási megoldása szerint a szerződő felek megállapodásukban nemzetközi gazdasági tárgyú szerződésekből eredő jogvitákra írásban kiköthették a külföldi vagy belföldi, rendes vagy választott bíróság joghatóságát. Az új szabályozás az írásbeli forma kötöttségét – a gazdasági, kereskedelmi, forgalmi igényekhez igazodva – jelentősen lazítja és a kódex 62/F §-a szerint a vagyonjogi ügyletekre a kikötés megtörténhet:
1. írásban; vagy
2. szóban, írásbeli megerősítéssel; vagy
3. olyan formában, amely megfelel a felek között kialakult üzleti szokásoknak; vagy
4. nemzetközi kereskedelemben olyan formában, amely megfelel az olyan kereskedelmi szokásoknak, amelyeket a felek ismertek vagy ismerniük kellett, és amelyeket az ilyen típusú szerződést kötő felek a szóban forgó üzletágban általánosan ismernek és rendszeresen figyelembe vesznek.
A bemutatott szabályozás 3. és 4. pontjából látható, hogy a joghatósági kikötés szempontjából a kereskedelmi szokásoknak és gyakorlatnak jóval nagyobb teret és jelentőséget kell tulajdonítanunk, mint korábban.
A kereskedelmi szokásoknak és a gyakorlatnak a különböző ügyletek megítélésébe való beépítése általános tendencia, és ennek a tendenciának csak egy szűk része a most tárgyalt joghatósági kérdés. Valójában ezen messze túlhaladó jelenségről van szó, amellyel a törvényhozók a magyar gazdasági piac szereplőinek egyfajta „nagykorúsítását” célozzák, és elismerik azt, hogy a jogszabályalkotás, a jogi norma eszközei nem elegendőek és nem eléggé mobilak egy-egy ügy értékelésében. A „nagykorúsításra” irányuló tendencia arra mutat, hogy a gazdasági szereplőknek, így a kereskedőknek, fuvarozóknak, szállítmányozóknak stb. igenis tisztában kell lenniük egy-egy szakma szokásos feltételeivel, és ennek alapján nagyobb teret és elfogadottságot nyernek a különböző szakmákra kialakított általános üzleti feltételek. A törvényhozói szándék azt is mutatja, hogy a tisztességes piaci környezetre kialakított jogszabályi feltételek, valamint a piaci, szakmai és egyes esetekben hatósági kontroll alatt kialakított általános szerződési feltételek alapján a szolgáltatást igénybe vevőket és a szolgáltatást nyújtókat nem lehet „laikusként” és „szakértőként” megkülönböztetni. Ennek alapján a szolgáltatást igénybe vevők számára nem szükséges, hogy valamiféle „laikus” helyzetre alkotott védelmet élvezzenek. Ez azt jelenti, hogy a gazdasági piac egyetlen résztvevője sem állíthatja magáról, hogy ő „laikus”, és ennek megfelelő védelmet kér, és nem hivatkozhat arra, hogy információi, ismeretei hiányában került hátrányos helyzetbe. A „laikus” elem védelme tehát kikerül a klasszikus vállalatközi, gazdálkodók közötti kapcsolatokból és a fogyasztóvédelem területére kerül át, ahol annak tényleges helye van.
Visszatérve a joghatósági problémára: a 3. és 4. pont alapján is látható, hogy a joghatósági kikötés már nem csupán írásban, hanem kereskedelmi szokás alapján is érvényesen megköthető, sőt ez abban az esetben is előfordulhat, ha az adott fél nem tud arról, hogy ilyen szokvány létezik, de a szokvány létezéséről valójában tudnia kellene. A kérdésnek a különböző általános szerződési feltételek alkalmazásában van jelentős szerepe, amelyek az Európai Unió fejlettebb országaiban jóval nagyobb jelentőséggel bírnak, mint hazánkban, és a bírói gyakorlatban alkalmazásuk jóval inkább elfogadott. Az általános szerződési feltételek záró rendelkezései rendszerint tartalmaznak szabályokat a joghatóság tekintetében és természetszerűleg az adott külföldi fél számára kedvező jogválasztási és joghatóság-választási előírások élnek bennük. Ez azt is jelenti, hogy egy külföldi féllel kötött szerződésnél a magyar gazdálkodó igen könnyen kerülhet abba a helyzetbe, hogy a szerződésre a külföldi fél által nyújtott általános szerződési feltétel, a külföldi fél joga lesz az irányadó és az általános szerződési feltételek között pedig külföldi bíróság joghatósági kikötése is szerepel. Ezt a helyzetet az sem orvosolja minden esetben, ha a szolgáltatást a magyar gazdálkodó nyújtja, mivel a külföldi szerződéses partnerek gyakran ilyen esetekben is előírják vagy megkísérlik előírni a saját általános szerződési feltételeik alkalmazását.
Amennyiben a végrehajthatóság 1-4. pontig terjedő kritériumain áttekintünk, úgy a joghatósági kikötésben ily módon történő megállapodás következményei nem tűnnek súlyosnak, hiszen az együttes feltételek közül hiányzik még a 3. pontban említett viszonosság kérdése, amely a bevezetőben említettek szerint csak néhány országgal áll fenn. Itt következik azonban a kódex módosításának egy újabb, igen fontos mozzanata, tekintettel arra, hogy a 73. § (2) b) pontja kimondja, kikötött joghatóság esetén a viszonosság nem feltétele a határozat elismerésének és végrehajthatóságának.
A fenti szabályozás tehát azt eredményezi, a magyar gazdálkodók igen könnyen kerülhetnek abba a helyzetbe, hogy – arról sem tudva, hogy valamely joghatóságban megállapodtak – a velük szemben induló külföldi bírósági ítélet Magyarországon végrehajtható lesz. A probléma természetesen nem csak a fuvarozókat, szállítmányozókat érinti. Az új törvény arról rendelkezik, hogy a joghatóságra vonatkozó szabályait a hatálybalépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni. Ez némileg visszamenőleges hatályt is jelent, mivel egy korábban megkötött szerződésből eredő vita a törvény hatálybalépését követően is kerülhet bírósági szakaszba. Sajnos ugyanakkor azt nem lehet megállapítani, hogy a végrehajthatóság ily módon való megkönnyítése legalábbis kölcsönös lenne és a magyar bírósági ítéletek hasonló módon nyernének elbírálást. Ennek oka az, hogy Magyarország még nem részese – bár az előkészítő munkálatok folyamatban vannak – annak a nemzetközi egyezménynek, amely az ítéletek kölcsönös végrehajthatóságát biztosítja az egyezményben részes tagállamoknak (Luganói Egyezmény). A kérdést valószínűleg az Európai Unióba való belépésünk fogja megoldani, legalábbis a bennünket leginkább érdeklő országok tekintetében.
Az átmeneti időszakra azt lehet ajánlani, hogy amennyiben a magyar gazdálkodók külföldi bíróság joghatóságát nem kívánják, úgy a megrendelésükben, vagy visszaigazolásukban, vagy a megkötött szerződésükben zárják ki ennek alkalmazását. Amennyiben pedig a külföldi joghatóság kikötését elfogadják, úgy előzetesen alaposan fel kell mérniük, hogy az milyen következményekkel jár számukra, illetve ha külföldön bírósági per indul ellenük, úgy azt a jövőben még nagyobb gondossággal kell kezelniük és nem bízhatnak az esetleges marasztaló határozat magyarországi végrehajthatatlanságában.
Dr. Tóth Tibor
ügyvéd
