Senki sem remélt egetverő színvonalat ettől a párosítástól, és a csapatok igazolták is a feltételezéseket, miszerint elsősorban nem a parádés támadótudományuknak köszönhetik, hogy eljutottak idáig.
Az ukránok egyetlen reménye Sevcsnkóban volt a gólszerzést illetően, a csapatkapitány pedig jelentkezett is egy fejessel, amely azonban a földről felsőlécre pattant. A svájciak felelni tudtak erre egy kiváló, a jobb vinklit telibe trafáló Frei szabadrúgással.
Ennél közelebb sajnos nem is jártak a felek a gólszerzés magasztos élményéhez, mert leginkább brusztolással egybekötött labdaeladási vetélkedő bontakozott ki a kölni gyepszőnyegen.
Voronin továbbra sem tudta elviselni, hogy Seva jobb futballista nála, ezért nem is passzolt neki, szokása szerint, inkább önzőzött.
A helvétek nem voltak képesek feltörni a sárgák hátsó alakzatát, ezért inkább távoli lövésekkel próbálkoztak - feledhetően.
A második félidő, még unalmasabbra sikeredett, ezért szinte vánszorogtak a mérkőzés percei, a nézők komoly bánatára. A kapuk nem forogtak veszélyben, rugdalózás szerencsére nem volt, így viszont erős altatónak is beillett a kilencvenperces borzalom.
A hosszabbításban sem váltották meg a világot a spílerek, úgy tűnt mintha egy szalon remi szemlélői lennénk, ennek azonban, a körülmények ismeretében, vajmi kevés értelme lett volna.
Jöhettek a büntetők: Sevcsenko legújabb szokása szerint, hibázott, csakúgy, mint valamennyi svájci próbálkozó - elképesztően gyenge kísérletek voltak - a további ukrán jelentkezők azonban tényleg büntettek, így ők jutottak tovább a nyolc közé.
A meccs egyetlen pozitívuma, hogy immáron múlt időben beszélhetünk róla, hiszen a labdarúgás egyetlen szépségét sem lehetett felfedezni ebben a gyötrelmes százhúsz percben.
