Utolsó munkaévét kezdte meg az Európai Bizottság. Számot vetni még korai volna, ám a testület ma félrevonul és nem hivatalos szemináriumon vitatja meg, mi lehet az, amiről majdan mindenkinek eszébe jut a Barroso-bizottság, másként fogalmazva, milyen örökséget hagyhat a testület maga után. Nincs könnyű helyzetben. Nem kell euroszkeptikusnak lennünk ahhoz, hogy kétségünknek adjunk hangot. Eddig talán egyedüliként a Jacques Delors vezette bizottság büszkélkedhetett azzal, hogy a szélesebb közönség emlékezetébe is beírta magát, nem csak az európai integráció történetébe. A Santer-bizottságról - sajnos - például előbb jut az embernek eszébe a bukásához vezető nepotizmus, semmint az euró roppant sikeres útjára bocsátása. Nem kommunikációs kérdés ez, sokkal inkább napjaink emberi természetének gyarlósága - jobban megragad a negatív hír. Mindjárt a legutóbbi: az EB egyik vezető tisztviselője, az egyik kereskedelempolitikai igazgató - besétálva a Sunday Times csapdájába - megvesztegethetőnek bizonyult. Magyarázhatjuk Brüsszelből, hogy ilyen megesik a legjobb családban (államapparátusban) is, de ez sajnos gyenge érv. A megbotló európai tisztviselő nem hazáját égeti, hanem az európai ügyet. Sokévi kommunikációs munka foszlik semmivé egy pillanat alatt, hiszen éppen az, amivel itt Brüsszelben kínlódva küzdenek, a brüsszeli vízfej a fölösleges aktatologatók kliséjével kap muníciót, válik a testület hiteltelenné. A (nagyon) jól fizetett munkatárs 25-30 ezer kollégáját kompromittálta, és minden demagógia nélkül állíthatjuk, az Európát megcsapolható pénzeszsáknak tekintő munkatárs imázsa válik erősebbé, arról már nem is beszélve, hogy ennek fényében milyen hatékonysággal kérheti számon éppen az EB például Szófián a korrupció elleni küzdelmet…
