Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az ír referendum, pontosabban a lisszaboni szerződés leszavazása nyomán felerősödtek a viták a népszavazás értelméről, a közvetett és közvetlen demokráciáról. Szabad-e népszavazást kiírni olyan bonyolult, szerteágazó, még hivatásos politikusok számára is nehezen áttekinthető, emészthető dokumentumról, mint az Európai Unió reformszerződése? Sokan azt mondják, nem, mert a népszavazás óhatatlanul is másról fog szólni, jobb, ha a döntést azok kezébe adjuk, akiknek amúgy is ez a dolguk, ezért választották meg őket, dolgozzanak csak a parlamenti képviselők. Mások szerint a közvetlen demokrácia a nép nagykorúságának bizonyítéka, politikusaink felelőssége, hogy világosan elmagyarázzák a komplex kérdéseket. Végül is, érvelnek, ha az uniós intézményi reformok befolyásolják a mindennapjainkat, akkor az a legkevesebb, hogy közérthető, hétköznapi nyelvre is lefordítják annak kritikus, lényegi elemeit. És a két vélemény mellett kezd utat törni magának egy harmadik is, amelyik elismeri a közvetlen demokrácia létjogosultságát, ám annak dilemmáját, hogy egy törpe kisebbség ne határozhasson a nagy többség sorsa felett, összeurópai referendum kiírásával oldaná meg. Ez a megoldás azonban sántít. Bár első pillantásra tetszetős, hogy az európaiak többségi állásfoglalása legyen döntő, az emellett kiállók megfeledkeznek egy fontos dologról. Az ír referendumot azért írták ki, mert az alkotmánymódosításról népszavazáson kell véleményt mondani. Arról persze eltérhetnek az interpretációk, hogy a reformszerződés felülírja-e az ír alkotmányt - ennek megállapítása azonban az ír alkotmánybíróság feladata. Ha egyszer a kormány kiírta a referendumot, akkor tetszik, nem tetszik, annak hatályát nem lehet függővé tenni egy európai népszavazástól, hiszen a franciák vagy lengyelek nem nyilváníthatnak véleményt, nem ítélkezhetnek az ír alaptörvényről.
Az európai népszavazás mindazonáltal értékes gondolat, miért ne foglalhatnának állást arról, hol legyen az Európai Parlament székhelye vagy akarják-e az európai egység jelképének látványos kifejezését - himnusz vagy zászló formájában. Az alkotmányukat nem befolyásoló, országuk szuverenitását nem érintő kérdésekről. Ezzel elejét lehetne venni a találgatásoknak, az érzelmek populista felkorbácsolásának, illetve az összeurópai végeredmény miatt szűkülne a demagógia tere. Bár nem teljesen adekvát a példa, azért hivatkozhatunk az osztrákoknál zajló, némileg hasonló problémára. Pusztán belpolitikai okokból egyre gyakrabban hangzanak el olyan politikusi felszólalások, amelyek bűnbaknak teszik meg az Európai Uniót. Nem csoda, hogy míg 1994-ben a lakosság kétharmada támogatta az ország csatlakozását, addig mára azok aránya, akik jó dolognak tartják az EU-t, 28 százalékra fogyott. Az Eurobarométer szerint a trend hanyatló. Bizonyára nemcsak Ausztriában van ez így, de ott hangzott el az első tiltakozás is az ellen, hogy szembeállítsák az EU-t az országgal. Hamis az "ők" és "mi" - az Európai Unió mi vagyunk… Erhard Busek, veterán néppárti politikus meg is elégelte a kormánypártokat is jellemző populista, EU-t lejárató kampányt. Népszavazást javasol arról, hogy akar-e az ország az unió tagja maradni. Számára nem kétséges az igenek győzelme, és azt várná el, hogy a referendum eredményét minden politikus tartsa tiszteletben, ne kenhessék hazai sikertelenségüket
