A kormány számításai szerint a ciklus második felére szóló pénzügyi tervek segítségével négy évtized óta először sikerül majd kiegyensúlyozott költségvetést készíteni 2011-ben - nyiltakozta a pénzügyminiszter.
A tervek szerint a nettó hitelfelvétel 1989 óta a legalacsonyabbra, 12,9 milliárd euróra csökken majd, míg a központi kiadások 4,7 százalékkal, 283,2 milliárd euróra emelkednek 2008-ban.
A pénzügyminisztérium várakozásai szerint a teljes közszféra - szövetségi, állami és helyi hatóságok, valamint a társdalombiztosítási rendszer - költségvetési deficitjét idén a GDP 0,5 százalékára lehet majd csökkenteni, és legkésőbb 2010-re egyensúlyba lehet hozni. A szövetségi költségvetési deficit kiküszöbölhető lehet 2011-ig, bár egyes vélemények szerint akár már jövőre is.
