Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az együttműködés alapjait lefektető új cotonoui szerződést húsz évre írta alá az EU akkori 15 tagállama és a 71 ACP-ország. Az ACP és az EU új megállapodása főként a magánszektor és a gazdasági és társadalmi szereplők szorosabb részvételének elősegítését tűzi ki célul. Az új megközelítési módok egyszerre képezik a demokrácia megszilárdításának lényeges, illetve az együttműködési politika hatásosságának és használhatóságának javítását célzó tényezőit.
Gazdasági téren az ACP országok gazdaságának liberalizálása által előidézett világméretű változások és a piacok kénytelen-kelletlen megnyitása a konkurencia előtt a „globalizáció” vagy a „világgazdasághoz való csatlakozás” jelenségének előretöréséhez is vezettek. „A helyes vezetés” és a „globalizáció” napjainkban, a III. évezred hajnalán hatalmas kihívást jelent az afrikai országok számára. A demokrácia vitathatatlanul az elsődleges eszköz ahhoz, hogy Fekete-Afrika országai kijuthassanak a válsághelyzetből, miközben mobilizálják bőséges emberi erőforrásuk kapacitását. Egyes közgazdászok szerint a globalizációban való részvétel mutatója általában a külső befektetésekben és a világkereskedelemben elnyert rész. Afrika marginális helyzete nyilvánvaló, ha a kereskedelmet és a tőke áramlását vesszük figyelembe.
Az EU politikai lehetőségei és a világ pénzügyi intézetei a liberalizmusra és a strukturális igazodás programjára épülnek. A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank igyekezetének – az előbbi főként a pénzügyi stabilitásra épül, az utóbbi a gazdasági növekedés előmozdítására törekszik – kombinációja a valóságban a külső deficit stabilizációja és a termelőeszköz újrastrukturálása. E két intézkedés együttese alkotja a strukturális igazodási politika célkitűzéseit. Ezen célkitűzések megvalósításához a javasolt reformok a gazdasági élet minden területét érintik. A pénzügyi intézmények, mint a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank ezen reformok, illetve annak alapján, hogy mennyire pontosan alkalmazzák ezeket, osztja szét a strukturális igazodási kölcsönnek nevezett pénzeket.
A nemzetközi pénzügyi szervezetek által kiutalt segélyek jelentősége ellenére a segítség nem elegendő azoknak a problémáknak a megoldásához, amelyekkel a lakosság nap mint nap szembetalálkozik. És még ez a segítség is állandóan csökken a CFA frank 1994 januárjában történt leértékelése óta.
A kereskedelmi viszonyok egyenlőtlensége és Afrika marginális helyzete a világgazdaságban érezhető a kereskedelmi kapcsolatok romlásában is. A nagy multinacionális vállalatok termékei elárasztják az afrikai piacot, és megakadályozzák az afrikai termelők áruinak eladását. A globalizáció csak ott lehet gyümölcsöző, ahol a társadalomnak elegendő eszköze van és rendelkezik befogadási és alkalmazkodási képességgel. Ahol ez a lehetőség nem áll fenn, ott a világkapitalizmus jelenlegi formájában kívül reked az ajtón. Ennek alapján a Szaharától délre eső afrikai országok, az arab világ és Közép-Ázsia még messze áll e folyamattól. Afrika nehézségei a globalizáció lehetőségeinek kihasználásában, az oktatás fogyatékosságaiban és a hagyományos helyi polgárság hiányában rejlenek. Itt inkább a termelés másféle módjával állunk szemben, amely ellenkezik a kapitalista felhalmozással. Hogyan lehetne átváltoztatni egy alapvetően szolidáris jellegű társadalmat, amelynek erkölcsi értékei a megosztáson nyugszanak, egy felhalmozó társadalommá? Ez a globalizáció kihívása a fekete kontinensen. A gyarmati örökség meggátolja, hogy a periférián elhelyezkedő államok többsége búcsút mondjon a cseregazdaság logikájának. Ez a logika különösen szívós a mezőgazdasági nyersanyagoktól és ásványkincsektől függő Fekete-Afrikában.
