– A holland és a francia népszavazás eredményét egyesek úgy értelmezik, hogy az nemet mondott a további integrációra, nem kérnek több Európát. Az adópolitikának eddig is csak igen kis szeletét lehetett az unió szintjén szabályozni. Hogyan látja tárcája sorsát, jövőjét ennek fényében, az Európai Bizottság adó- és vámpolitikáért felelős tagjaként?
– Nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, hogy Franciaországban és Hollandiában az Európai Unióra mondtak nemet a választók. Többféle ok játszott szerepet, például a két kormánnyal való elégedetlenség, a munkahelyek és a szociális vívmányok féltése. Ezzel összefüggésben a bővítéstől való félelem is, mert úgy gondolták, hogy minden problémának a bővítés az oka. A valóságban a bővítés nem oka, hanem inkább kárvallottja a gazdasági nehézségeknek. 1997-ben, amikor megszületett a döntés, Nyugat-Európa gazdasága magasan szárnyalt. Reális volt a feltételezés, hogy a bővítés nem fog gondokat okozni. Ám a világgazdaság hamarosan megtorpant, megnőtt a munkanélküliség és a költségvetési hiány, ami viszont megnehezítette a már elhatározott bővítés végrehajtását. Kedvezőtlen gazdasági körülmények között a nettó befizető tagországok nem szívesen nyúlnak mélyebben a zsebükbe, hogy finanszírozzák az új tagok felzárkóztatását. Ezért nem sikerült most megegyezni az EU költségvetésének következő hétéves periódusáról. Mindez azonban nem érinti az adópolitikát. Megjegyzem: nem igaz, hogy az adópolitikának csak egy igen kis része került közösségi szabályozás alá. Közösségi szabály az áfakulcs legalább 15 százalékos mértéke, vagy az, hogy a tagországok csak kétféle ennél alacsonyabb, csökkentett kulcsot alkalmazhatnak. A jövedéki adó kötelező minimális mértéke is közösségi szabály. Éppen most tettük meg az első lépést a személygépkocsik adóztatásának egységes rendszere felé.
– Azt hiszem, ugyanígy sorolhatnánk azt is, hogy mely területekre nem vonatkozik uniós szintű szabályozás.
– Nem törekszem arra, hogy mindent harmonizáljunk. Nem gondolom például, hogy a társasági nyereségadó-kulcsokat egységesíteni kellene, bár vannak országok, amelyek ezt szívesen vennék. A magas kulcsot alkalmazók szeretnék, ha azok az országok, amelyek szerintük alacsonyabb kulccsal csábítják magukhoz a befektetőket, rákényszerülnének az adó megemelésére. Én ezzel nem értek egyet és ilyen kezdeményezést nem is készülök tenni.
– Azzal egyetért, hogy az egységes belső piac, és különösen a közös pénz, az euró hosszú távon elkerülhetetlenné tenné az adópolitika harmonizációját?
– Egyetértek és az ésszerű mértékű harmonizációért dolgozom. Meg kell győzni a szuverenitásukra hivatkozó tagállamokat, hogy közösségi érdek a belső piac zavartalan működését fékező adóakadályok eltávolítása, a bürokrácia és a vállalati ügyviteli költségek csökkentése. Ezért dolgozunk többek között a vállalati nyereségadó-alap jelenleg 25-féle számítási módjának egységesítésén, az úgynevezett „egyablakos” áfarendszer bevezetésén vagy a szolgáltatások áfaelszámolásának egységes szabályain. Ezek a lépések jelentősen növelik majd az EU versenyképességét.
– A napokban fogadta el a bizottság a személygépjármű-adó egységesítésének direktívatervezetét. Megvalósulásának feltétele a tagállamok egyhangú rábólintása. Hogy látja ennek esélyét?
– A téma több mint 10 éve van napirenden, és eddig nem sikerült megállapodni. A direktívatervezet kiküszöböli az egységes piac lényegével ellentétes kettős adóztatást. Maga a regisztrációs adó 5-10 év alatt beépül az éves üzemben tartási adóba. 2008 végére a teljes adó 25 százalékát, 2010-ben már 50 százalékát a szén-dioxid-kibocsátás mértéke szerint kell meghatározni. Ez a rendszer tehát állampolgárbarát, autóiparbarát és környezetbarát. A kérdés ősszel, a pénzügyminiszteri tanácsban dől el.
– Hivatala elfoglalásakor úgy nyilatkozott, hogy igyekszik megszüntetni az új tagok számára hátrányos megkülönböztetést, a régiek ugyanis határidő nélkül tarthatnak fenn kedvezményes áfakulcsokat. Milyen fogadtatásra talált?
– Miközben a 15 régi tagállam lejárati határidő nélkül alkalmaz kedvezményes kulcsokat olyan termékekre és szolgáltatásokra is, amelyek nem szerepelnek a közösségi áfatörvény úgynevezett H mellékletében, addig az újak a csatlakozáskor csak átmeneti időre kaptak lehetőséget arra, hogy megőrizzék a korábban alkalmazott csökkentett kulcsaikat néhány, a H mellékletben nem szereplő tételre. Ez méltánytalan, amit minden alkalommal szóba hozok, amikor a régi tagok pénzügyminisztereivel tárgyalok. Mivel ők nem hajlandók lemondani az áfatörvényben nem szereplő kedvezményes kulcsok alkalmazásáról, a tagállamok egyenjogúságára hivatkozva azt szorgalmazom, hogy az újak 2010-ig lejáró átmeneti kedvezményeit is hosszabbítsuk meg.
– Az ön területét érinti az Európai Bizottsághoz a magyar iparűzési adóval kapcsolatos panasz benyújtása. Miként vélekedik róla?
– Uniós szabály, hogy egy országban csak egy forgalmi típusú (áfa jellegű) adó lehet. Az iparűzési adót a cég árbevételére vetik ki, tehát az áfához hasonló adóról van szó. Az EU luxemburgi bírósága most foglalkozik egy olasz adóval, ami nagyon hasonlít a magyar iparűzési adóhoz. Bár még nincs döntés, nagyon valószínű, hogy a bíróság ellentétesnek fogja minősíteni az uniós szabályozással, így azt Olaszországnak el kell törölnie, esetleg vissza is kell fizetnie. Én a magyar pénzügyi vezetésnek azt tanácsoltam, hogy ne várja meg, amíg a dolog az Európai Bíróság elé kerül. Az átalakítási tervek elkészültek, az iparűzési adó fokozatosan átalakul majd nyereség típusú adóvá. Persze meg kell találni az önkormányzatok kieső bevételének pótlását.
– Miként fogadta a magyar adóreform-elképzeléseket?
– A magyar pénzügyi vezetés folyamatosan érdeklődött aziránt, hogy a tervezett lépéseket hogyan fogadná az Európai Unió. Én is azon vagyok, hogy ne hozzon a kormány olyan adópolitikai intézkedést, amit vissza kell vonni, meg kell változtatni. Ezért is segítettem a tervezett intézkedésekről szakmai konzultációk megszervezését a magyar Pénzügyminisztérium és az általam felügyelt Adópolitikai Főigazgatóság között. Azt is javasoltam, hogy kerüljön sor konzultációra azzal a főigazgatósággal is, amelyik a költségvetési hiány alakulását figyeli a tagállamokban. Hiszen az Európai Bizottság és a Pénzügyminiszteri Tanács a tavasszal azt javasolta, hogy ne kerüljön sor olyan adócsökkentésre, amely fékezné a költségvetési hiány csökkentését. Az adócsökkentési csomag bejelentése után is sor került néhány levélváltásra. Biztos vagyok abban, hogy a Pénzügyminisztérium által adott tájékoztatás, miszerint az adócsökkentés miatti bevételkiesést ellensúlyozni fogják a központi költségvetési intézményeknél bevezetésre kerülő takarékossági intézkedések, eloszlatja az Európai Bizottság aggodalmait.
Gordon Tamás