Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az Európai Unió három legfontosabb országának vezetői találkoznak ma Berlinben. Jó oka van a rövidesen bővülő unió többi vezetőjének, hogy gyanakodva figyelje, mire is jut Tony Blair, Jacques Chirac és Gerhard Schröder. Hivatalosan a közös gyors reagálású hadtest felállításának részleteit beszélik meg és előkészülnek a márciusi EU-csúcsra, amelyen felülvizsgálják a lisszaboni célkitűzések menetrendjét (sikerült szinte az unalomig ismételni a célt, amelyet már senki sem vesz komolyan: az évtized végére a világ legdinamikusabb, legversenyképesebb gazdaságává válni. Reszkess, Amerika!) A gyanakvás oka, hogy erre akkor kerül sor, amikor megrekedt az unió jövőképét kijelölő alkotmányozó kormányközi konferencia és Párizs a kétsebességes Európa megvalósításával fenyegetőzik.
Attól persze nem kell tartani, hogy ennek a három országnak az együttműködése jelölné ki a szorosabb integráció kereteit. London számára a „megerősített” együttműködés éppen annak a szabadságának a kivívását jelentené, hogy még több „opt out”-ot érjen el, még több olyan közösségi területről vonulhasson ki, ahol úgy érzi, hogy az EU túlregulázása gúzsba köti. Berlin és Párizs, az integráció motorjai persze másképpen vélik. Ők tényleg előbbre szaladnának, legalábbis az újak elől. Csakhogy a több sebesség azt is feltételezi, hogy tudják a célt. Vajon tudják-e?
Az EU két legnagyobb vívmánya, a (majdnem) egységes belső piac és a pénzügyi unió két olyan terület, ahol nincs mód külön útra. Sőt, éppenséggel itt volna szükség a megerősített együttműködésre, hogy például megszülessen végre az európai szabadalom, azaz elegendő legyen egyetlen tagállamban a bejegyeztetés. Amikor azonban ennek a nyelvi következményeiről kellene megállapodni, akkor jönnek a kicsinyes nemzeti érdekek. (Kicsinyes annak, akinek a saját nyelve nincs veszélyben...) Itt nincs jogi tér a külön megállapodásra - értelmetlen is volna. A monetáris politika összehangolásából és a tisztességes versenyre való törekvés már-már szent követelményéből egyértelmű út vezetne a fiskális és a szociálpolitika harmonizálásához, de történetesen az említett három ország vált a múltban az egységesítés kerékkötőjévé. Akkor tehát miről is beszélünk? Nem többsebességes, hanem inkább automata Európáról, ahol rögtönzött együttműködésről lesz szó, intézményesített struktúra nélkül például a bel- és igazságügyben, vagy a védelem- és ennek nyomában a külpolitikában. És akkor mégiscsak igaza lesz azoknak, akik triumvirátusról, direktóriumról beszélnek, mert a hármak megállapodása nélkül a többiek is tehetetlenek. Ami mindjárt jelzésértékű is: a hármak történetesen részét képezik a hatoknak, az EU hat nettó befizetőjének, amelyek ragaszkodnak ahhoz, hogy a közös költségvetés nem haladhatja meg a bruttó nemzeti jövedelem egy százalékát. Hogy ez legalább 15 százalékkal az EU brüsszeli bizottsága által reálisnak tartott költségvetés alatt van? Nem számít. Ha üres a tank, akkor már az is mindegy, hogy többsebességű vagy automata a jármű, vagy hogy néhányan már hátramenetbe kapcsoltak.
