Az Európai Unió 1993-ban fogadta el azt a szabályozást, amely szerint biztonsági és egészségügyi okokból a heti munkaidő sem a magán-, sem az állami szektorban nem haladhatja meg a 48 órát, túlórával együtt. Az előírás eredetileg nem vonatkozott a közlekedési dolgozókra, de 2000 óta rájuk is kiterjed, viszont továbbra sem kötelezően érvényes a menedzserekre és a családi alkalmazottakra. A szuverén szabályozáshoz ragaszkodó Nagy-Britannia nyomására a direktívát azzal a feltétellel szavazták meg, hogy az egyes tagállamok maguk dönthetik el, bevezetik-e.
London azóta él is a kimaradás a jogával, ám az Európai Bizottság által most közzétett, a direktíva eddigi alkalmazásáról szóló jelentés szerint igencsak aggályos módon. Elvben a kimaradásnak a következő feltételei vannak: az alkalmazottaknak bele kell egyezniük a 48 óránál hosszabb heti munkába; senkinek sem származhat hátránya abból, ha elutasítja azt; a munkáltatónak dokumentálnia kell az alkalmazottak többletmunkáját, s a papírokat kérés esetén át kell adnia az illetékes hatóságnak, amely korlátozhatja a 48 óra felett végzendő munkaórák számát. A brüsszeli vizsgálat azt találta, hogy Nagy-Britanniában az alkalmazottakat gyakran rákényszerítik a hosszabb munkára - ha nem vállalják, nem kapnak munkaszerződést -, és annak dokumentálását is elhanyagolják. A teljes brit munkaerő 16 százaléka dolgozik ténylegesen heti 48 óránál többet - igaz, közülük 46 százalék menedzser -, és kétszer ennyien írtak alá nyilatkozatot pluszmunka vállalásáról.
Ez még önmagában talán kevés volna a direktíva felülvizsgálatának kezdeményezéséhez, viszont újabban több más tagállam is annak részleges hatályon kívül helyezésére készül. A háttérben az Európai Bíróság két tavalyi, az egészségügyi szektorra vonatkozó ítélete áll, amelyek kimondják, hogy a készenléti időt is a munkaidőhöz kell számítani. A döntések miatt az egészségügyi intézményeknek rengeteg új alkalmazottat kellene felvenniük - Németországban például 24 százalékkal több emberre volna szükség -, ami anyagilag óriási terhet jelentene, ráadásul nincs is elegendő szakképzett orvos és ápoló. Németország, Hollandia és Spanyolország, valamint a leendő tagok közül Magyarország és a balti államok azt tervezik, hogy az egészségügy terén nem vállalják a brüsszeli feltételeket, a francia kórházakban pedig már lehet 48 óránál többet dolgoztatni későbbi szabadnapokért cserébe. Luxemburg a vendéglátóiparban alkalmazza a kimaradást. Brüsszelben leginkább attól tartanak, hogy egyre több országban próbálják majd rávenni, vagy rákényszeríteni az alkalmazottakat a jogaikról való „önkéntes” lemondásra.
A Brüsszel javasolta revízió kiterjed a munkaidő kiszámításakor használt úgynevezett referencia-időszakra is. Jelenleg ez négy hónap - vagyis a munkaidő e periódus heteinek átlagában nem lehet több 48 óránál -, de most a nagyobb rugalmasság érdekében felmerült a hat hónapra való meghosszabbítás gondolata.
Papp Zoltán
Andacs Botond