Az Európai Unióban minden második ember évente legalább egyszer tesz egy három napnál hosszabb utazást - derül ki az Eurostat adataiból. A portugáloknak akaródzik a legkevésbé kimozdulni otthonról, ott csupán minden harmadik polgár kel útra. A másik végletet a németek és a hollandok képviselik, mivel háromnegyedük utazik legalább egyszer egy évben.
Az utazás gyakorisága azonban már más megoszlást mutat. A legritkábban ugyanis a luxemburgiak indulnak útra, évente átlagosan alig egyszer, őket a dánok és a portugálok követik, másfél körüli értékkel. A németek és a britek esztendőként kétszer utaznak, míg a lista élén a finnek állnak 2,5-ös, valamint a svédek 3,1 körüli értékkel. Az uniós polgárok mintegy fele inkább az országon belül utazik. A statisztika szerint a 25 és 44 év közöttiek utaznak legtöbbet, őket a 45-64 éves korosztály követi a sorban. A nyugdíjasok súlya Nagy-Britanniában a legmagasabb, eléri a 17 százalékot, míg Svédországban csupán 7 százalék körüli.
A görögök körében a legnépszerűbb a belföldi turizmus, 95 százalékuk ugyanis az országon belül marad, de a spanyolok és a portugálok négyötöde sem megy túl az országhatáron. Ezzel szemben Luxemburgból mindenki kifelé tart, a kis országban csupán az utazók egy százaléka marad. A külföldet preferálják a kisebb államok lakói közül a belgák, a dánok, az írek és a hollandok, a nagyobb országokból pedig a németek többsége. Az országon kívüli célpontot választó turisták túlnyomó része valamelyik uniós tagállamba megy. Aligha meglepő módon a külföldi desztinációk közül a Mediterráneum térsége a legkedveltebb; országokra lebontva Spanyolországot és Franciaországot keresik fel a legtöbben.
Az uniós polgárok többsége júliusban vagy augusztusban utazik szabadságra, a leggyakrabban 4-7 napra mozdulnak ki. A legnépszerűbb két nyári hónapban némely országban szinte megáll az élet, mivel a görögök, az írek és az olaszok több mint fele ebben az időszakban indul pihenni. Csupán három kivétel akad: a finneknél és a dánoknál egy hónappal előbb, a spanyoloknál pedig egy hónappal később van a főszezon. Az Eurostat adatai szerint legkevésbé novemberben pihennek az unió polgárai, ebben a hónapban csupán 2-6 százalékuk utazik valahová.
Az európai turisták leggyakrabban saját vagy bérelt autóval kelnek útra, míg a repülő a második legfontosabb közlekedési mód. A légi utat leginkább a britek kedvelik, minden harmadik alkalommal így utaznak. Amíg Nagy-Britannia földrajzi helyzete érthetővé teszi a repülőgép kedveltségét, addig meglepő, hogy a luxemburgiak és a spanyolok is dobogósok a légilistán. A busz csupán harmadik a sorban, főként a görögök, a spanyolok és a dánok élnek vele. A vasutat a franciák választják leggyakrabban, rajtuk kívül az olaszok és finnek körében éri el e környezetbarát közlekedési mód részaránya a tíz százalékot. A vízi közlekedés - szintén a földrajzi adottságok okán - Görögországban a második legfontosabb utazási mód, emellett Olasz- és Finnországban is jelentős. Érdekes módon a briteknél a vízi közlekedés súlya alig éri el a másfél százalékot.
