Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A sors fintorának is tekinthető, hogy a július közepén kezdődött és csaknem másfél héten át tartó, melegrekordokat döntögető kánikula középső időszakában – már kora délelőtt – egy olyan üzemben is le kellett állítani a termelést, amelyben ventilátorokat szerelnek össze. A sülysápi gyárban a futószalagoknál dolgozók közül többen rosszul lettek, elájultak, öt asszonyt kórházba kellett szállítani, mivel az üzemcsarnokban – a működő szellőzőberendezések ellenére – tartósan 34-35 Celsius-fok volt az átlaghőmérséklet. A szakorvos szerint hőségkollapszust (nagy meleg miatt ájulással járó vérkeringési zavar) kaptak a dolgozók, ami arra vezethető vissza, hogy nem elég hatékony az üzem hűtőberendezése vagy nem működtették a rendkívüli meleget ellensúlyozó hatásfokkal. Akár az előbbi, akár az utóbbi a tényleges magyarázat, megállapítható, hogy önmagában nem elég, ha egy a cég föl tudja mutatni: van hűtőberendezése. Ha ugyanis annak nem megfelelő a kapacitása vagy a lehetőséghez képest alacsonyabb hatásfokon működtetik, akkor az ott dolgozók egészségét károsítják.
A sülysápi eset csak egy kiragadott példa a sok közül, hiszen a fővárosban a Combino villamosokba utólag építenének klímát, csaknem két tucat új Volvo autóbuszban a biztonsági rendszer tiltotta le az üzemelést, mert nem tudta „kezelni” a negyvenfokos meleget. Az ország mintegy nyolcszáz mentőautójából alig félszázban van légkondicionáló, ennek utólagos beépítését szorgalmazzák. A MÁV-nak is lépnie kellett, mert számos InterCity-járaton nem vagy nem hatékonyan működött a klíma.
Érthető hivatkozás a beszerzéskor a pénzszűke, a költségtakarékosság, ám a mostani kánikula is rámutat arra, hogy rövidlátó és felelőtlen az a tulajdonosi gondolkodás, elvárás, amely nem veszi figyelembe a környezetváltozás miatt is felmerülő újfajta igényeket.
S mindez csak az egyik oldala az évről évre szaporodó klímaberendezések üzemeltetésének, a hatékonyság mellett arra is kell figyelni, hogy a rendszer korszerű, energiatakarékos és környezetkímélő legyen, ugyanakkor – a bakteriális fertőzések elkerülése érdekében – rendszeresen karban kell tartani. Leginkább e szempontok érvényesítése mutatja egy cég társadalmilag felelős gondolkodását az dolgozók, illetve a tágabb közösség iránt – hangsúlyozta megkeresésünkre Radácsi László CSR-szakember. Kérdésünkre kifejtette, hogy a júliusi forró napokban az egyes cégek, intézmények által meghirdetett és megvalósított alkalmi gesztusok fontosak ugyan, de önmagukban nem mutatják meg, hogy hosszú távon is felelős magatartást tanúsítanak-e. Ilyen különleges helyzetben teljesen magától értetődő a baj megelőzésére tett kisebb-nagyobb intézkedés, amilyen például ásványvíz ingyenes juttatása, ventilátorok gyors üzembe állítása vagy átmeneti hűsölés biztosítása egy-egy közintézményben.
A társadalomért felelős gondolkodás, cselekvés „kimutatható” abban, is, hogy milyen eszközökkel védekezünk az időjárás szélsőségei ellen. Az idei rekordmelegben is tömegesen választották a legegyszerűbb megoldást: tartósan nagyobb teljesítményre kapcsolták a klímaberendezést, a villamosenergia-szolgáltatók fölkészültek erre.
A klímák száma – lakossági körében – idén is tovább növekedett. Július derekán valóságos roham indult a készülékekért, de a vevők nagy része nem is tudta, hogy milyen teljesítményű, energiafelhasználású gépet vett valójában.
Ha nem is a lakosságihoz mért kapkodás jellemzi a nagy klímaberendezések vásárlóit, a megfontoltság, pláne a környezetet kímélő szempontok csak egy szűk vevőkörnél számítanak. A nagyobb létesítmények – például irodaházak, bevásárlóközpontok – klímarendszerei nemcsak teljesítményükben és minőségükben különböznek, hanem energiaigényükben és a környezetet károsító hatásukban is. Ám ennek mértéke ma még kiszámíthatatlan, nincs összesített adat arról, hogy az elmúlt években hány hűtő- és klímarendszert építettek be az új vagy felújított létesítményekbe, illetve a háztartásokba. Nem lehet reális számításokat végezni arról, hogy mekkora a legkorszerűbb klímaberendezések aránya, mivel bárki bármilyen típusút üzemeltethet. Bejelentési kötelezettség híján legfeljebb becsülni lehet, hogy éves szinten összesen 50-80 ezer új hűtő-, klíma- és/vagy hőszivattyús berendezést telepítenek, mondja elöljáróban a NAPI Gazdaság kérdéseire Zoltán Attila, a mintegy 300 tagot tömörítő Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetségének (HKVSZ) főtitkára. Persze szám szerint a háztartásokba kerül a legtöbb klíma, ám inkább a nagy rendszerek a nagy fogyasztók. A pontosabb adatokra és a nyilvántartásra azért is szükség lenne, mert így ellenőrizhetővé válna a rendszerek energetikai és környezetvédelmi megfelelősége, kiszámíthatóbbá azok villamosenergia-igénye, környezetterhelése.
E helyzeten a közeljövőben változtathat az Épületek energiahatékonysága direktíva, amely az energetikai szempontok betartását és a rendszeres felülvizsgálatokat írja elő, valamint az idén júliustól hatályos – ám teljeskörűen csak két év után számon kérhető – európai uniós F-gáz-rendelet, amely az üvegházhatást okozó hűtőközegek alkalmazásának feltételeire vonatkozik. E szerint elsődlegesen az üzemeltetők felelősek a rendszeres szivárgás-ellenőrzés végrehajtásáért, a szakszerű telepítés és üzemeltetés biztosításáért. Nemcsak a klímaberendezések telepítését, beüzemelését, karbantartását végző személyzet, hanem a szolgáltatók, az egyes üzemeltetők és azok szakembereinek kötelező minősítését is el kell végezni, ami hasonlít a HKVSZ által eddig alkalmazott személy- és cégminősítés rendszeréhez.
A rendelet – amely majd itthon is előírja a hőtermelő és a légkondicionáló berendezések rendszeres, kötelező energetikai felülvizsgálatát –, illetve a kapcsolódó alapkövetelmények kidolgozásának célja, hogy számottevően és számonkérhetően csökkenjen a hűtőközegek környezetbe jutása: a közvetlen környezetterhelés.
Addig azonban – hacsak közben meg nem erősödik a környezetvédelmi felügyelőségek ellenőrzési és szankcionálási tevékenysége – itthon is csak a társadalom iránt hosszú távon felelősségel bíró vállalatok tudatos magatartására lehet számítani. Vagyis arra, hogy erőforrásaikat a legkorszerűbb, környezetbarát eszközök, rendszerek vásárlására, szakszerű működtetésére, karbantartására fordítják. Az ilyen cégekből egyelőre nincs sok, Zoltán Attila az ingatlanfejlesztőket alapvetően két nagy csoportra osztja: az egyikbe azok tartoznak, amelyek „maguknak” építenek és sokáig ott akarnak maradni. E beruházók igyekeznek a legkorszerűbb építési módot alkalmazni, energiatakarékos, környezetkímélő, költséghatékony eszközöket, berendezéseket üzemeltetni, élettartamköltségekben gondolkodni. A másik csoportot azok jelentik, akik bérbeadás vagy eladás céljából fektetnek be ingatlanfejlesztésekbe. E vállalkozói kör – az előzőhöz viszonyítva – ma még kevésbé érdekelt a legkorszerűbb megoldások alkalmazásában. Megelégszenek az olcsóbb, ám több energiát igénylő klímarendszerekkel is, arra számítanak, hogy a többletkiadást beépítik a bérleti díjba. Ha pedig eladják az ilyen ingatlant, akkor a későbbi használat, az üzemeltetés költségessége végképp nem érinti őket.
Az utóbbiaknál is jól tetten érhető, hogy – megfelelő számonkérhetőség híján – a rövid távú üzleti érdek elnyomja a környezetvédelmi szempontokat. Eddig talán egy tucatra tehető azoknak a környezettudatos, hosszú távon gondolkodó cégeknek a száma, amelyek az Épületenergetikai direktíva és/vagy az F-gáz rendelet megjelenése kapcsán megkeresték a HKVSZ-t, hogy legalább szakmailag egyeztessék: milyen lépéseket tegyenek azért, hogy mielőbb és minél jobban megfelelhessenek az előírásoknak.
