Hasonlóan az első generációhoz - amelyből eddig 630 ezer darabot adtak el Európában - a második generációs kompakt városi autó is feltehetően egyelőre nem ismert árával hódít majd. A képek alapján komoly változásra egyébként a külső szempontjából nem sok változásra kell számítani, az új Chevrolet Spark 3,50 méter hosszú, ami kitűnő társ a városi és a rövid távú autózásban, ugyanakkor azért hosszú utakra már nem annyira ajánlott. Széles választékú felszereltséggel és két, az Euro4 károsanyag kibocsátási normát teljesítő benzin motorral (0.8 és 1.0 liter) lesz kapható.
A 798 cm3 három hengeres változat 52LE teljesítményű, míg az 1.0 literes motor 66LE leadására képes. A motorokat különböző műszaki fejlesztésekkel korszerűsítették, ilyen például a kis belső súrlódású szelepvezérlő mechanizmus. Ezen korszerűsítéseknek köszönhetően, valamint súlycsökkentéssel és az autó légellenállási mutatójának 0,399-ről 0,344-re történt javításával az üzemanyag fogyasztás is jelentősen csökkent. Az előddel összehasonlítva az átlag a 0.8 literes motornál 5,2 literre, míg a nagyobbiknál 5,6 literre csökkent 100 kilométerenként.
