BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

BELPOLITIKA

02.
26.
08:54

Kormányülés: számtalan megszorítás

A tegnapi kormányülésen mindössze öt számot közölt Draskovics Tibor, így továbbra sem tudni, miből és hogyan takarítják meg a megszorításokhoz szükséges összeget. A pénzügyminiszter szerint a 185 milliárd forint nagy része inkább kiadások elhalasztását jelenti, mint valódi spórolást, ám az intézkedéseknek köszönhetően teljesíthető az idei deficitcél. Hangsúlyozta: csökkennek az igazgatási kiadások, az APEH-nél 635 milliót, az Államkincstárnál 247 milliót, a Pénzügyminisztériumnál 100 millió forintot kell megtakarítani. A Népszabadság úgy tudja, ezek a tételek a 185 milliárdos megtakarítás legfeljebb 4 százalékát teszik ki. Draskovics szerint ennél fontosabb, hogy a PM április 30-ig kidolgozza azt a hosszú távú programot, amelynek keretében egy karcsúbb államháztartás jöhet létre. A múlt héten elfogadott keretszámok nem változtak: a legtöbb pénzt - 36,2 milliárd forintot - a GKM-nek kell megspórolnia, de 12,2 milliárddal csökken a honvédelmi költségvetés, és 10 milliárddal az önkormányzatok beruházási finanszírozása is, az egészségbiztosítási alapnak pedig 9 milliárddal jut kevesebb a gyógyító-megelőző kiadásokra. A kormányülést követően kiosztották azt a dokumentumot, amely a hosszabb távú megtakarítást eredményező szervezeti átalakításokat tartalmazza. E szerint megszűnik három közalapítvány, így az EU Kommunikációs Közalapítvány (EUKK), a Bursa Hungarica Közalapítvány és az In-forrás XXI. Kht. Az EUKK április 30-val szűnik meg, feladatát a Nemzeti Fejlesztési Hivatal látja el. További négy alapítvány beolvad saját minisztériumába, két, fogyatékos gyermekek tanulását segítő alapítványt pedig összevonnak. A program alapján mintegy 20 eddig különálló szervezeti egységet integrálnak a minisztériumokba. A belügyi tárca egy rendészeti középiskolát zár be július 31-ig. Az FVM összevonja három kutató-fejlesztő kht.-ját, a gazdasági tárca eladja több minőség-ellenőrző és kutató intézetét, a szociális tárca pedig megválik a Club Aligától. A kabinet döntött arról is, hogy az idei Kossuth- és Széchenyi-díjak pénzbeli elismeréséhez meglesznek a szükséges források.

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
02.
26.
08:53

Megállapodás a demonstráló gazdák és az FVM között

A Magyar Távirati Iroda értesülése szerint tegnap késő este (lapzárták után) megszületett a megállapodás az FVM és a demonstráló gazdák képviselői között, és aláírták az erről szóló nyolcoldalas dokumentumot. A tiltakozó gazdák így nem demonstrálnak tovább, és nem tartják meg a mára és holnapra, a Kossuth térre meghirdetett nagygyűlést - közölte az agrártárca szóvivője. Dékány András elmondta: a megállapodás az eredetileg előterjesztett csomaghoz képest újat nem tartalmaz, annyi változás azonban mégis van, hogy a termelők azt kérték: minden kormányzati támogatási ajánlatot részletesen és garanciális elemekkel ellátva rögzítsenek. A mindhárom problémás ágazatra - a tejre, a sertésre és a baromfira - vonatkozó megállapodás révén a gazdálkodók több milliárd forintos többletforráshoz jutnak, valamint olyan járulékos intézkedések lépnek életbe, amelyek a termelők gazdasági tevékenységének feltételeit tovább javítják. A megegyezést segítette, hogy Szanyi Tibor, az FVM politikai államtitkára tárgyalt több áruházlánc vezetőjével, és négyen - Spar Magyarország, CBA, Auchan, Metro - vállalták: azonnali hatállyal megszüntetik a "reggeli italnak" nevezett tejimitátumok forgalmazását, mert arra következtetésre jutottak, ez a termék nagyban közrejátszott a magyar tejpiac szétzilálásában. A tej egyébként a tegnapi kormányülésen is szóba került: a kabinet úgy döntött, újraindítja az iskolatej-programot, és kezdeményezi a műtejek áfájának 12-ről 25 százalékra történő emelését. Utóbbitól 2 milliárd forint áfabevételt vár a kormány, és arra számít, hogy ha a tejimitátum kikerül a piacról, akár 10 százalékkal is növelhető a belföldi tejeladás.

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
02.
26.
08:52

Döglött állatok az áruházak húspultjain?

Hiába emelné az agrártárca 60 milliárd forinttal az EU-csatlakozási hitelkeretet és hozná előre 46 milliárdnyi támogatás kifizetését, javaslatai süket fülekre találtak a minisztérium és a demonstráló mezőgazdasági termelők képviselőinek tárgyalásán. A gazdákat az sem hatotta meg, hogy az FVM újabb két forinttal emelné a tej literenkénti felvásárlási árát, a sertéstartókon pedig milliárdokkal segítene. A Magyar Hírlap a "barikádokról" úgy értesült, hogy a kudarc előre kódolva volt, mert a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége, valamint a Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalma is bejelentette: csütörtökön és pénteken tiltakozó nagygyűlést tart a Parlament előtt. (A MOSZ közben a Vértanúk terére tette át a megmozdulást.) Egyes gazdák állítólag döglött állatokat, patkány-, béka- és haltetemeket rejtenének el a nagyáruházak hűtőpultjaiba, és kiszurkálnák a nekik nem tetsző tejtermékek (reggeli italok) flakonjait, hogy rákényszerítsék a hipermarketeket, nagyáruházakat a magyar áru vásárlására. Solton, a helyi Plus diszkont áruházban egy raklapnyi "hamisítványnak" tartott reggeli italos, tejitalos flakon már áldozatul is esett, de mivel ez a 10 ezer forint alatti kárérték miatt csak szabálysértésnek minősül, nem tettek feljelentést. (Az áruházakat egyébként rögtön be kell zárni, ha állattetemet találnak.) Zsikla Győző, a Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalmának elnöke nem ért ugyan egyet a "kegyetlen hadviseléssel", de érthetőnek tartja a gazdák felháborodását. Az egykori kisgazda országgyűlési képviselő százfős önálló szabadcsapatokból, "gazdaszázadokból" álló Piacőrséget szervezne, amely rendezetten hajtana végre olyan akciókat, mint a műtej kiöntése vagy a szórólapozás.

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság